Normális emberek (2020–2020) 157

Normal People
360' · angol, ír · dráma, romantikus, minisorozat 16
12 rész (epizódhossz: 30')

1 díj · 12 jelölés · Snitt-díj-jelölt 2021

Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Mariannék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser… [tovább]

angol
angol

Képek 46

Szereposztás

Daisy Edgar-JonesMarianne
Paul MescalConnell
Sarah GreeneLorraine
Meadhbh MaxwellLisa
Eanna HardwickeRob
Bláithín Mac GabhannEvelyn
Kwaku FortunePhilip
Seán DoyleEric
Darragh ByrneRory
Martina BabisovaSara

További szereplők

Kedvencelte 51

Várólistára tette 263


Kiemelt értékelések

ziara

Csont nélküli, hidegrázós, szívmelengetõ és szívfacsaró. Nincs is rá szavam.
Nem sok sorozatot nézek/néztem újra, de ezt meg fogom.
Olyan érzéseket, emlékeket hozott elő bennem, amikről már azt hittem, nincsenek meg.

2 hozzászólás
Theana 

Nagyon valóságos és életszerű. Jobban megrázott, mint illett volna, és tudom, hogy ha korábban találkozom a sorozattal, sokkal inkább érteném, mint most, mert ma teljesen máshogy látom a világot, mint Connell és Marianne. A hangulata megfogott és maga mellett tartott mindvégig. A színészek is kiválóak, míg a szereplők már annyira nem. Egyáltalán nem ezt a címet adtam volna ennek a minisorozatnak, mert szerintem a normális ember kommunikál és belátja, ha valami rosszul sikerült vagy rossz irányba halad. spoiler Nem tudom megérteni ennek a két embernek a logikáját. spoiler
Sokkal több csillagot adnék, ha nem ez lenne a címe és/vagy máshogy alakul a vége. Egyébként remek sorozat, lehangolt és kicsit szét is szedett.

UViki 

Nos reménykedtem abban, hogy a végére ez a sorozat nem fog összetörni. Végig azon agyaltam, hogy ez most komoly?
Szeretik egymást, mindent megtennének a másikért és mégis mi van? A NAGY SEMMI.
Felidegesített, kiakasztott, boldogított, nevettetett, megríkatott, összetört és mégis nyugodt szívvel adom meg neki a 9 csillagot, mert ez minden volt. Legalábbis számomra.
Daisy és Paul fantasztikus színészek, tökéletes választás volt mindkettejük a szerepre. Képesek voltak érzelmeket felvonultatni, kiváltani belőlem és számomra ez fontos. Egy karakter válton ki érzéseket, mert anélkül nagy nulla az egész.
A vége nem tetszett, mert mikor már boldog voltam, örültem nekik, akkor vágtak jól pofán, hiába számítottam a csavarra.
Nagyon ajánlom, bár tény, hogy ez nem fog tetszeni mindenkinek.

Ascyra 

Vannak nagyon életszagú pillanatai… nomeg, egy csomó teljesen lehetetlen, emberidegen mozzanat is. Ráadásul, sok kérdésre nem kapunk választ, csak lebegteti előttünk a sorozat, részről-részre, hogy ott vannak azok a bizonyos, háttérben meghúzódó, de életteli szálak és nem derül ki sem az, hogy ki mozgatja őket, de főleg az nem, hogy miért. (Anyukák pl?). Nekem ez a sorozat nem volt teljes, de volt egy-két pillanata, főleg az első részekben, amikor tátva maradt a szám és pontosan értettem, hogy mi történik – bárcsak ne lenne ilyen deja vu-ja az embernek :( Vagy, jó hogy van? – ….
A színészek játékára egyszerűen nem lehet egyetlen rossz szót sem leírni, kifogástalan alakítások.

Bazil 

Na most, ez a nyolc csillag ez úgy jön ki, hogy tíz rész tötymörgésre kb. öt csillag adatik, és az utolsó két részre meg a maximum. Vagy akár több is, mivel ez a két utolsó rész brutál erősre és szuggesztívre* sikeredett.
És azt is el kell mondanom, ha valaki esetleg hasonlóan érezne a sorozat felénél járva, mint ahogy én éreztem, hogy most rögtön abbahagyom, mert azt ugyan nem tudom, hogy ezek az emberek normálisak-e, vagyis, hogy ilyenek-e a normális emberek?, azt viszont tudom, hogy ezek az emberek nagyon idegesítő emberek, így nagyjából elég is belőlük, szóval aki hasonló gondolatokat dédelgetne, az tartson ki. Megéri, én mondom.
Mert nem suhintottam végül a kaszával, és ezért jár magamnak – magamtól egy baráti vállveregetés, mert mondom, az a két utolsó, az tényleg szenzációs!
Két remek színész még remekebb alakítását látjuk úgy egyébként az egész sorozatban, önmagukat és a lelküket is lemeztelenítve – időnként szó szerint meg képletesen is.
Aztán a végén sóhajtottam egy nagyot, majd rögvest lecsekkoltam a molyon az irodalmi alapanyagot is. Még nem vettem fel háromszázakárhányadiknak a várólistámon, de ez valószínűleg csak idő kérdése. Ami persze semmit sem jelent, ha csak azt nem, hogy ez egy szép, felemelő és egyben porig lesújtó történet. Drámai. Meg mélyen emberi. Hogy normális emberi-e? Arról fogalmam sincs.

* Akár úgy is kifejezhetném magam, hogy: "Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik." (De az olyan patetikus lenne.)

Pandalány

Nagyon sok érzést, érzelmet felszínre hozott bennem ez a sorozat, bár valószínűleg azért is, mert ilyen lelki állapotban vagyok. A lényeg, hogy abszolút könyvhű lett a filmadaptáció, a szereplőkhöz tökéletes színészeket választottak, nagyon tetszett összességében. Át kell értékelnem ezáltal a könyvet, mert őszintén szólva olvasáskor engem különösebben nem fogott meg, viszont látva képernyőn a történetet, sokkal jobban megértettem a lényegét.

alexakarola 

Nem egy tipikus sorozat, teljes mértékben az érzésekre helyezi a hangsúlyt, nagyon mély volt az egész. Szól családi kapcsolatokról, barátságról, kommunikációról (annak fontosságáról) depresszióról, szorongásról (és még sok minden másról), de legfőképpen is két lelki társról szól, az ő kapcsolatuk alakulásáról, és egyszerűen az érzelmi útjukról a késő kamasz kortól a felnőtté válásig.
Maga az egész annyira valóságos volt! A kapcsolatuk egyszerre különleges, szép és közben annyira fájdalmas volt.
Hihetetlenül jó volt a két főszereplő! Az összhang, kémia is tökéletes volt közöttük.
Az egész sorozatnak megvolt egy sajátos hangulata, amit végig tudott tartani. Végig az érzésekre koncentrált, amit nagyon jól át is tudott adni. Úgymond egy lassú sorozat, de pont ezért volt jó, ehhez pontosan erre volt szükség, ez adja ezt a különlegességét. Egyébként már maga ez az ír környezet is adott neki egy pluszt.

U.I.: Egyébként nekem tetszik a cím, bár nem olyan egyszerű megfogalmazni, hogy pontosan miért is gondolom, hogy illik a sorozathoz. Szóval minden embernek vannak nehézségei az életben, sokan küzdenek a magánnyal, keresik önmagukat és olyan embert, embereket, akikkel önmaga lehet az ember, ezek mind „normális problémák”. És mindezekről szól a sorozat is többek között, egyszerűen valóságszerűen mutatja be két ember sorsát. Just two normal people who have their own struggles, even if those struggles are not typical, it is typical for everyone to have problems and everyone sometimes struggle in life. And the story is just simply about them, two young adults, showing the problems and emotion.

Kemiviki 

Nem tudom, hogy aki adta a sorozat címét az látta is végig a történetet? Mert ezek ketten mindenek csak nem normális emberek.
Sérült emberek, igen. Kommunikációs készség nélküli emberek, ooo de még mennyire.
Minden gondjuk és problémájuk megoldása csak annyi lett volna, hogy normálisan mint a normális emberek leülnek és megbeszélik a dolgokat. Nem csak hebegünk, habogunk meg a másikra várunk, meg a másikra mutogatunk mikor mi is ugyan olyan hibások vagyunk mindenben. És az egészben az a legnagyobb poén, hogy elvileg ők értik csak meg igazán a másikat. Röhög a vakbelem…
A vége meg egy nagy WTF, van baj velük rendesen.
Végül is elérte célját, mert érzelmeket váltott ki belőlem, csak nem azokat amiket kellett volna . :D

Ui: Daisy Edgar-Jones annyira gyönyörű nő, ajjj de irigy vagyok a testére.

3 hozzászólás
Barby2005 

Hú. Ez a sorozat egy csoda. A könyvet kb. pont egy évvel ezelőtt olvastam, és az igaz, hogy olvastatta magát, de engem már idegesített benne ez a sok huzavona. És reménykedtem, valami olyan befejezésbe ami vagy pozitív vagy negatív, spoiler
Na hát azt sem tudom, hogyan kezdjem. Az első résznél még nem értettem az egészet, valamiért olyan „gagyinak” éreztem, pedig jesszusom mekkorát tévedtem. A második résztől teljesen bevonódtam, elvesztem. Az, amit itt 12 részben bemutatnak az egyenlő a lehetetlennel. Ennyi érzelem, ennyi történés, nevetés, sírás, szenvedés, együtt, külön, együtt, külön… A sorozat végén pont azt mondtam barátnőmnek, hogy az első részek, amik a gimiben történnek, a titkos kapcsolat, a 10-11. rész nézése közben olyan volt, mintha nem is ennek a sorozatnak lett volna az eleje. Gyönyörűen felépítették a történetet, jobb szereplőket nehezebben találtak volna, valami eszméletlen szuperül hozta mind a két színész a szereplőket. A jellemfejlődés, amit átmennek ezalatt a pár rész/év alatt, szintén valami hihetetlen. Igen, lehet, hogy a könyv végén elégedetlen voltam, itt is az voltam, de végülis nem lehet mindig minden happy end, van, hogy nyitva maradnak az ajtók.
Belegondolva egyébként nem is tudom, hogy ez valami szuper jó, vagy egy szörnyű. Ez a kapcsolat, ami Connell és Marienne között van. A való életben valami ESZMÉLETLENÜL NEHÉZ lehet így élni a mindennapokat. Hogy tökmindegy kivel vagy, tökmindegy hány éves vagy, sosem azt kapod, amit mellette éreztél, soha nem ért meg senki úgy, mint ő, soha senkivel nem olyan a szex, mint vele… De mégsem lehettek együtt, mert egyszerűen nem úgy jönnek ki a lépések. Sírni tudtam volna, annyira szerettem volna, ha összejönnek, ha összeházasodnak és gyerekeik lesznek. De basszus, ez nem mindig így történik. Teljesen kifacsart ez a sorozat. Nagyon-nagyon szerettem. És a soundtrack ó igen, a soundtrack! Bárki is intézte ennek a sorozatnak a zenéjét, áldja meg az ég. Imádtam az összes rész zenéjét!

Spepa 

Szerettem Sally Rooney könyvét, így amikor megnéztem a sorozat előzetesét, nem igazán voltam meggyőzve a szereplőválasztásról. A regény alapján teljesen máshogy képzeltem el a főszereplőket, de végül, néhány lelkendező tweet meggyőzött, azután pedig nem kellett már 10 perc, hogy el se tudjam képzelni Daisy és Paul nélkül az adaptációt. Bár külsőleg nem hasonlítanak a regényben leírtakhoz, de sebaj, minden más, ami fontos a karakterükkel kapcsolatban, azt tökéletesen hozták. Minden apró rezdülést, a személyiségük rétegeit, az egymás iránti érzéseiket. Remek választás volt mindkettő.
Számomra akkor működik jól egy történet, ha képes belőlem érzelmeket kiváltani és most mindegy, hogy könyvről vagy mozgóképről van szó. Ha együtt tudok örülni a szereplővel a sikerének és a boldogságának, ha ugyanúgy elszomorít a kudarca és a fájdalma, ha szívből tudok drukkolni neki. Ezt simán hozta ez a sorozat. Teli szájjal való mosolygást, frusztrációt, tehetetlenséget, értetlenséget, könnyedséget, elérzékenyülést, fájdalmat, veszteséget, magányt, elidegenedettséget, sodródást. Azt azért hozzá kell tenni, hogy az utolsó néhány rész (leginkább a 9. és a 10.) érzelmileg már rettenetesen megterhelő. Legalábbis én most meglehetősen kifacsarva érzem magam, talán nem kellett volna 4 részt egymás után befalnom. Már Marianne svédországi pokoljárása sem volt semmi, de az végképp kizsigerelt, amikor Connell padlóra került, Paul Mescal elképesztő volt a 10. részben.
Csodálatos feldolgozása a könyvnek, klassz zenékkel, kifogástalan atmoszférával, remek helyszínekkel és döbbenetesen erős színészi jelenléttel és átlényegüléssel. Ennyire szép párt és ilyen szép egymásra hangolódást és együttlétet nem mindennap látni.
Csodaszép, keserédes, nyomasztó, maradandó élmény volt számomra.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Theana 

Connell: Just becuase people treat you badly at times (…), it doesn't mean you deserve to be treated badly.

9. rész – Episode 9
McMurry 

Marianne: Nem a „menő” szó ugrik be elsőre az embereknek velem kapcsolatban.

2. rész – Episode 2
McMurry 

Connell: Szerinted félénk vagyok? Csak azért, mert nem hangoztatom a véleményemet mindenről.
Marianne: Soha nincs véleményed semmiről. Soha.
Connell: Te mindig tudod, mit gondolsz. Én nem ilyen vagyok.
Marianne: De tudnod kell, mit érzel.
Connell: Nem. Valójában ezzel küzdök. Néha visszagondolok valamire… és emlékszem arra, hogy éreztem akkoriban, de amikor a dolgok történnek, akkor elképzelésem sincs soha.
Marianne: Akkor honnan tudod, hogy mit akarsz?
Connell: Nem tudom. Általában fogalmam sincs.

2. rész – Episode 2
Ascyra 

– Amúgy meg szerintem csinos vagy…

2. rész – Episode 2
McMurry 

Connell: (…) Nem, még csak nem is ez. Ami igazán zavar, az az… hogy… általában fogalmam sincs, hogy mit mondjak… ettől eltekintve. Az irodalmon kívül. Nekik nem kell megjátszaniuk magukat… vagy másnak lenniük, mint önmaguk. Érted? És én úgy érzem, hogy hiába próbálom vagy száz különféle önmagamat adni. Valahogy nem működik, vagy…

5. rész – Episode 5
Theana 

Peggy: Sorry, am I disturbing you, Marianne?
Marianne: No.

1. rész – Episode 1
S_Bíborka 

Connell: I go…
Marianne: …and I stay! And we will be oke.

12. rész – Episode 12
McMurry 

Connell: (…) Ez csak gimi. Mindenkinek ugyanolyan. Nem vagy különleges.

1. rész – Episode 1
1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján