Pit Babe (2023–2024) 14★
50' · thaiföldi · akció, romantikus, vígjáték, sorozat 13
1 évad · 13 rész
Képek 11
Szereposztás
Gyártó
GMM One
Kedvencelte 2
Várólistára tette 15
Kiemelt értékelések
Hát hol is kezdjem…
Elég ritkán nézek már BL-eket, mert mióta felkapott lett a műfaj, azóta számtalan gyengus produkcióval állt elő az ipar csak azért, mert eladható, mert nézettséget produkál, és a szponzorok ezt imádják. Megpróbálnak minden elemet belerakni, amiről tudják, hogy kell a nézőknek, s azzal nagyon, de nagyon hamar és könnyen elterelik a figyelmet arról, hogy amúgy milyen ritka kki a sztori, a forgatókönyv, a kivitelezés, a színészkedés, meg úgy nagyjából minden más.
Hát pont ez történt ezzel a sorozattal is. Nagyon sok szálon kezdett el futni: egy valami omegaverse-szerűség, autóversenyzés, természetfeletti képességek, emberkereskedelem, kismillió mellékpáros, spoiler, és nem bírt lépést tartani saját magával. Nem bírta utólérni magát, és amikor több sebből vérzik a sztori, olyankor már aligha számít az az eye candy, amiért mégis azt mondanád, hogy megéri megnézni. Mindemellett pedig szerintem, és ezt lehet, hogy csak én látom így, de az sorozat egyik leggyengébb pontja maga a főszerepet, Charliet játszó színész volt, aki szegénykém próbálkozott, de alapból gagyi volt a karaktere, és ő még kezdő, és ilyen karaktert szerintem nem kellene egy kezdő kezébe adni, ha ez a legtöbb, amit nyújtani tud. Engem például nem győzött meg a játéka, és nem tudom, ha nézni fogok még vele sorozatot.
Pozitívumként kiemelném a többi színészt, akik azért megpróbáltak mindent beleadni, s elvitték a hátukon a sztorit; a zenét, mert az elég okés volt; a lakások, a díszlet, az autók rendben voltak; illetve nyilván a discordon kis csipet csapatot, akivel végig szenvedtük néztük hétről hétre – a kibeszélős részét vártam mindig a legjobban.
A legnagyobb szívfájdalommal mondom azt, hogy nem ajánlom. Vannak ennél sokkal jobb BL sztorik, nézzetek inkább valami mást, ez sajnos csak egy nagy katyvasz.
Mondjuk úgy, hogy megpróbálkoztak egy alfás sorozattal. Nem volt rossz, de jobb is lehetett volna. (Akkora csalódás volt az utolsó rész, hogy nem igazán tudom hova tenni. Azt hinné az ember, ha már egyszer bepróbálkoznak ezzel a típussal is, akkor lesznek elég bátrak. Maffiásnál bejött. )