A nagymacska-tenyésztéséhez kapcsolódó alvilági bérgyilkostörténetben a különc figurák társaságában kicsúszik az irányítás az állatkert tulajdonosának kezei közül.
Tigrisvilág (2020–2021) 44★
Szereposztás
John Reinke | önmaga |
---|---|
Kelci Saffery | önmaga |
John Finlay | önmaga |
Rick Kirkham | önmaga |
Joe Exotic | önmaga |
Kedvencelte 2
Várólistára tette 34
Kiemelt értékelések
Baromira szomorú és szánalmas.
Szomorú az állatok szempontjából, szánalmas az emberi részről. Mondhatni, ahogy mindig, itt is a természet húzta a rövidebbet. Egy idő után már semmi nem arról szólt, hogy az állatoknak jobb legyen. Csak az egymásra mutogatás ment és ki tud nagyobb sz*rt kavarni a másiknak.
Az állatos részét néha elég rossz volt nézni. Nem kínozták őket vagy ilyesmi (bár ezt a témát is megpöckölgették), de látszott, hogy mindegyik tulaj egy egoista p*cs és elsősorban a bevétel lebeg a szemük előtt. Azt mondjuk elismerem, hogy a Dokinál elég szépek voltak az állatok. Látszott, hogy jól vannak tartva.
Szerintem alapból nem százas az, aki tigrist/oroszlánt/egyéb hasonló állatot tart házikedvencnek. Már csak azért sem, mert ez sosem az állat érdeke. Csak f*szmutogatás.
Egyébként érdekes végignézni, hogy két ember vitája mivé fajulhat.
Nehéz erre mit mondani…
Ez egy olyan élmény, amit nem könnyű szavakba foglalni…:D
Rengeteg, de tényleg rengeteg gondolat jár a fejemben a befejezése óta.
Csak pár példa arról, mikkel kapcsolatos gondolatok:
– az állatokhoz való saját viszonyom
– az állatkertekhez való saját viszonyom
– 'Merica
– az, hogy ez a sorozat pont a covid berobbanásakor jött ki, és sokan az első karanténidőszakban nézték végig – és hogy ez milyen össznépi mentális állapotot eredményezhetett :D
– trashkultúra – hú, de imádjuk még mindig a trasht
– celebkultusz
– hogy mit tesz egy-egy valódi ember nyilvános megítélésével a narratíva ügyes alakítása
– posztmodern dokumentumfilmek hatása és interakciója a saját tárgyukkal
– a mindent is rögzítés/videózás vágya és ennek hatása
– mentális egészség – és mi történik, ha mentálisan beteg emberek keze közé hatalom és felelősség kerül (illetve élőlények sorsa)
– a saját érzelmi viszonyulásom a sorozat szereplőihez
– a „probléma része vagyok-e azzal, hogy nézem és élvezem ezt a sorozatot?” kérdés
Talán tudnám még sorolni… szerintem ez a sorozat abszolút meghatározó médiajelensége lesz 2020-nak, a Trump érának és a covid időszak kezdetének. Ilyen időket élünk, és ez nevetséges, abszurd, félelmetes, újszerű, idegen és totálisan őrült. Hát, ez van.
Amúgy az egész sorozatban a legfontosabb résznek a második évad végét tartom. spoiler
Ez igazából csak egy redneck reality pár tigrissel a háttérben. A Docnak engedhették volna, hogy többet rendezzen.
ezt a szférát én ugyanúgy besorolnám a maffiába; csak annak egy speciálisabb válfaja, nem a 'klasszikus' kábítószer-biznisz.
a második évad végén van egy kulcsfontosságú mondat, hogy ez az egész nem az állatokról, hanem a pénzről szól. mindegy milyen áron, csak nekem legyen több, nekem legyen jobb.
ha valakit tényleg annyira a pénz hajt, miért egy ilyen vállalkozásba kezd bele? hogy jobban szem előtt történjen minden, így nem szegeződik rá annyi szempár? nem tudom, mi lehet ennek az oka.
nem feltétlen támogatom az állatkertek meglétét (kivéve védett fajok szaporítása szempontjából van kulcsfontosságú szerepük – az én szemszögemből legalábbis), a szafari parkokat meg egyenesen elítélem, így alapjáraton előítéletekkel ültem a dokusorozat elé.
eddig nem tudtam a vadmacska kereskedelemről semmit, arról meg végképp nem, hogy ekkora nagy pályások ólálkodnak ezekben a berkekben (gondolom ezzel nem vagyok egyedül). szörnyülködve néztem az első évadot, a második közben pedig egyenesen borzongtam.
kegyetlen, ahogy ezekkel az állatokkal bánnak, milyen környezetben élnek, illetve milyen alvilági formák fordulnak meg itt.
nem választok pártot, hogy carol vagy joe a gonoszabb; szerintem egyformán bűnösek az összes kis barátjukkal karöltve.
mindemellett: az állatoknak nincs annál jobb, mint amikor a saját élőhelyükön tudnak szabadon létezni. a természet – mint ahogy ez eddig is volt – az ő otthonuk, nem egy mesterséges környezetben a helyük. az meg végképp természetellenes, amikor trükköket tanítanak nekik, illetve amikor egy vadállatot kis háziállattá nyilvánítanak. kevés ennél károsabb dolgot tudnék mondani az állattartással kapcsolatban.
összességében ez a sorozat nagyon részletes és tényfeltáró, rengeteg szálon fut az összes központi karakter története, és mintha egy soha véget nem érő háló lenne az egész; mindenki ismer egy még gonoszabb, még önzőbb, még neurotikusabb alakot, aki mindenkit túlszárnyal.
a borzadályban gyönyörködöm.
nem értem mi az órási felhajtás a doku körül, rengeteg unalmas és felesleges részt pakoltak bele, néhány vágás idegesítő és minél tovább haladunk a sztoriban, annál jobban gyengül a tartalom.
Netflix kezei közül ennél milliószor jobb minisorozatok is kerültek már ki
Zseniális mini dokumentum. Minden perce arany!
Ritka az olyan jól felépített dokumentumfilm, ami állásfoglalás nélkül mutatja meg a különböző véleményeket.
És hogy Joe megérdemelte-e a büntetést? A személyes véleményem az, hogy nem. Legalábbis nem ennyit. Csőbe húzták, mivel naiv volt és nagyszájú, könnyű préda. Mármint persze, illegális tevékenységeket végzett, kapjon érte valamennyit, de 22 év?? Ne már… A többi rohadék pedig röhög a markába. Ennyit az igazságszolgáltatásról.
Joe egy hatalmas karakter és a hülyeségei ellenére szerethető figura. Nagyon sajnálom őt.