Samurai 7 Musical (2015) 100% 1★

Ez most határozottan jól esett. Imádom az eredeti filmet, az animét bár még mindig nem tudtam végignézni, de ameddig láttam, nagyon tetszett, és a színpadi változat is remekül sikerült. Nem idétlenkedik el, nem giccses, nem túljátszott, hanem tényleg nagyon hatásos darab.
A történet igazából valahol a film és az anime története között helyezkedik el… kicsit megvan a sci-fi szál, Shionból Kirara lett (hála az égnek – az anime legjobb változtatása, hogy egy határozott, megbecsült papnőt csinált abból a vinnyogó lányból) jobban elkülöníthetők a szamurájok a nagyon erősen különböző stílusok miatt, de pl. Kikuchiyo nem kiborg, megvannak a sírok a kardokkal a falu szélén, és a végső csatákat sokkal inkább a film, mint az anime alapján oldották meg.
A filmhez képest viszont Kikuchiyo kicsit háttérbe szorul – nincs annyira kifejtve a múltja, nem annyira hangsúlyos az ő útja, ahogy megismeri és megbecsüli a többi szamurájt. Ez részben talán azért is van, mert a filmben ő volt az egyik legjobb, és egy színdarabban máshová kellett helyezni a prioritásokat, mert rá fókuszálva nem lehetett volna igazán kiemelkedőt alkotni.
Kambei jó. Nagyon szép a hangja, erős a kiállása, hitelesen hozza a megtört vezetőt. A legszebb száma egyértelműen a főcímdal (Seven Samurai), a koreográfia, a fények gyönyörűen megtámogatják, tényleg felemeli a nézőt is, hogy látja, hogy gyűlt össze a csapat.
Katsushiro-t Yazaki Hiroshi alakítja, akit én már négy Hakuouki-ban láttam Hijikatát játszani, így tudtam, hogy jó színész, és azt is, hogy az énekhangja gyönyörű. Viszont Hijikata egy elképesztően összetett karakter, akinek egy rétege oké, a hősszerelmes, de amúgy ott a szigorú vezér, az odaadó barát… és Katsushiro hozzá képest egy szerencsétlen fiú, aki Kambei nyakán lóg az egész történet alatt, amíg meg nem ismer egy lányt, és rá nem jön, hogy van ami kicsit jobban foglalkoztatja a kardozásnál. Meglepett, hogy itt mennyire jól elkapták a karaktert. Piros pont a rendezőnek is, a színésznek is, mert olyan szólói vannak, hogy némelyik hidegrázós, és nagyon szépen kifejtik, hogy érzelmileg min megy keresztül szegény karakter. Pont azt sikerül behozni, hogy ez a szerencsétlen kölyök nincs felkészülve rá, hogy halált fog látni, hogy a harcnak tényleg tétje lesz, és Kambei mentorálása végülis ahhoz kell, hogy ebből fejlődéssel jöjjön ki, és ne belerokkanjon.
Kyuuzo kb. az egyetlen kedvenc karakterem, minden listámon, akit nem titkoltan azért kedvelek, mert elképesztően menő. Az eredeti filmben is fapofával intézett el mindenkit, és random pillanatokban jelentette ki, hogy amúgy, amíg mindenki beszélgetett, ő kémkedett, és mindent tud az ellenség búvóhelyéről. És valahogy az itteni megjelenítése az tényleg a menő egy új szintje. A harci koreográfiáit két katanával imádom, és a néző tényleg érzi, hogy „na, őt nem akarom felidegesíteni soha”. spoiler
Kikuchiyo-t, ahogy említettem, háttérbe szorítják, de hozza azt a forrófejű, de szerethető stílust, amit a filmben és az animében már megszokhattunk tőle. Haihachi miatt szívem szakadt meg, nagyon kedves, nagyon szimpatikus karakter. Kirara pedig bájos, de ami pozitívum, hogy tényleg tud erős nő lenni, és nem merül ki a szerepe a Katsushiroval való szerelmi szálban.
Összességében szerintem egyike a legjobb anime-musical-eknek, amiket eddig láttam. Nagyon szép dalok, hatásos, átgondolt koreográfiák (mind a hét szamuráj egyedi módon vív, mindegyiküknek van saját stílusa), hiába harc nagyrészt a második fele a történetnek, egy pillanatig sem unja az ember. Jó a szereposztás, tényleg tudnak énekelni a színészek, a jelmezek minőségiek, a színpadképet nem viszik túlzásba, és úgy általában: tisztelettel kezeli az alapanyagot. Bátran ajánlom.