Leonard Bernstein: Reflections (1978) 80% 1★

Bernstein a saját szavaival, saját magáról, 1978-ból – ugyanabban rejlik az értéke, mint a hátránya: amit a legenda önmagáról mond, az már szükségszerűen a legenda, és talán kevésbé a valóság része, mindazonáltal honnan remélhetnénk ennél autentikusabb állásfoglalást arra vonatkozólag, mit gondolt magáról, múltjáról és jövőjéről Leonard Bernstein akkor és ott?

Így a Maestro kapcsán többeket érdekelhetnek majd az efféle projektek, bár a Reflections éppenséggel pont a Cooper-moziban alig-alig, csak jelképesen és bottal bolygatott zenei, karriertörténeti aspektusokra fókuszál szinte kizárólagosan, magánéleti kérdéseket Rosen összeállítása nem érint. Ez is kiváló nézőpont, ugyanis az ekkor bemutatott állapotok alapján Bernsteint mint komponistát igyekszik a leginkább prezentálni, pedig ma már viszonylagos közmegegyezés született arról, hogy vezénylő komponistaként Bernstein zeneszerzői karrierje tulajdonképpen besült, alkotóerejét minden általa itt felmondott magasztos eszme ellenére felélte a munkássága sok egyéb vetülete. Ez messzemenő, itt nem felvillanó, filozófiai problémákat vethet nekünk fel: alkotói, teremtő erejű érték-e elvezényelni, rögzíteni, a tömegekhez juttatni a valaha volt legjobban hangzó Mahler-szimfóniákat? Megmutatni a legnagyobb klasszikusok új sztenderdjeit? Oktatni, inspirálni, gondos zenehallgatásra és zeneteremtésre ösztönözni mindenféle embert szerte a világon? Lehet, az anyagias XX. században ez nagyobb cselekedet, mint megírni a sokadik, végül majd néhányak által néhányaknak játszott kortárs atonális kamarazenéket?
Ami végeredményben a Rosen által bemutatott, 1978-as „pillanatnyi” Bernstein-képet kicsit unalmassá teszi, az az ismereti anyag elhasználtsága. Bernstein rengeteget írt, róla is rengeteget írtak, ezeket a szövegeket népszerűségük oktán többször is megjelentették Magyarországon, a témába vágó kötetek beszerzése nem probléma az érdeklődőknek. Ezekben már rendelkezésünkre áll a Hangversenyek fiataloknak néhány forgatókönyvszerű leirata, az életút fontosabb állomásai és fordulatai, sőt, most már Norman Lebrecht karmestereket ekéző kötete is hozzáférhető: aki ezeket olvasta, ismeri már, az a Reflections-től nem kap mást, mint a jól ismert történetek és állásfoglalások képileg is dokumentált, Bernstein saját szájába adott mondatait. Meg persze az archív felvételeket a korabeli próbákról, ahol a mester már fáradt, és híján van annak a rengeteg türelemnek, kisugárzó szeretetnek, ami olyan kiváló pedagógussá tette őt a tévéműsoraiban (itt mondjuk a szemfüles néző már joggal gondolhat vissza a Maestrora, Felicia Montealegre is 1978-ban halt meg!).
Az azonban nem elvitatató a filmtől, hogy hősét karrierjének talán utolsó nagy pillanatában mutatja be, még friss élmény a Songfest és az átdolgozott Kaddish, aminek a próbájáról is kapunk bejátszásokat, még érdeklődéssel tudjuk figyelni Bernsteinnek a saját alkotói jövőjére vonatkozó jóslatait és eszmefuttatásait, hiába tudjuk jól, hogy a meghatározó művek ekkor már elkészültek, és nem sok újdonság fog hozzájuk csapódni a hátralévő évtizedben. Megható látni az elérzékenyült zenészeket, akik a puszta jelenlététől sokkot kapnak és ámuldoznak, és tanulságos megfigyelni ezt a mindenkit hevesen magához ölelő, az embereket szerető, érzelemdús gesztusait a világ elé táró nagybetűs művészt – napjaink metoo botrányai bizonyosan őt is megtépázták volna.

Elszántabb Bernstein-hívőknek sok meglepetést nem okoz majd a Reflections, de akik még csak ismerkednek egy új netflixes szuperhőssel kulturális ikonnal, azoknak mindenképpen ajánlott belenézni a filmbe!