Az azonos című internetes regényen alapuló krimi-dráma, amely Kwon Il Yong, Korea első számú profilozójának, Kwon Il Yongnak a helyszíni tapasztalatait tartalmazza.
Agui Maeumeul Ilgneun Jadeul (2022–2022) 20★
70' · dél-koreai · dráma, sorozat, thriller, krimi, rejtély 15 !
1 évad · 12 rész
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 9
Várólistára tette 23
Kiemelt értékelések
Nagyon-nagyon vártam már Kim Nam Gil sorozatát, számoltam a heteket mikor lesz vége és nagyon örülök, hogy ismét nagyon jó forgatókönyvet választott, amit zseniálisan át is adott…Amit erről a sorozatról tudni kell, hogy tulajdonképpen 10-15 évet mutat be, hogy az 1990-s évekből a koreai rendőrség honnan indult és hova jutott el. Maga a sorozat az azonos című regény adaptációja (ahogy azt a triviákban meg is osztottam), amit Korea első profilozója írt egy újságíróval egyetemben nagy részben saját tapasztalatok alapján. Hihetetlen volt nézni, ahogy egy elhivatott ember addig mondogatta, hogy változás kell és megtalálta hozzá a megfelelő társat is ebben, hogy elérték csaját csoportot alapíthassanak és ahogy szépen lassan kivívták az emberek tiszteletét és legyűrték az előítéleteket és állandó beszólásokat és nem adták fel, csak a célt figyelték és mentek előre és, hogy milyen kemény szakma is ez és milyen könnyű elveszteni saját magadat. Sztorihoz sok mindent nem lehet hozzáfűzni, tulajdonképpen minden egyes sorozatgyilkos más „típusba” tartozott, így ha nem is mindet, de pár fajtát bemutatott.
Karakterek zseniálisak… Kim Nam Gil és Jin Seon Kyu párosa iszonyat jól működött, mintha apa-fia kapcsolat lett volna. Kook volt az első, aki képes volt Song pajzsa mögé látni és meglátni a lehetőséget benne. Ryeoun karaktere igazából végig megmaradt amolyan supportnak, sokat nem adott hozzá a sztorihoz viszont legalább volt egy kedves arc is:D Kim Won Hae-t és Lee Dae Yeon karaktereit is szerettem, mindkettőnek megvolt a maga kis esze és hibái, de mindketten vállszélességgel álltak ki a profilozók mellett. Ahh alapvetően egy kivételével az összes zsarut csíptem:D és azon kívül, hogy bemutatta a profilozó szakma kialakulását, azt is bemutatta milyen hatalmasat fejlődött a bűnügyi helyszínelők világa is.
Kinek? hmmm akármennyire is élveztem a sorozatot 2-3 résznél nem igazán lehet többet megnézni belőle egyszerre. Nem is annyira véres, inkább pszichológiailag megterhelő (lehet kicsit pszicho vagyok én is, mert míg hallgattam a kihallgatásokat engem lenyűgözött az, hogy mennyivel másképp látják a világot. Mármint abszolút elítélem és nem védem őket, de hogy hol deformálódott el az énjük, mi kattantotta be a gyilkolási vágyukat, mennyire pszichopaták vagy szociopaták…) szóval kell gyomor, nem is annyira a látványhoz, hanem a kihallgatásokhoz. Viszont a szereplők iszonyatosan emberiek és szerethetők, abszolút lehet mindegyikkel azonosulni. Nagyon-nagyon jó sorozat ez, de érzékeny lelkületűeknek óvatosan.
Szerintem ez volt a legjobb koreai krimi, amit eddig láttam. Nagyon tetszett a felépítése, a karakterek egyszerűen zseniálisak voltak, a színészi játékról nem is beszélve. Nyomasztóak voltak az esetek, s tetszett, hogy mennyire összedolgozott mindenki annak érdekében, hogy elkapják a tetteseket még akkor is, ha eleinte szkeptikusan álltak a detektívek a profilozókhoz.
Abszolút lekötötte a sorozat a figyelmem, s egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Kár, hogy csak 12 rész volt, szívesen néztem volna tovább.
Vágytam egy jó kis sorozatgyilkosos krimire, de annál jóval többet kaptam (és nem csak szó szerint :))
Kim Nam Gil-t eddig csak a Kalózok-ban láttam, de kell tőle néznem mást is, úgy hiszem. :) Nagyszerűen hozta a figurát az első pillanattól fogva. Időnként szerettem volna jól megölelgetni ❤
Jó volt látni egy sorozatot, amiben nincsenek korrupt rendőrök spoiler, és hiába nem értenek valamit (jelen esetben az egész kriminálpszichológia alapjait és szükségét), esélyt adnak és összefognak, képesek együttműködni a – szemükben -"csodabogarakkal" és a végén képesek belátni, hogy a sikereik egy része bizony nekik köszönhető.
Nagyon szerettem Kook, Song Ha Young és Jung Woo Joo hármasát, és imádtam, ahogy a végére kibővült a körük és igazi csapattá váltak Yoon Tae Goo-val és Nam Il Young-gal (plusz az újságírólánnyal :)) (Na, őt is imádtam! Végre egy normális újságíró!)
Kőkemény volt hallgatni ezeket a „kihallgatásokat”, tényleg elborzad tőle az ember, hogy ezek a pszichopaták mikre képesek és hogyan gondolkodnak. :O :(
Egyedül az utolsó részt találtam kicsit összecsapottnak – tényleg SPOILER! spoiler –, de még így is maximálisan 10 csillagos a sorozat.
Kb. 25 csillag… Minden tetszett benne, elsősorban a sztori, ami egy non-fiction könyv alapján készült, vagyis valós eseményeken alapul valós személyekkel. Aztán a színészek: remek volt mindenki, a legkisebb mellékszerepet játszókig. És nagyon tetszett a zenéje is. Végig nagyon izgalmas volt, aki szereti a nyomozós sorozatokat, annak biztosan tetszeni fog.
Első Kim Nam Gil dorinak tökéletes volt. Az biztos, hogy megjegyzem magamnak! Simán elnéztem volna még egyszer ennyi részt! Izgalmas volt figyelemmel kísérni hogyan alakul ki az első profiliozó csapat. Szépen lassan csak sikerült elnyerniük a többiek bizalmát, annak ellenére, hogy eleinte mennyire lenézték őket.
Csodálkozom, hogy Ha Young csak a végén bukott ki. Az ő munkájához aztán tényleg kötélidegek kellenek meg jó nagy lelkierő!
Mindenféleképpen kiemelkedő alkotás a krimi műfajban!
Népszerű idézetek
It's important to remember that decisions are made by us, not by other people.