15 évvel történetünk kezdete előtt egy vonat halad át Kimujuku városkáján, a vonaton aranyrudakat szállítanak. Az állomásra viszont már csak eggyel kevesebb kocsi érkezik, mint amennyivel a vonat indult. Az utolsó kocsinak, az aranynak és a két katonának, akik őrizték, pedig nyoma veszett.
[tovább]

15 évvel később Kimujuku álmos kisváros. Két alvilági szervezet harcol egymással a hatalomért, de nem kavarnak nagy port. A valódi céljuk persze az, hogy megtalálják az évekkel korábban eltűnt aranyat.
Ekkor érkezik Kodama Goerge, aki néhány nap alatt felkavarja az állóvizet. Nagyon jó a közelharcban, okos, és senki sem tudja, ki is pontosan vagy hogy mi a célja. Főhősünk egyik tábortól a másikba megy, sosem lehet tudni, kinek az oldalán áll.
Célját is csak a néző ismerheti kezdetben. Ő az arannyal együtt eltűnt egyik katona öccse, célja pedig, hogy fényt derítsen a 15 évvel ezelőtti esetre. Nyomozása nem várt dolgokat tár fel és teljesen megváltoztatja a városka lakóinak életét. [bezár]