Oroszország titkos aktái (2014–2014) 2

Russia's Mystery Files
45' · egyesült királysági · sorozat, rejtély, dokumentumfilm, minisorozat
2 rész (epizódhossz: 2014')

A Szovjetunió egy baljós, zárt világ volt, tele titkokkal, mendemondákkal és bizonytalansággal. A vasfüggöny lehullása után aztán az egyik napról a másikra feltárult ez a félhomályos (rém)mesebirodalom, s az újságírók a nyomába eredhettek legendai alakjainak. Az izgalmas jelenetrekonstrukciókat… [tovább]

Képek 1

Szereposztás

Iain Glenönmaga (narrátor)

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Timi98 

Érdekes minisorozat, de nagyon kevés.
Több ügy kerül feldolgozásra, azok sem túl bőven.
A Gyatlov-ügyet régóta rejtély fedi, se ki nem tudja (vagy lehet a szovjetek tudták) hogy mi is történt akkor az Urál-hg-ben. A film felsorakoztatja a tényeket és a lehetséges megoldásokat. Talán a katonai tevékenység tűnik a legmeggyőzőbbnek spoiler A következő a mongóliai halálféreg rejtélye. Erről nem is hallottam, bár itt sincs sok információ róla. Inkább mesének tűnik, de az is lehet, hogy egy nagyobb puhatestűvel találkoztak a geológusok, esetleg egy mutálódott lénnyel (nem ez lenne az első eset).
Az ördög temetőjének története érdekes volt, tipikus népi legenda.spoiler
A tűzgolyós eset szerintem kamu. A bácsi nagyon meggyőzően mesél, de szerintem égési sérüléseiket máshogy szerezték, kevésbé rejtélyes módon. A gömbvillám viszont elképzelhető magyarázat lenne. A striga sztori csakúgy mint a vámpírok és egyéb román mondák már elcsépeltek. Itt egyszerű gyilkosságról volt szó, nem hinném, hogy természetfeletti magyarázatnak tulajdonítható. A vadember története nem volt érdekes, ellenben a ’20-as években folyt szovjet orvosi kísérletek annál inkább.
Nem rossz, de csak helyenként dokumentumjellegű. Sok helyen inkább konteókat fogalmaz meg. Jobb lett volna, ha inkább csak a 100% biztosan megtörtént eseményekkel foglalkoznak és azokat fejtik ki bővebben.


Hasonló filmek címkék alapján