Pipás Pista híres sorozatgyilkos volt az 1920-as években a Szeged és Szabadka közti, Átokháza környéki tanyavilágban. Az életéről kevés tudható, valamikor 1886 táján született, 1932–33-ban gyilkosságok elkövetéséért elítélték, és egyes források szerint felakasztották, mások szerint Horthy… [tovább]
Pipás Pista híres sorozatgyilkos volt az 1920-as években a Szeged és Szabadka közti, Átokháza környéki tanyavilágban. Az életéről kevés tudható, valamikor 1886 táján született, 1932–33-ban gyilkosságok elkövetéséért elítélték, és egyes források szerint felakasztották, mások szerint Horthy kegyelmével börtönben halt meg 1940-ben. A perben két gyilkosságot sikerült rábizonyítani, de további hét is valószínűleg az ő számlájára írható. A napszámosként erős munkabírású, kocsmázó férfiról csak a kihallgatásakor derült ki, hogy valójában nő: Rieger Pálné, lánynevén Fődi Viktória. Nehéz körülmények között nőtt fel, agresszív és alkoholista apja rendszeresen verte, ami bizonyára nyomot hagyott a lelkivilágában. Írni-olvasni sosem tanult meg, kislányként pásztornak adták, akkor szokott rá a pipázásra. Későbbi vallomása szerint gazdája többször megerőszakolta, sőt teherbe is ejtette, ám hogy ne legyen botrány, az akkor 17 éves lányt hozzáadták egy idős özvegyemberhez, Rieger Pálhoz. A férj erőszakos természetű volt, Pipás vélhetően mellette gyűlölte meg végleg a férfiakat. Öröklött kis átokházai tanyáján élt egy félnótás, siketnéma fiúval. Talán nyugodt családi otthonra vágyott, asszonyoknak férfiként időnként partnerül is kínálkozott, de szexuális beállítottságáról lényegében semmi biztosat sem tudni. Abban minden forrás egyetért, hogy minden esetben a feleségeikkel mostohán bánó tanyasi férfiakat ölte meg, tehát mindig volt motiváció, ami elsősorban nem anyagi. [bezár]