Maison Ikkoku (1986–1988) 80% 3★

Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni ez az anime. De már az első résszel megvett magának és nem is eresztett. Nagyon jó hangulata van, igazi ’80-as évek, ráadásul nagyon hétköznapi a története. A karakterek többsége a szívemhez nőtt – kivéve a három idiótát, akik bulihelynek nézték Godai szobáját és mindig szívatták –, a rajzolás nagyon szép (a mangával ellentétben) és az openingek + endingek is fülbemászóak.
Bár Yusaku és Kyouko útja rögös volt, mire egymásra találtak, de talán pont ez adta az egész báját. Yusaku egy olyan karakter, aki sosem adja fel, mindig feláll, akárhányszor is kerül a padlóra. Bár sokszor kerül félreérthető helyzetbe, mégis mindig minden megoldódik. Kyouko pedig, bár még mindig szereti az első férjét, meg sokszor alaptalanul féltékenykedik, de egy nagyon erős, határozott női karakter.
De az abszolút kedvencem Yusaku nagymamája lett, aki ugyan akaratlanul avatkozik az unokája életébe, de mindig jót akar. És én nagyon megkedveltem, amiért ennyire támogatja a két fiatal kapcsolatát. Meg nagyon energikus az öreglány, van egy stílusa, de nem bunkó és ellenséges.
Szóval, imádom ezt az animét, nem csalódtam Takahashi Rumiko-senseiben, mert érdemes volt végignézni a 96 részt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Nagyon szeretem Takahashi Rumiko munkásságát, és a Maison Ikkoku az egyik fontos darabja, viszont emellett talán a legköznapibb is. Egy nagy ház lakóit (és azok barátait, ismerőseit) mutatja be, köztük is kiemelten a két főhős (Godai és Kyouko) viharos, fura akadályokba ütköző kapcsolatát. Ez már csak azért is érdekes, mert Kyouko nemrég özvegyült meg, ami tovább nehezíti a dolgukat. A szereplők egyébként megfelelően színes egyéniségek, gyakorta a legbizarrabb módon adnak hozzá a cselekményhez, és alapvetően inkább a mellékszereplők hülyéskedéséből ered a humor. A két főhős kapcsolata inkább melodramatikus, helyenként túlságosan is.