Kedvencelte 1

Várólistára tette 22


Kiemelt értékelések

Ancsi0526 

„-Rosa könnyűvérű nő, ágyról ágyra jár.
-Persze, mert még nem találta meg az igazi férfit.”
Nem. Valójában Rosa pontosan tudja mit csinál, és nem elég neki egy férfi, kettő kell legalább, de az se baj, ha három.
Rosa igazi csábító, eszköze a szex, ezzel bolondít mindenkit magába, nem számít, ha házas, ha gyereke van, semmi sem.
És Rosa tervez. Hidegvérrel.
Ez a sorozat Rosa Peral igaz történetén alapszik. Rosa táncoslány volt, akiből rendőrnő lett, innen indult útnak története. Megnéztem a képeket a neten, és nem is értettem hogyan tudott ez a nő annyi férfit magába bolondítani. A sorozat szereplője sokkal szexisebb nő, és szebb is, a diszkós jelenetnél a második részben még bennem is felkelt a dög, nagyon csajos volt az egész, nosztalgikus számomra. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor igazán magaménak éreztem ezt a sorit, és el is kezdtem falni, egyértelműen a jól eltalált szereplőknek köszönhetően.
Magát a sorozatot, amennyire láttam, igyekeztek valósághűen bemutatni, még a ruhákra is figyeltek.
Nekem nagyon tetszett, főleg a hatodik részig, érdekesnek találtam, kedvencelésen is gondolkodom. Egyetlen pici negatívum a háttérzene volt számomra, azt nem találták igazán el.


Népszerű idézetek

Barbcsie

A társ, akit választunk, sokat mond el rólunk.

2. rész – A két Rosa
Ancsi0526 

Albert: Először is tudd, hogy mit akarsz. Akarsz házat?
Akarsz nőt, meg egy nagy házat?
Akkor tegyél is érte!
A másik dolog, amiről soha senki nem beszél:
Tudd, hogy mit nem akarsz!
Ha tudod, szabadulj is meg tőle!

Ancsi0526 

Az indokolatlan rossz létezik. Még ha nehéz is elfogadnunk.

7. rész – Szemtől szemben

Hasonló filmek címkék alapján