Kedvencelte 11

Várólistára tette 146


Kiemelt értékelések

Szeszj 

Szerintem elég hasznos dokumentumfilm volt, nekem nem nagyon mondott újat mert elég sokat tudok erről a témáról, de azért elhangoztak olyan dolgok amiket nem nagyon tudtam vagy már hallottam róla de csak felületesen. Jó tanácsok vannak benn, főleg a fiatalabbakról amit szerintem meg is kellene fogadni. Én például ezt teszem az 7-8 éves unokatesóimmal, és hála égnek a szüleik is.
Sajnos ez egy komoly probléma és tényleg változás kellene, persze ez nem egyszerű, de kis lépésekben meglehet oldani. Én is elkezdtem már régebben, sok olyan appott már nem is használok amiről tudom hogy nincs hasznomra, így mondva kihasznál és elveszi az időmet, sőt függővé válok. Nem egyszerű lemondani róla, de nem hiszem hogy lehetetlen.
Egyébként én ezt a filmet lejátszanám az iskolákban, vagy egy olyan órát tartanák ahol erről az egészről beszélgetnék a gyerekkel. Szerintem hasznos lenne.
Sok embernek hasznos lenne megnézni ezt a filmet, vagy hasonlót a témában, mert sokan igazából nem látják a közösségi média sötét oldalát.

1 hozzászólás
crissy 

Érdekes volt, de félek attól, hogy már ott tartunk, hogy egy ilyen film nem éri el a kívánt hatást. Megnézzük, elgondolkodunk rajta, talán ajánljuk másoknak is, majd aztán továbbra is ugyanúgy használjuk az internetet, mint eddig.
De lehet, hogy a jövő reménytelibb, mint amilyennek én látom :D

5 hozzászólás
Békacica 

Egy ideje már tudom, hogy árucikk vagyok, szakmai ártalom. Aki ezt tanulja vagy a szakmában dolgozik, sokat foglalkozik a témával, annak természetesen nem mond újat.
Szemléletes dokumentumfilm. Biztosan nem egyedi ez a szerkesztési mód, de nem jött még szembe velem. A szakértők véleménye mellett egy fiktív család történetét is látjuk, ami segíti a megértést. Éppen ezért ajánlanám középiskolásoknak, érettségire készülőknek is, kapcsolódik a médiaetikához, a reklámhoz, a médiaoptimizmus és pesszimizmus tárgyköréhez, és sok máshoz, ha csak érintőlegesen is.
Meg egyáltalán mindenkinek ajánlom, aki használja a közösségi oldalakat, él a mai világban. Szerintem sokakban nem tudatosulnak az itt elmondott problémák. A film maga is elmondja, hogy nem fogja mindenki egy ilyesmi elmetágítás után letenni a telefont örökre, és nem is gondolom, hogy ez a jó megoldás. Az fontos, hogy komolyan gondolkodjunk erről, figyeljünk oda a jelenlétünkre.
Átfogó képet ad a közösségi média veszélyeiről. De a bullying vagy az álhír alig kap időt, holott külön filmet érdemelne. Sok a sűrítés, kihagyás, de ennek ellenére kerek egészet ad. Általános tanácsok hangzanak el, persze jobbat a jövő ismerete nélkül nehéz lenne mondani, ilyen ütemű technikai fejlődés mellett.

Mr_White 

Többet vártam ettől a filmtől, mint a szokásos ijesztgetést. Azt már minden józan ember tudja, hogy a neten ő az áru, azt is, hogy a közösségi médiában manipulált információkhoz juthat. Meg azt is, hogy begyűjtik az adatainkat.
Azért feltenném a kérdést, ha már itt van ez a sok csalódott ember, akik egykor a FB-t, Google-t, Twittert, etc kitalálták, fejlesztették, felfuttatták, most meg siránkoznak, hogy szörnyeteget hoztak létre, miért nem fogja magát, meg azt a rahedli pénzt, amit ezzel a munkával keresett, és miért nem épít ki egy alternatív platformot mondjuk a FB helyett, ahol megfigyelés és adatgyűjtés nélkül létezhetnének a felhasználók? És ha ezt nem tehetik meg, akkor erről miért nem beszéltek ebben a filmben?

8 hozzászólás
clarity 

egyszer meg lehetett nézni, de annyit hallottam róla az elmúlt hetekben, hogy ennél többet vártam. lényegében semmi újdonságot nem mondott. egy cunami felé rohanunk és nem ez a dokumentumfilm fogja megállítani. a lényeg itt is a mérték, mindenki maga dönti el, mennyire válik vmitől függővé, ha tudja közben használni a józan eszét persze. szerintem aki több órát lóg ezeken a közösségi médiás szarokon, az pont magasról tesz majd erre a dokura meg az üzenetére.

Laren_Dorr

Minden középiskolában kötelező anyaggá tenném és egy minimum féléves tantárgyat építenék rá.
Annak aki már utána nézett a témának, sok újat nem fog mondani, viszont egy remek átfogó képet nyújt a problémáról, hatásairól egyéni és társadalmi szinten és meglepő módon még a fő okát is megnevezi annak, miért futott cigányútra ez a technológia. spoiler A megoldásról sajnos nincs szó benne, ugyanis az még nincs.
Még annyi, hogy aki nem ijed meg ettől a filmtől, az valószínűleg nem értette meg átfogóan miről volt szó benne.
Ja és már kb. 2 éve érdeklődéssel figyelem, hogyan figyelnek. Facebookom ugyan nincs, de azért csináltam ott magamnak egy kamuprofilt, gmail account és mindig mindenre engedélyt adok a telefonomnak. Egészen megdöbbentő milyen fejlődésen mentek keresztül ez idő alatt az algoritmusok. Az a gyanúm, már kezdik érteni a kontextust is.

eszternemeszti

Megmondom őszintén, hogy nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy készült ebben a témában egy film. Az is kifejezetten jó ötlet volt, hogy a készítők szerepeltek benne.
De szerintem kicsit el lett beszélve a téma felett. Próbálják melegen tartani a témát, miközben már rég kihűlt. Úgy éreztem, hogy egy kicsit hibásnak érzik magukat a tervezők és próbálnak lelkiismeretfurdalást ébreszteni az emberekben. Hogy alapból az emberek rontották el a rendszert, ők tették olyanná, amilyen.
Viszont úgy gondolom, hogy ez nem teljesen igaz. Hiszen nyilván, mi építjük az elvársainkat, de van egy határ. Aminek viszont a tervezők adják a helyet.

Erről lehetne sokat vitázni, de teljesen megértem, hogy nem lett ennek a filmnek 2020-ban akkora sikere, mint várták. Valami kimaradt belőle, vagy nagyon rosszu lett lekommunikálva.

brena 

Újat nem sokat mondott,árucikkek vagyunk. Jó lenne ha ezt mindenki megnézné. Én eddig se Twittereztem,Instát heti 1x ha megnyitom…de igen,függöseg a mobilozás(ezt is arról írom:) )
A nyerőgép karja és a képernyő pörgetése szenzációs hasonlat,ez bele égett az agyamba.

1 hozzászólás
SurgeonOfDeath

Kicsit olyan volt, mintha valami disztopiát néznék… rendkívül nyomasztóra sikeredett.
Nagyon jól összerakott dokumentum film, igazan őszinte. Egyedül talán a beleágyazott kis történet nem nyerte el a tetszésem. Erőltetettnek éreztem. Az interjúk viszont izgalmasak, érdekesek, és félelmetesek voltak.
Ez olyan téma, amiről mindenképp elengedhetetlen a párbeszéd, mert meghatároz mindannyiunkat. A film nézése közben többször megfordult a fejemben, hogyha nem lenne elengedhetetlen #az alkotói tevékenységemhez# , mindenhonnan törölném magam… viszont talán nem ez a megoldás, mert lehet ez hasznos is, a magam életéből is számos példát tudok… viszont rendkívül tudatosnak kell lenni, és ami a legfontosabb, hogy a képernyő túloldalán, azoknak, akik mindezt irányítják, kell arra törekedni, hogy a közösségi média minket szolgáljon… De vajon lehetséges ez? Képes ez ember túljutni az önzésen, a nyereségvágyon, vagy végleg tönkre vágja a társadalmat?
… szeretnék optimista lenni…

julcseee 

Ez egy dokumentumfilm, es mint olyan, nem izgalmas, ne várjuk mikor fog jönni a „következő izgi rész”, itt tényeket közölnek olyan emberek akik a legismertebb közösségi médiás platformokon dolgoztak. És rájöttek h amit alkottak, az rossz. Rossz a jelenben, de még rosszabb lesz a jövőben ha nem jön valami nagy változás. A változás a mi kezünkben is van, az utolsó par percben foglaljak össze a lényeget:
– kapcsold ki az értesítéseket
– vezess be szabályokat a gyerekeknel
– tolts tobb időt a gyerekeddel, magaddal, a természettel
– lehetőség szerint töröld magad mindenhonnan
– de ha nem is törlod, ne kattints a hirdetésekre, ne lájkolj hirdetéseket, ne kattints youtubeon az ajanlott videókra.

De leginkább, ÉLJ, a telefon böngészése helyett.


Népszerű idézetek

Theana 

We live in a world in which a tree is worth more financially dead than alive, in a world in which a whale is worth more dead than alive.

Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt. Hanem, a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést.

Gigi26

Ez lesz az utolsó generáció, amely még ismerte az illúzió előtti világot? Hogyan ébredsz fel a Mátrixból, ha nem tudod, hogy benne vagy?

5 hozzászólás
Dia

Like how do you wake up from the matrix when you don't know you're in the matrix?

Bogesxd 

Ha körbenézünk, olyan, mintha megőrülne a világ. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy ez normális? Vagy mindenkit megbabonáztak?

1 hozzászólás
n_a_

If you're not paying for the product, then you are the product.

psn

„There are only two industries that call their customer 'users': illegal drugs and software.”
Edward Tufte

psn

„Csupán két iparág nevezi az ügyfeleit 'felhasználóknak': a drogbiznisz és a szoftver.”
Edward Tufte

1 hozzászólás
n_a_

De nem arról szólt, kire akarsz szavazni. Hanem a totális káosz és ellentétek szításáról a társadalomban. […] Két oldal létrehozásáról, akik már nem is hallják egymást, nem is akarják hallani egymást, és nem is bíznak egymásban.

n_a_

We have gone from the information age into the disinformation age.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján