Kono Danshi, Sekika ni Nayandemasu. (2014) 86% 20★

Nem igazán tudtam azonosulni Tamari problémájával, éppen ezért, meg a hangja miatt, engem kicsit zavart a fiú. Ráadásul az ábrázolása sem tetszett. De maga a történet aranyos volt, a zenéje pedig szép.

Ha vannak érzéseid, és azokat nem félsz kimutatni, nanáhogy megsérülhetsz. A fájdalmat is meg kell tudni élni, pont úgy, mint az örömöt, és hogy erre pont egy tizenéves tanítja a tanárát…

Ez a rész most nem tetszett annyira, viszont a zenéje eddig ennek az OVA-nak volt a legszebb :) Mi rossz van abban, ha a szívünket hagyjuk kővé dermedni? Hát sokan sokféleképpen védekeznek a fájdalom ellen, de ha minden érzésünket elnyomjuk, ridegek és elutasítóak leszünk, mi okozzuk magunknak a legnagyobb sérülést ezzel. Szerencsére itt mindenki időben felismeri ezt. Viszont ebből az animéből nekem hiányzott valami.

„Eeeeeeeeeeeh!” – nekem is ez volt a reakcióm. XD Úgy vártam, hogy végre megcsókolják egymást, de legalább a legvégén megtették. x3
Ez is nagyon tetszett, ahogy a varázslós. Ennek is hasonló témája volt, mint annak, bár itt inkább a „ne félj kimutatni az érzésed” volt a középpontban. Oni-senseit és Tamarit is megkedveltem, őket is meg tudtam érteni, velük is tudtam azonosulni. A grafika is nagyon tetszett, a színek és a zene is.

Tamari problémáit nagyon át tudtam érezni, én is rengeteg aggódtam azon, hogyan is kéne más emberekkel beszélgetést kezdeményezni, mi van, ha csak zavarom őket, illetve ha meg is merek szólalni, de nem hallják meg, akkor mit is kéne csinálnom. Szerencsére képes fejlődni ő is, és a nehezebb időkben ott van neki a Sensei, aki ugyan fél megbízni másokban, de ott van Tamakinak, amikor szüksége van rá.
Hiába csak 27 perc, de rengeteg érzelem van ebben a történetben. Fájdalmas, szomorú, az elején szinte a nézőt is folytogatja ez a hatalmas magányosság, ami Tamakit körülveszi, hogy azért a végére mi is képesek legyünk a szereplőkkel együtt újra mosolyogni.

A grafikája pedig egyszerűen gyönyörű – lenyűgöző az a színkavalkád, amit a kristályoknál, vagy éppen az égen és a Sensei szemeiben láthatunk.
spoiler
Az ED nagyon cuki, illetve mindenképpen érdemes várni a végéig, mivel utána is van egy fontos jelenet.

Egymás után kifogni két olyan animét, amit nem tudsz végignézni egyben.. Ki képes erre? Hát én…
Tamari 80%-an leír engem. Magányos, nehezen kezdeményez, pánikol, és nem nagyon jön ki az osztálytársaival. Legalábbis így volt az elején. Ott volt neki Oni-chan sensei, aki egy megtört szívű, ám de annál jobb lelkű ember.
Tamari hatalmas jellemfejlődésen megy át, aminek nagyon örültem. Onihara pedig kénytelen leengedni az őt körülvevő falat.
Ez egy igazán mély és érzelmes anime, ami sok fájdalmat okozott nekem még az értékelés írása közben is.
A grafikája viszont szemet gyönyörködtető és egyedi.
Nagyon aranyosak <3

Ez a rész is nagyon tetszett, egy kicsit magamat is eltudom képzelni Tamari helyébe. A rajzolása még mindig nagyon jó és mint az előzőeknél a történet is :D

Ez fura volt. Volt mondanivalója, de akkor is fura volt. Nem is értem, hogy tudtam megnézni, mikor alapban kerülöm a tanár-diák párosokat (kb. mint a mérnökök, falnak megyek tőlük!)