A történet Ok Nyeo-ról szól a tehetséges leányról, aki börtönben születik és nevelkedik, de nagy tudásra és bölcsességre tesz szert miközben nem mindennapi emberekkel találkozik.
Az elnyomottak bajnoka lesz és nekifog, hogy kiderítse melyik osztályhoz is tartozik ő valójában.
Ok Nyeo… [tovább]
Okjunghwa (2016–2016) 3★
Szereposztás
Várólistára tette 12
Kiemelt értékelések
51 rész… nem is volt olyan hosszú. A történet szerintem nagyon érdekes volt, bár a vége kiszámítható, de azért értek közben meglepetések, érdekes volt figyelni a karakterek változását, a jogi procedúrákat, a hatalom ellen folyó harcot.
A színészek: Jin Se Yun játékát kissé mesterkéltnek éreztem, az egyik mellékszereplő meg túl sok volt, de a többi! A királyt nagyon szerettem, az anyakirálynő és a miniszterek mind jók voltak, a katonák, a börtönőrök, a foglyok nemkülönben, nem is beszélve az utcai zsebesekről meg a svindlerekről.
Jókat nevettem, voltak megható jelenetek is. Természetesen szerelmi szál is van, de nem azon van a hangsúly; inkább Ok Nyeo életét követi kislánykorától, és azoknak az embereknek a sorsát, akikkel ő találkozik. Érdekes figurák jelennek meg… Természetesen van intrika és cselszövés, jókat harcolnak meg átverik egymást, ahol lehet.
Nekem tetszett a sorozat, elsősorban az érdekes történet meg a színészek miatt, amit mindig kiemelünk a koreai sorozatoknál. Két színészt meg is említenék (egyiküket sem ismertem korábban): Seo Ha Joon, aki a királyt játszotta, és Shorry J, az egyik zsebes, aki egyébként civilben repper :), szóval nekem ők voltak a kedvenceim. De persze ott volt Jun Kwang Ryul is például, Park Tae Soo szerepében, akit más sorozatokban is szerettem, és itt is nagyon jó volt… lehetne folytatni, de inkább nézzétek meg a sorozatot.
Felemás érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban:) Először is számomra rettentő hosszú az 51 rész, alapból a 24nél is már nyűglődni szoktam, de az 51nél úgy éreztem sosem lesz vége:D Mégis alapvetően lekötött és tetszett. Azt nem mondom, hogy ezt jó indulattal is 40 részbe bele lehetett volna rakni,rossz indulattal akár 30ba is:P Pl értettem, hogy a börtön fontos helyszín, de a börtön vezetése engem nem kötött le (persze nevelőapuka kivételével, ő nagyon aranyos volt) és az ellenfél oldalán a cseléd perpatvarok igencsak lefárasztottak:D Sztorihoz sok hozzáfűzni való nincs , ha az ember nem akar spoilerezni, de azt azért hozzá tenném, hogy Ok Nyeo élete annyiszor múlott csak a szerencsén… minden 3-4. részben majdnem meghalt, majdnem kivégezték majdnem etc:D Nem tehetek róla, de szerintem a sorozat hatalmas gyengesége a női főszereplő, már nem a karakter… a színésznőt alakításától sokszor a falat kapartam, sokszor túl játszott vagy éppen sehogy sem játszott… az egyetlen erőssége a harci jelenetek voltak, ahol gondolom kaszkadőr harcolt helyette:D A fiatal Ok Nyeo-t játszó Jung Da bin egy igazi színfolt volt, édes, aranyos intelligens, harcias, ha drámáról volt szó azt is szuperül játszotta, majd kaptunk egy Jin Se Yun felnőtt Ok Nyeo-t és mehhhh…Ez a harmadik sorozat a színésznőtől amit láttam egyikben sem tetszett:/ Maga a karakter nem lett volna rossz, okos, intelligens, szerethető, megvoltak a saját hibái így hála az égnek tökéletes sem (pl előszeretettel ment egyedül olyan helyekre, ahova nagyon nem kellett volna), de sokszor maga eszével és néha erejével képes volt a legtöbb bajból kimászni.
A sorozat erőssége számomra egyértelműen a mellékszereplők voltak:) bár Tae Wonnal nem voltak gondjaim, annyira hasra sem voltam esve tőle. Az tény ő legalább el tudta játszani, hogy szereti OkNyeo-t :P és mindig kivétel nélkül a lány védelmére siet, de kb ennyi:/ kicsit sajnáltam, hogy Sung Ji Hun karaktere szépen előre jött, majd el is tűnt a süllyesztőben. Néha még elő-elő került, de sokkal több volt benne, mint amit kapott. Viszont akit imádtam az a király volt, a maga esendőségével és tenni akarásával. Drukkoltam érte, a körmömet rágtam le , hogy mi lesz vele:)
Kiemelném a zsebesek hármasát, a svindlereket és a verőlegényeket:) ők végig Ok Nyeo mögött álltak és sokat mosolyogtam rajtuk:)
Kinek? noh aki romantikát vár felejtse el:D spoiler aki viszont szereti a konspirációt, akciót, sok idióta, de szerethető karaktert és rengeteeeeg szabad ideje van, noh az neki vághat:P
BTW a végével bár elégedett voltam, azért két szívfájdalmam volt a végén:P spoiler