Hősünk, az analfabéta Henri Fortin, az egykori bokszbajnok barátságot köt a Ziman családdal, akik a zsidóüldözés elől menekülnek. Fortin elvállalja, hogy teherautóján segít nekik a menekülésben, s közös útjuk során tőlük hall először Victor Hugo regényéről. Nagy hatással van rá a szökött fegyenc… [tovább]
Nyomorultak (1995) 14★
Szereposztás
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Mindenhol azt olvastam, hogy ez egy nagyon jó film. Ami nyilván igaz, hiszen nem véletlenül tetszik egy csomó embernek, akik ráadásul értenek is hozzá. Én laikusként csak azt tudom írni, hogy nem azt kaptam, amit vártam, nagyon nem jött át ez a modernebb környezetbe helyezett történet. Ráadásul kegyetlenül hosszúnak éreztem és végig azon gondolkodtam, hogy ezt miért is nézem. De jó volt látni Jean-Paul Belmondót.
Nem rossz, de igazából nem érzem A nyomorultak párhuzamok jelentőségét benne. Egy érdekes történet, ugyanúgy elesettekről, de a regény/film/stb. csak annyi szerepet kap benne, hogy Valjean karaktere újra és újra megjelenik a főhős életében (először gyerekként lát egy régi filmváltozatot, később mivel nagydarab, viccből elkezdik Valjeannak szólítani, és mikor megismeri a regény cselekményét, a karakter egyfajta személyes hőse is lesz). Persze vannak karakterek, akik között ott a párhuzam, de igazából ez sem megy végig a filmen – egyébként van Marius is, meg francia ellenállás, de nagyon hunyorognom kellett, hogy ebben lássam az inspirációt, pedig nem ez az első átértelmezett klasszikus, amit láttam. Világháborús történelmi filmként egyébként érdekes, és megragadja az ottani elesettek problémáit, de annak ellenére, hogy kicsit akként reklámozza magát, nem nevezném egy 20. századi nyomorultaknak, mert annyi köze nincs a cselekményhez. A nyomorultak ebben inkább arra mutat rá, hogy milyen érzés az, amikor az ember úgy érzi, hogy egy karakterrel igazán tud azonosulni, magáénak érzi a személyiségét, a problémáit, és kicsit kapaszkodik belé a saját élete nehézségei között is.
Általában szeretem a klasszikusok újragondolásait, mert nem feltétlenül vagyok kíváncsi ugyanarra a történetre a 15. alkalommal. Itt pedig a 20. század első felében járunk, szóval szerintem adottak voltak a lehetőségek.
A film túl hosszú. 40 percet simán ki lehetett volna vágni belőle anélkül, hogy azt megérezzük.
Az elején idősebb Henri Fortint láthatjuk, akit ártatlanul elítélnek. Hohó, gondolná az ember, hogy ez Jean Valjean története! De nem, ugyanis kb. fél óra után váltunk a fiára, aki Normandiában nőtt fel olyan körülmények között, mint Cosette. Próbáltak ifjú Henrinek valami karaktert építeni egy narrátor segítségével, de inkább hagyták volna.
Mert ugrunk a német megszállás idejére és megismerünk egy zsidó családot, akik sorsa összefonódik Henriével. Közös útjuk alatt Ziman úr elkezdi felolvasni Henrinek a Nyomorultakat, amiből jeleneteket is láthatunk és Henri büszkén bólogat, hogy ez az ő története…
Bár van hasonlóság a két sztori között, de ezért kár volt ezen a címen leforgatni a filmet. Mert tényleg nem tudja, mit akar ábrázolni. Eleinte azt hittem, hogy a papáról fog szólni (Jean Valjean), de végül az ifjú Henri kalandjait követhetjük ellenállóként.
Cosette/Salomé karaktere egyáltalán nem számít a cselekmény szempontjából, a rendőr sem akad folyton össze Henrivel.
Számomra mint adaptáció egy nagy nulla, háborús drámának meg túl zagyva és unalmas. Egyszerűen nem tudja, miről akar szólni, de ezt legalább jól csinálja.
Technikailag oké, a színészek is jók, egyszerűen bitang unalmas.
Népszerű idézetek
Henri Fortin: Ziman úr, nem látszik túl boldognak!
Ziman: Hát a boldogság nem zsidó találmány.
André Ziman: „Megvásárolom a lelkét…”
Henri Fortin: Jófej volt a rabbi.
André Ziman: Főleg, hogy püspök volt.
Henri Fortin: Tudja, mit mondott Victor Hugo? Azok a legszebb éveink, amiket még nem éltünk meg.