Re:Zero kara Hajimeru Isekai Seikatsu (Re:Zero kara Hajimeru Isekai Seikatsu 2.) (2016–2016) 77% 37★

Végre befejeztem :) Azt kell mondjam, én egyáltalán nem erre számítottam, és így mondhatnám, hogy csalódtam az animében. Sem az opening, sem az ending nem tetszett, olyan semmilyen volt az egész, a zene sem volt kiemelkedő. A grafika jó volt, de a történettel akadtak gondjaim. Az eleje vontatott volt és unalmas, a vége felé kezdett beindulni, épp ezért a csillagok száma is növekedett, de sajnos befékezte a lendületet a főhős személyisége. Subaru többet nyávogott és hisztizett ezalatt a 25 rész alatt, mint Usagi az egész Sailor Moonban. És ez nagyon visszatetsző volt számomra. Többször elismételte, mekkora egy rakás szerencsétlenség, de ezt nem kellett volna, mert mi is láttuk. Tudom, hogy jószívű, kedves, de amiket művelt, a hajam égnek állt tőle. Se nem vicces, se nem szórakoztató, inkább idegesítő. Egy alkalmat sem hagyott ki, hogy bolondot csináljon magából. A vége felé láttam rajta némi javulást, a személyisége formálódott valamelyest jobb irányba, de nekem Natsuki Subaru még így is sok(k) volt. Nem értettem ezt a nagy szerelmet Emilia és közte, hiszen alig ismerik egymást. Nem volt idő, hogy kibontakozzon ez a szerelem. Illetve lett volna, de a kapcsolatukat az anime nem mélyítette el úgy, hogy emészthető és érthető legyen. Akik miatt maradt a viszonylag sok csillag, az Rem, a kékhajú cselédlány-démon :) és tesója, Ram. Őket nagyon szerettem. A visszafogott elegancia, hűvös nyugalom, ami áradt belőlük, nagyon kellemes légkört teremtett. Szeretem az ilyen karaktereket. Sikerült ellensúlyozniuk az idiotizmusban szenvedő Subaru személyiségét. Rem gondolatai tetszettek a legjobban az animében, én őt is kis hősnek nevezném. Sokban hozzájárult Subaru jellemfejlődéséhez, és mindvégig kitartott mellette. Szerettem volna, ha Emilia személyisége is kibomlik, de ő elhalványult a többiek mellett, és egyre kevesebbet szerepelt. Pedig jó karakter az övé, van benne potenciál. A történet vége sajnos elklisésedett. Voltak jó pillanatai, tehát nem nevezném rossz animének, de a főhős miatt nem tudtam élvezni olyan nagyon. Sajnálom. A második évadra azért kíváncsi vagyok. :)

Tetszetős látványvilággal dolgozó, érdekes elgondolású anime, amiből egyértelműen nem elég egyetlen évad, még akkor sem, ha rögtön kaptunk huszonöt részt. A zenék, az openingek és az endingek nem különösebben ragadtak meg, de jól passzoltak a cselekményhez, és a seiyuuk munkájától sem estem hasra. A karakterdizájn viszont csillagos ötös; imádtam nézni a szépen ábrázolt szereplőket.

Nekem nem igazán volt bajom Subaruval. Nem mondom, hogy nem idegesített rengetegszer, de nem utáltam őt. Nagyon magasról indult az önbecsülése és bizonyos pontokon nagyon mélyre süllyedt; megértem, ha valakinek sok volt a hiszti, tényleg voltak bicskanyitogató momentumai. Néhol megkérdőjeleztem, össze tudja-e szedni magát, de nekem tetszett ez a fajta depresszív hozzáállás ábrázolása, mert a történtek fényében reálisnak találtam.

A női főszereplő, Emilia viszont csalódás volt. Kaptunk róla néhány információmorzsát, rengeteg potenciál volt benne, és mégis, huszonöt rész alatt nem tudtak kezdeni vele semmi jelentőségteljeset. Inkább csak úgy működött, mint Subaru hajtóereje, bár nem egy olyan pillanat volt, amikor Natsuki Subaru állítólagos érzései megkérdőjelezhetővé váltak.

Ami nekem nem igazán tetszett, az a Ram-Rem páros; mindazt a figyelmet ők kapták meg, amit hiányoltam Emilia történetszálából. Ha nagyon bele akarjuk keverni a romantikát a cselekménybe, a Subaru-Rem páros sokkal hitelesebb volt.

Nagyon sok mellékszereplője van az animének, inkább kisebb, mint nagyobb szerepekkel. Ami a cselekményt illeti, semmi lényegi információt nem tudtunk meg, a történet főszálával kicsit sem haladtunk előre, az egész olyan volt, mint egy óriási, néha kiakasztó ízelítő. Én a végére kicsit belefáradtam és néhol untam is. Nézőként ez a limit nélküli visszaugrás némileg elcsépelt volt már.

Persze minden jó, ha a vége jó, összegészében számomra élvezhető kis darab volt, ami kétségbeesetten kiált egy jó és izgalmas folytatásért. Még a végére annyit, hogy elég sok vér és brutalitás van benne, úgyhogy mimózalelkűeknek nem ajánlom.

Nem fűztem sok reményt az animéhez, főleg úgy, hogy egyszer már belekezdtem, de 4 résznél tovább nem jutottam vele. Igazából ez is azon animéke egyike, ami sose vonzott, bár be kell vallanom, hogy van egy Rem figurám, amit csak azért vettem, mert bájos a kinézete. Az után gondoltam, hogy ha már van ez a figura, a nevén kívül illő lenne tudni, hogy ki ő vagy mi ő, szóval elkezdtem, de mint említettem nem jutottam vele a végére. Akkor azt hiszem a karakterek sem nyűgöztek le, a történet sem, ami ráadásul lassú is volt, és valószínűleg hangulatom sem volt hozzá igazán.
Hogy miért néztem meg mégis? A kihívás miatt, ami egy plusz motíváció. Viszont a karakterek most sem nyűgöztek le, a történet (ami amúgy nincs, hacsak nem veszem annak Subaru szenvedéseit) is még mindig lassú.
No, de kezdjük a történettel… jobban mondva az alappal, ami amúgy jó is lehetne, ha nem cseszték volna el már rögtön az elején. Ugye főhősünk, Natsuki Subaru, átkerül egy ismeretlen világba, ahol az emberek mellett különböző lények is élnek. Nem sokkal később Subaru belebotlik néhány banditába, aminek tragikus kimenetele az, hogy Subaru meghal, ám pár pillanat múlva, mintha meg sem történ volna az egész újrakezdi az ismeretlen világban való kalandjait, hogy aztán még vagy háromszor!! ugyanezt a tragikus kimenetelű véget eljátsza! Semmi baj, másokkal is előfordul, hogy több tapasztalat kell, mire rájön, hogy ez így nem oké, lehet nem ártana gondolkozni is. Csakhogy Subaru nem gondolkozik, illetve próbálkozik, csak valahogy nem jön össze neki. Szóval az alap jó, még tetszene is ez a meghalok majd újjáéledek, és kezdem előről, még akkor is, ha emiatt lassú lefolyású lesz a történet, de mivel nincs mellette karakterfejlődés így értelme sincs a dolognak. Subaru többször beleesik ugyanebbe a körforgásba. Hiába rágják a szájába, hogy mit kell csinálnia, ő biztos, hogy az ellenkezőjét teszi. Egyáltalán nem figyel arra, hogy mit mondanak neki, csak megy az idióta feje után. Emellett a jelleme a béka segge alatt van, az egója meg az egekben. Annyira túlbecsüli, olyan királynak mutatja magát, amilyen egyáltalán nem. Egy önző, nagyzoló, szerencsétlen, useless idióta, aki nem képes másra csak a hisztizésre. Az viszont nagyon megy neki. A hiszti meg az önsajnálat. Ahelyett, hogy arra öszpontosítana, hogy megtudja, hogy mi a francért került abba a világba, hogy ki a boszorkány, hogy miért bűzlik tőle ő olyan dolgokat csinál, amire senki nem kérte. Szóval semmit nem tudunk meg, semmi nem derül ki a megidézésének körülményeiről és miértjeiről. Ami Subarut érdekli az Emilia. Még akkor sem próbál megtudni valamit, amikor ott a lehetősége a kutatásra, Beatrice könyvtárában… Az utolsó 3-4 részben talán mutat valami mást is az idiotizmuson kívül, de egyébként nem jellemző…
És ha már szóba került, akkor Emilia. Ő egy naiv, eleinte kissé pukkancs lány, aki csak azt nem veszi csak észre, ami előtte van, meg amit nem akar. Túl sok szerepe nem volt, csak mint motíváló erő, bár inkább hagyjuk.
Rem és Ram, nekem ők sem lettek kedvenceim, habár bájosnak bájosak. Az ő háttérsztorijuk lett a legjobban bemutatva, meg amúgy a kapcsolatuk is Subaruval, illetve főként Rem kapcsolata Subaruval. Ha szerelmi szálról van szó sokkal inkább érzősött a Rem és Subaru közti kémia, mint az Emilia és Subaru közti, habár nyilvánvaló az is, hogy Emilia azon kívül, hogy vak volt ilyen szempontból, sosem táplált gyengéd érzelmeket Subaru iránt. Végig barátként tekintett rá, sőt néha teherként, amit meg is értek.
Rajtuk kívül kaptunk még egy tucat karaktert, akik feltűntek majd eltűntek, pedig volt köztük több potenciális is, akik lehet, hogy többet értek volna, mint a többiek. Beatrice-ről sem sok minden derül ki, pedig szerintem elég gyanús a csaj, ahogy Roswaal és a Hasfelmetsző csaj is. Ott van még Felt és Reinhard, akik kb 3 részben szerepeltek, holott azért Feltről kiderült, hogy nagyobb szerepe van, mint egyszerű tolvaj. Meglepődtem, mikor Wilhelm múltjába bepillantást nyertem, holott azért ő sem egy fő karakter, viszont ezáltal jobban megkedveltem őt, és a feleségét Thearesia-t, mint bármelyik másik szereplőt. Olyan szereplők keltették fel az érdeklődésem, akik alig kaptak szerepet, és ez nem túl jó az animére nézve.
Sok a kérdés, a miért, az elfelejtett karakter, helyette van hiszti és szenvedés, meg jó pár mentális zavarban szenvedő, öncsonkító barom.
Sok, ugyanakkor kevés volt ez a 25 rész az animének. Habár többször éreztem, hogy sok. Nagyon sok. Túl kevés volt az olyan rész, amire azt tudom mondani, hogy oké, ez nem is volt olyan rossz. Emellett többször volt úgy vége az animének, hogy az akár az évad lezárása is lehetne, és őszintén megmondom, nekem azok jobban is tetszettek, mint ahogy ténylegesen vége lett az évadnak.
Amire csillagot adtam az a grafika, meg az, hogy mertek vért vinni az animébe, és azon kevés szereplő (Reinhard, Julius, Wilhelm és Thearesia, Otto meg Mimi és az öccsei) miatt, akiket sikerült megkedvelnem, vagy meg tudtam volna kedvelni, ha többet szerepelnek. És, hogy megnézem-e a következő évadot? Még nem tudom. Egy részem kíváncsi, hogy abban kapunk-e választ erre a rengeteg megválaszolatlan kérdésre, a másik részem viszon keresztet tart és imát mormol, hogy távozz tőlem Natsuki Subaru…

Jó kis sorozat volt, azonban azt nem értettem Subarut miért kezelik úgy végig mint aki teljesen haszontalan, neki köszönhető szinte minden megoldott dolog :D Persze igaz, hogy az önbecsülése a srácnak közeledett a nullához. Emilia a sorozat második felében már nem volt valami fontos szereplő, csak egy szobából a másikba sétált és hasonló fontos dolgokat tett, néha még siránkozott is :D A vége pedig eléggé nyáltenger lett, szerintem nem a jobbik fajtából. És a legfontosabb: spoiler Subaru egy balf*sz mégiscsak :D

A Re:Zerot korábban kerültem a nagy hype és a sok negatív visszhang miatt. Ezek ellenére tetszett az anime. A főszereplő képes visszamenni az időben, amikor meghal, és ezt kihasználva próbálja megakadályozni a rossz befejezést. És egy kis (vagy néha már túl sok) drámát is csempésztek a sztoriba. Szóval az alapkoncepció ötletes, de a kivitelezésben éreztem néhány hiányosságot, amitől nem lett kedvenc.
Natsuki Subaru a hangulatingadozás 50 árnyalata. Az elején olyan volt, mint egy visszafogottabb Satou Kazuma, majd idegbeteg, utána depressziós, és megint jókedvű, attól függően, hogy alakultak a dolgai. Ez persze tök természetes, mert sok rosszat élt át, sokan haltak meg körülötte, sokszor halt fájdalmas halált spoiler Ám ennek tudatában is párszor az agyamra ment. Voltak jó pillanatai is, de nem kedveltem meg.
Emilia női főszereplő létére eléggé háttérbe szorult, főleg az anime második felében. Nem sok dolgot tudtunk meg róla, azon kívül, hogy a fél-elf léte miatt elítélik. Emiatt nem is igazán érdekelt az a kémiának nem nevezhető valami, ami közte és Subaru között volt.
A kedvenceim a démon cselédlányok voltak, Ram és Rem. Főleg az utóbbi nőtt a szívemhez. Mondjuk azt sajnáltam, hogy konkrétan Rem kapta azt a szerepet, amit Emiliának kellett volna betöltenie. Rem és Subaru között jobban érződik a romantika, mint Emilia és Subaru között. Egyrészt nem igazán támogatom a Subaru x Rem shippet, másrészt spoiler
A grafika tetszetős, a véres jelenetek brutálisak, és a sorozat le tudott kötni. Szóval nem bántam meg, hogy megnéztem.

Gondolkodtam, hogy hét vagy nyolc csillagot adjak. Végül is, a nyolcat megérdemelné, de mivel kerek háromszor voltam úgy ez alatt a huszonöt rész alatt, hogy félbehagyom a sorozatot, úgy gondolom, hogy a magasabb értékelést a későbbi évadoknak hagyom meg.
A Re Zero, aminek nem írom le a teljes címét, alap isekai keverve alap shounen fight-tal, mind a két műfaj rengeteg sajátossága megjelenik. A történet egyértelműen a legerősebb pontja a sorozatnak. Egyszerűen remekül van felépítve, a feszültséget pedig végig tudja tartani. Fordulatokból is van egy csomó. Nagyon tetszik az, ahogyan a halált kezeli a sorozat. A legtöbb időhurkos témájú műnél a főszereplő úgy van vele, hogy „úgyis újraéledek, most miért ne öljem meg magam?", de tökéletesen emberi volt, és realisztikus, hogy Subaru még vagy hat halála után is retteg a haláltól. Nem az van a fejében, hogy úgyis újra fog éledni, hanem azt, hogy mekkora fájdalommal jár meghalni.
A történetet négy fejezetre tudnám felosztani. Első fejezet: az ellopott medál. Második fejezet: Gyilkos szobalányok és átkok. Harmadik fejezet: A királyválasztás a fővárosban! Negyedik fejezet: Bálnainvázió és bosziszekta. A címek le vannak védve, és az én tulajdonaim.
A történet mélypontja egyértelműen a Harmadik fejezet, de ennek az okairól később beszélek. A legerősebb pontja pedig a Negyedik fejezet, ott ugyanis majdnem az összes hibáját kiküszöbölte az anime. De szép sorjában haladjunk!
Ha már említettem az előbb Subarut, jőjjenek a karakterek!
Főszereplőnk, Subaru, akit az egész animés közösség szívből rühell. Nagyobb utálat övezi, mint a szintén isekai Rising of the Shield Hero Myne-ját, ami azért egy szint.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem értem az okát, de… én nem utáltam, de nem is szerettem.
Nem tudtam szeretni, mert a történet első felében a feltűnési viszketegsége, az agyi kapacitásának a teljes hiánya már olyan szinten zavart, az valami borzalom. Mikor a gyilkosát kéne keresnie, az egyetlen, ami foglalkoztatja, az az, hogy összejőjjön Emiliával. A mélypontja egyértelműen a Harmadik fejezet, ahol valami elviselhetetlen volt. Önzősége a kamerán át érződött, az „ülj le a seggedre és maradj kussban" kifejezést nyilvánvalóan nem ismeri, és azok után, hogy kb mindenét Emiliának és a barátainak köszönheti, ahogyan beszélt velük, az megengedhetetlen lett volna. Egyfolytában hisztizett, és ezt igazából meg is érteném – nem jut eszembe még egy olyan animefőszereplő, aki ennyit szenvedett volna, mint ő, úgyhogy ezt megértem – de a hisztijei közben állandóan másokat hibáztatott azokért a hülyeségekért, amiket ő követett el!
De… nem tudom utálni, mert rengeteg tiszteletre méltó jellemtulajdonsága van. Segítőkész, bátor, és kifejezetten kedves is, ha arról van szó. Rettentően emberi és realisztikus az, ahogyan az időhurokhoz és a halálhoz viszonyul. És a Negyedik fejezetben pedig olyan karakter volt, aki hatalmasat ugrott. Gyakorlatilag a teljes utolsó szakasza a sorozatnak, Subaru fejlődése volt, ott ugyanis nagyon durván sokat fejlődött.
Következő! Emilia, ahogyan többször is mondják a sorozatban, a „főhősnő", aki kínosan keveset szerepel. Ő egész más tészta, mint Subaru. Subarut azért utáltam -amikor utáltam –, mert idegesítő volt. Emiliát pedig azért, mert az író lusta volt kidolgozni a karakterét. Egyszerűen fájdalmas volt nézni, hogy hogy erőlködik néha ugrálni, hogy „én is itt vagyok ám!". Nem utáltam Emiliát, semmi baj nem volt vele, nem volt idegesítő, vagy bármi, de… egyszerűen nem érdekelt a karaktere. Ha így spoiler, csak megvontam volna a vállam.
És ez a gáz: a sorozat összes mellékszereplője érdekesebb, mint bármelyik főszereplő. Remen kívül az összes kastélybeli tag ki lett préselve a sorozat második feléből. Őszintén mondom, nem tudok egyikükről sem mit mondanom, mert a második felében még cameo szinten sem voltak, így nem emlékszem, hogy Ram, Beatrice vagy akár az az arcfestéses gróf, milyen karakterek, pedig mindegyiküket szerettem, amikor szerepeltek.
Rem legalább kapott játékidőt, és talán a kedvenc karakterem lett. Kezdetben ő és Ram a Ragyogás ikerlányaira emlékeztettek, később pedig a Higurashi Renájára. Szép kis sztori, mégis, talán a legaranyosabb és bájosabb karakter a sorozatban. A múltja nagyon érdekes, a Rammal és a Subaruval való kapcsolata gyönyörű.
Csak azt nem értem, hogy a színes fejű ikrek a sorozat elején miért ismételték meg minden szavukat? Így beszélgettek, hogy „Ram-Ram, a vendégünk felébredt! – Nővérem-nővérem, látom-látom!"
A második felében is kaptunk azért mellékkaraktereket, például Julius vagy Wilhelm, vagy Crusch, akiket megkedveltem. Meg Felis-t is (bár nekem akkor se mondja senki, hogy Felis fiú! Engem senki nem verhet át ilyen átlátszó hazugságokkal, még a WikiPédia sem!).
Negatív oldalról pedig Beetlejuice-t érdemes megelíteni. Nem Beetlejuice-nak hívják amúgy, de valami ilyen hangzású a neve, de nem jegyeztem meg. Ez az ember egy szörnyeteg. Egyértelműen a legidegesítőbb karakter. Ennyire őrült, beteg és mentálisan tropa karakterrel én még nem találkoztam. Mentális megerőszakolás volt, akárhányszor a képernyőn volt!
Huh, kezd fáradni a billentyűzet, meg a kezeim is, úgyhogy rövidre fogom…
A világkidolgozás pocsék. Egyrészt, semmit nem tudunk meg a világról, magáról, a fizikájáról, a földrajzáról, a történelméről, és a biológiájáról is csak annyit, hogy „ja amúgy itt vannak antropomorf élőlények". Az elfekről semmit nem tudunk meg azon kívül, hogy az egyik főszereplő, és a főgonosz az. Nem tudjuk meg, hogy Subaru mi a cickány farkáért került oda, meg hogy miért van időhurok képessége. A mágiára nem kapunk választ. Borzasztóan fantáziátlan, kidolgozatlan és kiábrándító a világ.
De ami még itt zavaró, hogy ami törvényt és szabályt hoz… azt is áthágja! A történet nem japánban játszódik, és abba nem kötnék bele, hogy miért japánul beszélnek (ez praktikussági hiba, szőrszálhasogatás lenne a részemről, még akkor is, ha nem alaptalan), de legalább a nevek utáni utótagokat levehették volna. Vagy legalább, ha nem veszik le, akkor ne lepődjenek meg, ha Subaru használja! Nem csak a tan-ra célzok, nem tudom, hogy mikor kezdték használni a tan-t, de az első részben van rá példa, hogy olyan utótagot nem értenek meg, amiket ők is használnak!
Közben pedig a fantáziavilág lakosai szlegekben beszélnek (nem mindig volt a feliratozó hibája), és ismernek olyan modern dolgokat, mint az ökölpacsi vagy az interjú. Annyira illúzióromboló volt néha, hogy az elképesztő.
A zenék.. a többség nem annyira emlékezetes, de a végére kaptunk pár akciójelenet alá ütős OST-t, meg még itt van ez https://www.youtube.com/watch… a legnyomasztóbb anime OST, amihez szerencsém volt.
A történet és az animáció mellett a legnagyobb erőssége a műnek, az az, hogy jól bánik a műfajokkal. Egyszerre isekai és shounen. Egyszerre paródia és horror. Egyszerre fantasy és romantikus. És az összes műfajjal remekül bánik. A halált mondom, nagyon jól kezeli a mű.
Tehát a Re Zero-nak kiváló története van, csodaszép animációja, egész jó OST-i, de emellett pocsék világkidolgozása és felemás karakterei, akik közül a legérdekesebbek kapják a legkevesebb figyelmet. Ez alól kivétel Rem, aki a történet egy elég hosszú szakaszán előtérben van, mint szereplő, és ő talán a kedvencem. És van szerelmi háromszög is… és pont az történt, ami ilyenkor szokott: a háromszög azon tagja a szerethetőbb, érdekesebb és szeretetre méltóbb, akivel tudjuk, hogy sosem jön össze a főhős. Subaru „I love Emilia" (ep 18) mondatára ez lenne a válaszom: „Subaru loves Emilia, but I don't love her. I love Rem!”
Pedig kezdetben Remhez is negatívan álltam hozzá…