A történet 1980-ban, a totalitárius Csehszlovákiában játszódik két fiatal teológiahallgató, Michal és Juraj szemszögét bemutatva. Attól tartva, hogy az iskolát bezárják, a tanárok a kommunista párt tetszése szerint modellezik diákjaikat, így azoknak dönteniük kell, hogy melyik utat választják: a… [tovább]
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Gabriella_Balkó
Szolgák (2020) 70%
Ez az új szlovák film a 70. Berlinalén lett bemutatva, és az idei Febiofestet nyitotta volna meg, ha nem szól közbe ismét a koronavírus. Végül én is csak online vetítésen láttam. Annak ellenére, hogy nem annyira tetszett, mint gondoltam volna, a képi és zenei megjelenítése miatt megnéztem volna nagyvásznon is. Nem tudom megfogalmazni, hogy tulajdonképpen miért is nem tetszett. A vetítés után volt beszélgetés a rendezővel, akitől megtudtuk, hogy nem is hívő/vallásos. Ezt kicsit paradoxonnak érezték többen a hallgatók közül.