Kedvencelte 7

Várólistára tette 23


Kiemelt értékelések

Netta88 

Kicsit lassabban haladtam ezzel a felével az animének, de igazából ez is ugyanúgy tetszett, mint az első fele. Talán Anyat is sikerült kicsit jobban megkedvelnem, de még mindig nem a kedvencem, viszont örültem volna egy kicsit több Anya-Damian jelenetnek, mert azok mindig nagyon viccesek, még ha annyira nem is csípem a lányt. Meg tetszett, hogy Yor és Loid kezdenek egyre közelebb kerülni egymáshoz, ami szintén elég sok vicces jelenetet szült.

LoneWolf 

Lényegében ugyanúgy értékelném, mint az első felét, bár azt valahogy jobban élveztem, így ezúttal levontam 1 csillagot, mert soknak éreztem már a kissé filler jellegű, teljesen mellékes kitérőket, amik nem foglalkoztak Loid fő küldetésével. A kutya behozatala tetszett, meg Nightfall is vicces karakter, de remélhetőleg a következő évad inkább a korábbi szintet hozza majd és jobban koncentrál a lényegre. (Oké, tudom, hogy a slice-of-life kb. ilyen, de ez már túlzottan is szétesett.)

MewIchigo_Fan_Daniel 

Kicsit laposabb lett az évad második fele, mint az első. Sztoriban hozta azt a színvonalat, amit az évad első fele, mégis valami hiányzott. Ez a 13 rész inkább arra szolgált rá, hogy kapcsolatot építettek a szereplők is egymás között, illetve a szereplők a nézőkkel és fordítva.
Az aláfestések, OP és ED is illett az animéhez. Bár az első évad OP-je jobban bejött.
A szereplők ismertek, csak egy-két ismeretlen arc mutatkozott be nekünk.
Remélem, hogy ennél már csak jobb lesz a második évad. :)

K_A_Hikari

Nem szeretek folyamatban lévő sorozatokba kezdeni, mert nagyon rosszul viselem, hogy várnom kell a részekre. Szóval csak elraktároztam magamban, hogy elindult a fordítása, és vártam.
Jól tettem, mert elképesztően jól esett az államvizsgára készülés finishében esténként kikapcsolódni ezzel a bolondos, szedett-vedett, de nagyon szerethető családdal *.*
Bár zavart kicsit, hogy egy részen belül 2 történetet kaptunk, így kicsit volt nekem, de ez legyen ezzel a sorozattal a legnagyobb bajom.
Maxolja nálam a cukisági- és a kikapcsolódási skálát is. :)

macs

Az évad első feléhez képest itt túl sok filler részt kaptunk, pedig nagyon fontos karakterábrázolási részletek hiányoznak. Yorról nem tudunk meg tulajdonképpen semmit, pedig nagyon ígéretes felvezetőt kaptunk belőle, és egy csomó ellentmondást. Az egész félévadban, olyan, mintha egy öntudatlan superwoman akrobata nő lenne néha egy-egy sötét gondolattal, de tkp. sem esik róla, hogy valójában bérgyilkos és hogyan él ezzel. És mit gondol a világról úgy általában? És amikor bérgyilkol, az mégis hogy marad titokban a világ legjobb kémje előtt? Ehelyett azon lovagolunk, hogy nem tud főzni, hát ez igazán meghatározó tulajdonság :/ A nagyon fontos iskolai élet is kicsit kidolgozatlan. Miért csak egyetlen tanár tanít, és a többiek miért mindig betegek? Egyszer jó vicc volt, de mostmár inkább látnám, milyen iskola is ez. A teniszezős rész nekem nagyon OP-re sikerült, és nemnagyon értem a kémek miért mindenből a legjobbak? Ez így nem izgalmas.
De ezeken túl főleg a végére kaptunk nagyon szépen kidolgozott részeket, részleteket is, várom a folytatást!


Népszerű idézetek

Nyuszibusz

Anya: Ha tanulok, tudok majd gyógyszert készíteni?
Yuri: Igen!
Anya: És rakétákat is?
Yuri: Pontosan!
Anya: És meghódítani a világot?!
Yuri: Akár az-…hát, aha. Eh… meghódítani a világot?

1. évad 6. rész – Uncle the Private Tutor / Daybreak
Póni 

Any production featuring young ladies is truly exceptional.

1. évad 11. rész – The Unwavering Path

Hasonló filmek címkék alapján