Kedvencelte 6

Várólistára tette 15


Kiemelt értékelések

Yuuko 

Végül nem sírtam rajta, pedig nagyon közel álltam hozzá.

kriszmanesz 

hol is kezdjem…? a négyéves Kotaro egyedül lakik egy hatlakásos apartmanházban. a történet előrehaladtával megismerkedünk a lakókkal, és szépen lassan fény derül arra is, miért lakik Kotaro egyedül. a tizedik epizód végére pedig legalább tucatszor törik össze a szíved, nevetsz, miközben sírsz, és fogadod meg, hogy mostantól jobban odafigyelsz a körülötted élőkre.
ne tévesszen meg senkit a főszereplő kora, a történet egyáltalán nem ovisoknak szól. elsősorban seinen vagyis a 18 és 30(40-50) év közötti férfiközönséget célozza meg, és olyan komoly témák kerülnek elő benne, mint a magány, a mérgező kapcsolatok, az elvált szülők, a bántalmazott/elhanyagolt/elhagyott gyerekek, a gyász, a felelősségvállalás, a hazugság, mások becsapása, tisztelet, törődés, jellemfejlődés.
amiért imádtam ezt a sorozatot, az a szereplők közötti kapcsolatok alakulása. főként Kotaro és Karino kapcsolata, ami bár nem zökkenőmentes, de mindkettejükből a jobbat hozza ki. szívmelengető. ennek a sorozatnak százas csomag zsepi nélkül ne kezdj neki. komolyan.


Népszerű idézetek

Nocharity 

Some people aren't meant to be fathers. I don't think there's anything that can change that.

1. évad 6. rész
ClaraWrigley

Go on. You keep ringing all the doorbells of as many houses as you can find. Not everyone will be happy about it and some people might not answer at all, but don't worry about them. You keep at it. Keep ringing doorbells until you find what you are looking for.

1. évad 10. rész

Hasonló filmek címkék alapján