Kekkai Sensen Stage Play (Kekkai Sensen - Stage Play 1.) (2019) 100% 1★

Nincs szívem kevesebbet adni rá. De tényleg, egyszerűen az érzést annyira elkapta, amit az anime átadott, hogy nem tudom lejjebb pontozni, úgy sem, hogy objektíve látom, hogy vannak hibái – és ki is fogom fejteni őket.
A darab lényegében egy montázs – van benne egy fontosabb történetszál (ami egyelőre nem lett meganimálva, egyik évadban sem), de amúgy kisebb kalandok, balhék, részletek a Libra életéből. Fel lehet ismerni benne epizódokat a sorozatból, de sok részlet egyértelműen csak a mangából jött. Pont a montázs jelleg miatt egy kicsit néha kaotikusnak, vagy kapkodósnak tűnhet, hogy hogy kerültünk egyik helyszíntől, egyik kalandtól a másikig: ha ismerős vagy a világban, akkor ez nem zavaró, de háttérinformációk nélkül az lehet.
A cast gyakorlatilag tökéletes. Oké, nyilván, mindenki japán, és ha el akarom képzelni a szereplőket, gyakorlatilag Chain kivételével senkit nem képzelek ázsiainak, de játékilag, sőt, megjelenésileg is nagyon szépen összeszedték a csapatot. Momose Saku remek Leo, teljesen átadja a tanácstalan húszéves srác stílust, Ino Hiroki pedig szerintem a legjobb casting az egészben, valami elképesztő, mit művel Zappként. Teljesen meg van bolondulva a színpadon, de visítva nevettem rajta, pont annyira ripacs, amennyire a karakter is igényli (imádtam, mikor lement a nézők közé színházi távcsöveket kunyerálni a macskaüldözéshez). Iwanaga Hiroaki nagyon jót alakított Klausként, a színésznek van annyira bizalomgerjesztő kisugárzása, olyan kellemes stílusa, hogy tökéletesen átadja Klaus kedves, védelmező természetét, és közben elég magas és szélesvállú ahhoz is, hogy a megjelenése is működjön. Kubota Hidetoshinak pedig Stevenként berakták a legnehezebb történetszálát (amit egyébként két órával ezelőtt láttam, friss az élmény, még kritikus is voltam vele kapcsolatban), és hibátlanul visszaadta az egészet: sikerült megmutatni a karakter magányos és kegyetlenebb oldalát is. Illetve még szeretném kiemelni Aligurát, aki ismételten, zseniálisan szórakoztatóan játszotta el a karaktere teljes őrületét.
A kosztümök úgy általában szépek, a színpadi megoldások kreatívak. Használják a vetítést, de közben a színészek szépen megkoreografált verekedési jeleneteket csinálnak végig, és különösen, ha valaminek nagyot kell szólnia (úgy bármi, amit Klaus csinál, illetve Steven fagyasztása a vacsoránál), akkor kihasználják a lehetőségeket a füstgéptől a konfettiig. A lényeknél néha vannak esetlenebb jelmezek, de legtöbbször azok is jók lettek – Zed például szuperül sikerült, Dr. Gamimotz steampunkos szerelése is fantasztikusan illett a világba.
A jazz zenekar a színpadon. Ezt külön szeretném kiemelni, mert szerintem egy rendkívüli módon eltalált hangulatelem volt. A mellékszerepekre néha beugrottak a tagjai, de általában ott játszottak helyben, és a zene stílusával együtt ez mind erősítette ezt a retró fantasy New York érzést.
Igazából ha a Kekkai Sensen bejött, merem ajánlani. Van benne egy kis újdonság az animéhez képest, de általában csak beránt a világba, és hagyja, hogy elvessz benne.