Katy Perry – A film: Part of Me (2012) 6

Katy Perry - Part of Me
92' · amerikai · életrajzi, dokumentumfilm

Katy Perry számos díjat és jelölést mondhat magáénak. Kilencszer jelölték Grammy-díjra, a Billboard pedig 2012-ben Az Év Nőjének választotta. 11 millió albumot adtak el vele, a digitális letöltéseinek száma pedig eléri a 75 milliót. Katy az első előadóművész, aki 69 héten keresztül volt az első… [tovább]

Szereposztás

Katy Perryönmaga
Russell Brandönmaga
Adeleönmaga
Rihannaönmaga
Lady Gagaönmaga
Jessie Jönmaga

Kedvencelte 1

Várólistára tette 17


Kiemelt értékelések

Corvus_CoRex 

Már korábban is nézegettem könyvtárban ezt a DVD-t, de csak vissza-vissza rakosgattam. Mostanra elfogyott minden, ami nagyon érdekelt volna, úgyhogy kikölcsönöztem, aztán állt itt egy hetet és ma végre megnéztük. Még anya is. Úgy értem, pedig feliratos volt végig a film.

Anya azzal volt, ki ez? Nem ismeri (tuti látta már itt-ott, csak nem nagy zenerajongó, úgyhogy nem jegyzi meg az énekeseket), nem lehet nagy valaki.
De nem kellett sok és láttam, hogy a szívébe zárta. De még én is.

Régebben hallgattam számait, de csak amiket a rádiókban adtak, de amúgy semleges volt nekem. Mostanában meg nem is nagyon hallottam róla, vagy csak egy kő alatt élek én is… Úgyhogy nekem tele volt új dologgal ez a film és ez alapján aranyos lánynak tűnik. :) Még el is pityeredtem néha. Én tuti nem bírnám ezt. Szinte minden nap leadni ugyanazt, közben utazni, felügyelni dolgokat… őrület. Úgyhogy sajnáltam is, meg fel is néztem rá, mikor mutatták, hogy szíve szerint elbújt volna, közbe viszont ott várta az az óriási tömeg és akármennyire is inkább maga lett volna, fogta magát, összeszedte és ment. Persze tudom, a shownak mennie kell, csak akkor is. Nah, most is szorongatja a torkom a sírás…

A lényeg, hogy továbbra sem leszek a rajongója (nehezen rajongok bármiért is, a hiba bennem van) de ezek után már másképp tekintek azért rá. :)
És ajánlom mindenkinek ezt a filmet! :)


Népszerű idézetek

Corvus_CoRex 

Katy (18 évesen): I want to do something with my life. I want to stand out like a sore thumb. I don't want to just be like everybody else. I want… I want to be a leader, but then there's all those responsibilities.

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján