A színdarab 3 évvel Genjo Sanzo és társai utazása előtt zajlik, a Nyugat felé vezető út és a Rikudo történetív előtt.
Miután a Vének tanácsa megbízza egy misztikus betegség megállításával, amely őrültséggel sújtotta a démonokat, Genjo Sanzo összeállítja a szintén démonokból álló csapatát… [tovább]
Saiyuki Kagekiden: Go West (Saiyuki Stage Play 1.) (2008) 1★
137' · japán · akció, kaland, fantasy, színházi felvétel
Képek 20
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Félve kezdtem bele ebbe az adaptációba, habár, hogy őszinte legyek, minden adaptációba félve kezdek bele, de kellemesen csalódtam most is, még úgy is, hogy kihagytak pár szereplőt, és összevontak eseményeket.
No, de hogy melyik részét is dolgozza fel a történetnek ez az adaptáció?! Tulajdonképp a srácok találkozását meséli el, a múltjukat, illetve a Gensomaden Saiyuki első 16 részét, a Rikudo arcot és a Chin Yisou-s arc-ból a Kougaiji elleni harcot. Utóbbit mondjuk össze is vonja, ami annyira nem volt jó ötlet, de annyira nem is zavart, hogy teljesen elrontsa az élményt.
Az élményen – és ez igaz az egész darabra-, maga Kougaiji rontott. Imádom azt a karaktert az animében, de itt nem sikerült visszaadni a stílusát. A színész verekedés címszó alatt táncolt a szinpadon, és folyamatosan pózolt. Néha úgy befeszítette magát, mint akinek pukizni kell. :") A jelmezétől meg kiégett a retinám. Az a fehér latex nadrág…
És ha már Kougaiji, megkapta Dokugakuji-t, mit csapattársat, de se Lirin sem Yaone nem kapott szerepet, amit azért is sajnálok, mert azt a két karaktert is nagyon szeretem. Gyokumen Koushu-nak is csak hangja volt, ami azért érdekes mert Ni Jianyi viszont szerepelt, sőt egy egész jelenetet is kapott. Ő viszont kellemes csalódás volt. Jól alakította az őrült doki szerepet.
Dokugakuji-nak egyébként nem sok szerepe volt, azon kívül, hogy egyszer észt osztott Kougaiji-nek, és jól nézett ki. Legalább a szemem legeltethettem rajta. Jobb lett volna, ha a Dokugakuji-t alakító színész kapja Kougaiji szerepét, már csak azért is, mert az animében is Kougaiji néz ki jobban xD
Aki szintén pozitív csalódás volt, az Kanzeon Bosatsu. Róla tudni kell, hogy az animében nő, a mangában viszont ez is az is. Itt is férfi játszotta, és egyszerűen le a kalappal előtte. Nekem nagyon tetszett az alakítása, jó hangja is volt, amikor énekelni kellett. Oh igen, mert hogy énekeltek is benne, nem olyan szinten és annyit, mint a Hakuouki-ban, de itt is elhangzott pár dal, amik hogy őszinte legyek nem annyira fogtak meg.
Goku-t, Hakkai-t és Gojyo-t alakító színészek is jól hozták a szerepüket, mindegyikük hiteles volt. Talán Hakkai beszédstílusa nem volt annyira Hakkai-os, de ez sem zavart annyira, mint a pozőr Kougaiji.
Amit sajnáltam, hogy Goku, amikor átváltozott nem változott rajta semmi. Gojyo sem kapott szép lányokat, csak említés volt róla, hogy mennyire szereti őket. Azért egy olyan nőcsábászhoz, mint ő illett volna legalább a kártyapartizós jelenethez berakni egy-két női szereplőt. Azért így is szépen megoldották az egész történetet, és tényleg jól alakítottak a színészek.
És szándékosan hagytam utoljára Suzuki Hiroki-t, avagy Genjo Sanzo-t. Az a fickó vitte a hátán a sztorit és nagyon jól alakította Sanzot. Amikor a visszaemlékezésben gyerekként jelent meg, én elhittem, hogy az egy másik színész, egy gyerek. Ehhez nem kellett más neki, csak egy térdig érő fehér kimono és ártatlan arc, meg hang. Komolyan, ez a pasi elképesztő. Nagyon jól hozta mind a gyerek, mind a felnőtt Sanzot. Négyük közül talán ő adta vissza a legjobban a karakter stílusát.
Talán a végén éreztem egy kis szenvedést, a Rikudo elleni harcban, igaz maga Rikudo sem volt kiemelkedő számomra, de az már lehet, csak azért, mert hajnali fél kettőkor néztem. Lehet a kedvenceléssel is elfogult voltam, de nem baj. A Saiyuki és Suzuki Hiroki megérdemlik. :D
Mindent összevetve jó volt, végig lekötött, és biztos, hogy újra fogom nézni majd. Viszont kell hozzá némi ismeret, leginkább a felirat hiánya miatt, mert aki nem ismeri az alapot, az nem fogja tudni például, hogy ki az a Kanan, akiről Hakkai beszél.
Folytatása
Összehasonlítás |