Love Never Dies – A szerelem örök (2012) 68% 8★

Jobb lett volna, ha csak a zenéjét hallgatom…
Az Operaház fantomja nekem egy nagy kedvenc, nem is csak a musical, hanem sokkal inkább a regény – szépen bemutatja, hogyan válik egy szörnyként kezelt, egyébként lenyűgözően tehetséges és intelligens ember tényleg szörnyé. A történet egyik legnagyobb erejét az adja – a romantikus szálét is Christine és a Fantom között, és magáét a Fantom tragédiájáét – hogy nem igazán történnek nagy dolgok a szereplők között. Christine nem vonzódik a Fantomhoz, mert ahogy Esmeralda sem elítélhető a Notre Dame-i toronyőrben, amiért inkább a jóképű katonát választja, úgy neki is, egyszerűen túl csúnya, túl torz a főszereplő. De nyit felé annyira, elfogadja annyira, hogy a Fantom egész világképe beleremegjen, és átértékelje azt, hogy mit tett. A musical változatban ennek a jelképe egy csók volt, a regényben egyszerűen annyi, hogy a lány megengedte, hogy a Fantom homlokon csókolja. És pont azért, mert egy nagyon pici gesztusról van szó, át lehetett érezni, hogy milyen embertelen szeretetéhségtől szenvedett a főszereplő, ha ez a kis dolog ennyit jelentett neki.
És a Love Never Dies ezt a tragédiát, és ezt a szituációt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja… sőt, jobb lenne, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyná, és nem rombolná porig. Mert hogy mi az alaphelyzet? spoiler És szenvedünk. Az egész musical szerelmi szenvedésre épül – előkerülget a Fantom torz arca, mint téma, de az alaphelyzet miatt annyira súlytalan és abszurd az egész spoiler, hogy képtelenség komolyan venni. Már rég nem a szeretetéhségről, az emberi gonoszságról és a kirekesztettségről van szó, egyszerűen nincs épkézláb üzenete az egésznek, csak történnek dolgok emberekkel. Ha nem musical lenne, szégyenteljesen alacsony csillagozással jutalmaznám.
Így viszont nem csillagozom, mert musical, és fantasztikus a zenéje. A Fantom hangja gyönyörű, a számok egyszerre egyediek, és idézik az eredetit, Webber kitett magáért… csak ne ezt az alapanyagot választotta volna.

Kedvenc történetem folytatása … khm … hát igen folytatása … azaz hogy szerintem minden szerencsétlenség utolérte ami utolérhette szegénykét …
1. Az első rész , eleve túl magasra teszi a mércét a maga világsikerével …
2. A könyv amiből ez készült ( a Manhattan Fantomja ) az is egy elég gyengécske mű…
3. Van amit nem érdemes folytatni …

Persze mindezek ellenére, nagyon vártam annak idején az új Webber alkotást… és a csalódások ellenére is vannak dalai amik nagyon jól sikerültek… és vannak amik csak visszatérések az eredeti dallamokhoz…
A sztori harmatgyenge … némi apróbb próbálkozást eltekintve, a végkifejlet és az alapfelállás, ugyan az mint a jó öreg Fantomban…. de ha nem veszed komolyan és a zenére koncentrálsz azért élvezhető :)

A zenéjét szeretem, a sztoriját kevésbé, főleg, amit Meg-gel tett a drága a Fantom. A két musicalt külön kezelem. Zeneileg ez is nagyon sokszínű.