A film Jacques Offenbach életéről szól – természetesen rengeteg zenével, miközben két előadás színpadi bemutatását követi nyomon.
Offenbach titkai (1996) 3★
96' · francia, magyar, német · dráma, történelmi, musical, tévéfilm
Képek 3
Szereposztás
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
Ez most nekem eléggé nagy élmény volt, még annak ellenére is, hogy nem magyarul néztem. Először szörnyen furcsa volt, hogy a tehetséges, magyar színészeinket angolul kell hallgatnom, de ezen viszonylag hamar felül tudtam kerekedni, mivel azt kell mondjam, jól sikerült a szinkron. (Szabó István erre nagyon kényes és itt is kitaposta mindenkiből a maximumot. Nagyon figyeltek a szájmozgásra és a vérmérsékletekre is. Bár hiányzott a magyar, de így is tetszett. A franciával, illetve a némettel nem próbálkoztam, de szerintem azok is hasonlóan igényesek lettek.) Na, de erről ennyit.
A film. Megmondom, teljesen másra számítottam. Azt hittem, több magánéleti szálat kapok, amit kiszínez majd a színház. Hát, ez éppen fordítva történt. Tulajdonképpen a film alatt végig előadásokat nézünk ('Croquefer ou le dernier des paladins' és 'Les deux Aveugles'), magáról Offenbachról csak pár köztes szó esik. Innentől kezdve pedig a film nyelve is majdhogynem mellékes, hiszen nagyon sok a zenei betét, ami meg franciául van. Na mindegy.
Offenbach világa egészen varázslatos. Nem véletlenül volt ő úttörő. Ez a fajta fantázia és képi világ egyszerűen hátborzongató. A jó értelemben. Számomra – a hallottak mellett, persze – óriási vizuális élmény volt az egész, gyönyörű, s egyszerűségében monumentális. A színészeket is imádtam, a hidas jelenet volt a személyes kedvencem, hát azok az alakítások… Nagyon össze volt ez rakva. Ezt / így élőben is bármikor megnézném, sőt, a „néma jelenetekben” esküszöm, elfogott a vágy, hogy de szeretnék én is ilyen klassz sminkben és jelmezben ott csoportosan futkorászni. Gigiászi játék, időutazás, jó hangulat… Mi kell még?
Offenbach hús-vér bábszínházat alkotott, miközben színpadra alkalmazott deklamációi rendesen meg is osztották a közönséget. Míg az arisztokrácia sértődötten fujjolt, addig a szegényebb réteg állva, éljenezve tapsolt neki… Nagyszerű humora volt, éles szeme és „nyelve”, ami még ennyi idő után is kellemes, kárörvendő bizsergéssel tölti el a társadalomkritikusokat.
Jordán Tamás alakítása – és megjelenése – tökéletes. Bár túl sok szerepe nincsen, ám amikor rajta a sor, hogy bizonyítson, nem hagyja veszni a lehetőséget. Ugyanez Kulka Jánosról is elmondható. (Sőt, ő még többet szerepel, mint maga a címszereplő.) Akit még mindenképpen ki kell emelni, az Sasvári Sándor. Ő az egyik színpadi lovag és rengeteget színen van. Mókás volt ilyen karakterként látni őt, nekem tetszett. Aztán szegény Szilágyi István is feltűnt, nagyokat mosolyogtam rajta, mint súgó. Ahogy abban a kis csónakban dülöngélt odalent a súgólyukban… :-)