Kiemelt értékelések

Emerson 

Nem mondom, hogy az elején teljesen képben voltam, mert konkrétan azt sem tudtam, ki a náci, meg a kanadai és akkor itt voltak még az őslakosok is (na jó, őket felismertem). A másik, hogy jócskán volt benne német szöveg, amit persze nem feliratoztak, így próbáljam meg kitalálni épp miről beszélnek… kösz.
A kötelező hősködés a végére megvolt spoiler, de hát akkoriban a happy enden kívül nem nagyon ismertek más lezárást.
A rendezés az elvártnak megfelelően kifogástalan volt (még mindig azt állítom, hogy Walsh jobb volt, mint Curtiz). A havas táj is fake gyönyörű volt, az, hogy a síelős üldözős jelenet gáz volt, hát… manapság is látni ilyen bénaságokat. Arra nincs mentség, Walsh-éknak azért van, mert a naptár 1943-at mutatott. Flynn hozta a formáját a csilingelő hangjával és próbáltam felfedezni, hogy mennyire szét volt csúszva, de én bizony nem láttam rajta – pedig itt is megakasztotta a forgatást hetekre, amiért menet közben kidőlt…


Hasonló filmek címkék alapján