Meet Me in the Bathroom (2022) 70% 1★

hát a 12 meg a 32 éves énem most kézenfogva leültek megnézni ezt a filmet:D
2003-ban, 2 évvel az emlegetett 911 után még mindig nem volt otthon rendesen bekötve a net, úgyhogy netkávézókban húztam le a zenét és emellett egész nap MTV-t néztem, na meg persze beiratkoztam zenei könyvtárba, ahol nyomtatott katalógusból próbáltam kisilabizálni, hogy melyik 3 CD-t lenne érdemes azon a héten meghallgatni. a Yeah Yeah Yeahs az egyik nagy kedvencem lett azonnal, hogy a Mapset elkezdte játszani az MTV, mert eleve akkoriban minden meglepett, ami alternatív volt és őszinte – és persze aztán jött a MySpace, a Skins ésatöbbi, úgyhogy 2008-ig bezárólag minden ismerősöm rajongójuk lett:D akkorra már ismertük az összes addigi albumot (aztán még 15 évvel később sikerült meg is vennem őket:) – amikor idén 20. évfordulóját ünnepelte a Fevers to Tell, már meg se lepődtem.
a többi banda nem annyira érdekelt, de abból a szempontból izgi a film, hogy ad egy kis betekintést a new yorki alterrock bandák kialakulásának társadalmi hátterébe – hogy lett az albérletárakkal összefüggésben hirtelen mindenkiből kísérletező zenész, amíg be nem ütött a dzsentrifikáció. nagyon szűk metszetet nagyon szűk kémlelőnyíláson keresztül enged látni a film, úgyhogy nem tudom, pontosan ki a célközönség (a Strokes fanok biztosan), kicsit hiányzott a kötőanyag, de aki akarja, biztos érteni fogja.

ui: James Murphy szenvedéstörténetéből kicsit kevesebb is elég lett volna. :)