Kedvencelte 1

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Negative_Singularity

Nos… egy kihívásra kezdtem keresni egy 3 óránál hosszabb filmet. Ez volt úgy kb. egy hónapja, én meg pontosan egy hónapja éreztem úgy, hogy rettenetesen apránként, de meg kell ezt néznem. Naponta hol 10 perc, hol másfél óra ment el ezzel az éber álommal, és bár én magam sem gondoltam volna komolyan, hogy bármi filmélményt képes lenne ez az alkotás nyújtani, bizony volt, hogy odaszegezett a képernyő elé.

Hogy mire számítottam? Egy meztelen ember egyenletes szuszogására, pár óránkénti mozdulatlanságból kiszökkent pózváltásra, és ennyi. Azonban ez a film jóval többet adott, álomképek vegyültek a szürke embertestre, merészül naturalista ábrázolásban, valami egészen elképesztő mélységet adva ennek az egésznek.

Mivel majdnem egy hónapig velem volt ez a film, most, hogy vége lett, komolyan mondom, hogy hiányzik valami… Valami nyugalom, valami emberhúsú fehérzaj, ami lecsendesítette körülöttem a világot.

Hihetetlen, de megy a kedvencek közé. Ez művészet.
Ui.: a zene alatta pedig dimeziófeszítő, hogy én elhagytam valahol a valóságot közben, az is biztos.


Hasonló filmek címkék alapján