Seraph of the End: The Musical (2016) 70% 2★

Na most tényleg nem számítottam rá hogy musical lesz :D Nem volt olyan rossz, de azért jó sem. A színészek néhol hamiskásan énekeltek szerintem, meg jobb zenéket is választhattak volna. Ettől függetlenül az alakítása mindenkinek jő volt. A Shinoa-t játszó színésznő tetszett a legjobban, nagyon jól ráérzett a karakterére. A történetet kb így képzeltem el, azért az eleje nekem egy kicsit zavaros volt, lehet azért mert már régen láttam az animét. A látványvilág és a jelmezek szépek, Yuu szeráf alakja nagyon tetszett *-*
Mindent összevetve nem bántam meg hogy megnéztem :D

A napokban egyszer csak elkapott az az érzés, hogy újra kéne nézni ezt a musicalt – nem tudom, miért, mikor a saját régi kritikámat is visszaolvasva annyira nem hagyott mély nyomot, sőt. De mégis, valahogy kedvem támadt hozzá, és ma el is jutottam eddig.
Az értékelésen, csillagozás szempontjából nem változtatok, mert továbbra is határozottan a gyengébbek közé sorolom a Stage Playek között, de határozottan árnyalódott a véleményem az újranézéssel. Például sokkal inkább tudtam az egészet nézni, minden színészt értékelni, mint elsőre, és azért a zene megítélésén is módosít kicsit, ha jó minőségű a felvétel.
Igazság szerint elsőre nem értékeltem annyira a vámpírok jeleneteit, egy okból – Mika kicsit jelentéktelen, a többi vámpírt meg nem igazán kedvelem. Most viszont rá kellett döbbennem, bár Mika tényleg nem annyira emlékezetes, a vámpírok… bizonyos szempontból jobbak mint az animében. Krul ott nekem mindig kicsit kislányos volt, az egyszemű kis denevérével, nem tudtam igazán átérezni, hogy ez egy vámpírkirálynő. Itt, ahogy leül a színpad közepén, mindenki köré gyűlik, körülötte forog az egész jelenet (egyszemű denevér természetesen nincs), utána az a tánc és a harc Feriddel… sokkal elegánsabb, sokkal nőiesebb és fenyegetőbb figuraként jelenítették meg, nagyon jól állt neki. Nakamura Seijirót pedig igazából a K: The Stage után értékelem igazán Feridként – azután, hogy ott tökéletesen másolta Tsuda Kenjiro morgós, mély hangját, itt simán produkálta Ferid magasabb, kényesebb, tenyérbemászó stílusát, egy pillanatra sem éreztem, hogy Mikotót látom.
Az emberek oldalán Yuu… hát, nem rossz, de megint csak kicsit semmilyen. Az énekhangja nem túl jó, a pukkancs stílust hozza, de ennyi. Shinoa nagyon jó, ő abszolút elkapja a karakteréhez szükséges stílust, és igazán szépen énekel. Asuramaru színésznője szerintem alapból inkább táncos, mint énekes, mert a hátraszaltók, a cigánykerekek, amiket élesben csinált a színpadon, félelmetesek.Yoichinek és Mitsubának szép hangja van még, Kimizuki ügyes, de egyiküknek sincs sok tere. Ono Kento nagyon jó Guren, azután, hogy se Reisit, se Haradát nem érezte igazán (mindkettőben próbálkozott, korrektül játszott, de nem volt kiemelkedő), ezzel a szereppel láthatóan nagyon megtalálták, hozza az arrogáns humort, és érezni, hogy azért van egy sötétebb múltja.
A színpadkép, a jelmezek is szépek (a fegyvereknél az íj, Kimizuki fegyvere kicsit esetlen, de általánosságban szépen megoldották őket), de sajnos továbbra sincs semmi értelme a musical formátumnak, mert a legrosszabb pillanatokban fakadunk dalra. Van éneklés a csapatmunkáról, a doppingról (!), de például a kezdő tragédiát, Yuu szökését csak Mika szemszögéből látjuk, fel sem merül, hogy egy rövid számnál több zenét kapjon, az újra találkozásuknál egyáltalán nincs ének. Guren és Yuu apa-fiú kapcsolata ugyanez, még azt a jelenetet is félbevágják, mikor az első találkozásukkkor Yuu megöleli és elsírja magát. Yoichi kicsit énekel a növéréről, Kimizuki a húgáról, de nem a jó pillanatban. Yuu szeráf alakja roppant kreatívan lett megoldva, de megint, ott a lehetőség, hogy egy ütős, dinamikus, misztikus számot szúrjunk be, és nem élnek vele. Mindig, mindenki akkor és olyasmiről énekel, amikor és amiről nem kéne, és így a musical értékei is kicsit elvesznek.
Egy esélyt mindenesetre érdemes neki adni, mert nem rossz darab… csak ne azt várjátok, hogy életetek musical élménye lesz.