Persona (Persona 1.) (2019–2019) 73% 38★

Ezek a nagyon művészfilmek nem az én világom. Az utolsó rész fogott meg legjobban, ott leírtam hogy miért. A második rész is érdekes volt, bár szerintem mindkét oldalon vannak kihasznált és kihasználó felek, szóval nem csak a nőket kell szívrabló mumusnak beállítani :D Nem volt rossz, csak nem ilyen filmeket szoktam nézni.

Sokkal elvontabb a kivitelezése, mint amire számítottam, ezért nekem akadtak problémáim, hogyan is lássak a képkockák mögé és értsem meg, miről is van szó, mit akarnak üzenni a rendezők IU-n keresztül. Eddig még nem jöttem rá a 4 művészfilm kapcsolatára, mondhatnám, hogy nincs, de akkor teljesen különállóak lennének szerintem, nem fűzték volna egy sorozatba az egészet. Leszögezném, hogy tényleg akkor fog ütni, vagy tetszeni, nem tudom, amikor az ember rájön vagy legalábbis megfogalmazódik benne egy értelmezés a látottakról.

Az első kisfilm elég nehéz ügy, mert alapvetően sokszor azt hisszük el, amit látunk, és itt rengeteg olyan információ van, ami annyira felesleges (mint az almaevés, a nyögések és a zihálások, az izzadtság, a tenisz, az apa, a mondhatni barát), hogy tényleg nehéz meglátni, mit akar üzenni. Én arra jutottam, hogy ezek mind valamilyen társadalomkritikát akarnak megfogalmazni, legalábbis az első három. Spoilerbe teszem az elemzést, hátha aki olvassa, saját maga akar majd gondolkodni rajta. spoiler

A második volt egyértelműen látványvilágában a legdurvább, engem teljesen megdöbbentett, de nagyon hatásos volt, ez tény. spoiler

A harmadik kicsit lájtosabb volt – szerintem – a többihez képest, itt még egy kis humor is felfedezhető benne, amin én nagyon jól szórakoztam. spoiler

A negyedik a személyes kedvencem a noir-stílus miatt, ez hagyott a legkeserűbb ízt a számban, szerintem ez volt a legerősebb része ennek a sorozatnak. És az értékelés végére sikerült megfejtenem a magam módján, hogy mi köze lehet ennek a résznek a többihez. spoiler

Ji Eunt hihetetlenül szeretem a Moon Lovers óta és nagy figyelemmel próbálom kísérni a munkásságát mind a zeneiparban, mind a filmiparban, és egy nagyon lelkiismeretes nőnek tűnik és itt is látszik, hogy bele akarta adni magát a négy különböző szerepbe: a nyafogó és önelégült kislány, a második rész „pszichója” (ezt amúgy, amilyen közömbösséggel adta elő, nekem az eszem megállt, itt volt szerintem a legjobban látható a tehetsége) a lázadólelkű és nagyon igazságérzetes gimis lány és végül a mindenbe belefáradt, csak elbúcsúzni akaró nő.

Nagyon szégyellem magam, amiért az első rész után értetlenül csak rávágtam, hogy ez egy sz.r, de mentségemre legyen mondva, hogy tényleg nem láttam értelmét az elején. Pedig mindegyik epizód zseniális a maga módján.

Hát nem tudom, ki olvassa végig ezeket a hosszú sorokat, én mindenesetre szerettem gondolkozni a látottakon és egy élmény volt, ahogy kattogott rajta az agyam, nem mellesleg IU-t bárhol bármikor, de ez ugye elég szubjektív.

Ez az a kategória, amit szívesen megnéznék a fiammal és utána egy üveg bor mellett nagyon-nagyon szeretnék beszélgetni vele róla, róluk. :DD (Pedig nem is szeretem a bort :D)
Megérinteni igazán a második és az utolsó tudott, de mindegyikben nagyon tetszettek a képek, a vágások, a helyszínek. És IU. Ő mindegyikben fantasztikus volt. :))

Mielőtt elkezdtem nézni is már sejtettem, hogy itt most valami sokkal elvontabb már már művészi stílusú kisfilmekre kell számítanom.
Az első rész rögtön jól fel is adta a leckét. Itt agyaltam a legtöbbet az értelmezésen is, mert így elsőre nekem az egész szimplán nagyon fura volt, mert az rögtön leesett nyilván, hogy itt most a két nő rivalizálásán volt a hangsúly, de voltak olyan motívumok mint például az apa karaktere és annak az IU-val való kapcsolata amiket elsőre nagyon nem tudtam hova rakni.
A második történet már sokkal jobban tetszett. Eléggé morbidra sikerült az biztos, de mégis annyira érdekesek voltak az interakciók, látványos volt és IU színészi játéka itt volt a leghatásosabb. És ezt a történetet szerintem még egész korrektül sikerült is értelmeznem.
A harmadik történet valamivel könnyedebb volt mint az előzőek, de azért a vége itt is ütött.
A negyedik határozottan a legjobb volt mind közül. Szerintem egy nagyon szépen kivitelezett kisfilm lett az elmúlásról, amit ennek fényében végig körbe leng a melankólia.
Nyilván nekem is megvannak a saját kis értelmezéseim a filmekről, ahogy mindenki másnak is, és most hogy picit jobban utána olvasgattam mindenkinek más más gondolatai vannak a filmekkel kapcsolatban. Nem tudom nekem mennyire sikerült mögéjük látnom igazán, de mindig is kevésnek tartottam magam az elvontabb művészfilmekhez.
Viszont összességében nekem így egyben ez meglepően tetszett. Nem volt mindegyik egyformán erős és maradandó élmény, de nem bántam meg egyáltalán hogy megnéztem.
Ja és így végére muszáj arról is írnom, hogy IU valami iszonyat tehetséges, eddig bármiben láttam kivétel nélkül nagyon odatette magát, számtalan oldalát megmutatta már és mindig csodálatos teljesítményt tesz le az asztalra. Túlzás nélkül szerintem napjaink egyik legjobb dél-koreai színésznője.

Négy különböző történet, különböző nézetekkel, különböző hangulatokkal és különböző műfajokkal.
Mielőtt elkezdtem tudtam, hogy minden egyes történet művészfilm lesz: 4 történet 4 különböző rendező elméjéből. Eléggé felkeltette az érdeklődsem és nem bántam meg, hogy megnéztem.
A részek nézése közben rájöttem, hogy miért kedvelem a művészfilmeket: egynek sincs ugyan olyan atmoszférája, mindegyik egyedi hangulattal, kamerabeállításokkal, zene aláfetéssel rendelkezik és mindegyik aprólékos, minden apró mozzanatra figyelnek.

1.film: Imádtam a hangulatát, a nyers jeleneteket és a kameraállásokat.
2.film: Brutális, morbid és manipulatív. Viszont a színészi játék elképesztő volt.
3.film: Az előző kettőhöz képest felszabadultabb, talán kicsit humorosabb történet.
4.film: A noir stílus kiemeli a történet szomorúságát és mélységét, ami elgondolkoztató volt.

Sosem gondoltam, hogy egy antológiai sorozat ennyire fog majd tetszeni. Négy nézőpontból készült különböző történet, aminél mindegyik más más érzelmeket vált ki az emberből. Elképesztő volt.
IU játékát pedig kiemelném a végére. Eddig is tudtam, hogy nagyon tehetséges, de most egy (illetve négy) teljesen más oldalát láthattam, és nem csalódtam benne.

Volt, amelyiket nagyon szerettem, és elgondolkodtam rajta, sokáig, volt olyan is, ami viszont annyira nem varázsolt el. Az „utolsó” és az első tetszett a legjobban, és a csillagozásnál pedig egy egyzserű átlagot számoltam. Volt, amelyik nem érte el ezt a 9 csillagot, de a legtöbb azért tetszett.
Nagyon örülök, hogy végül sok-sok idő után megtaláltam, nem bántam meg, hogy megnéztem, kár kihagyni, bár néha el kell vonatkoztatni attól, amit látunk.