Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

balagesh 

Néha csak csodálkozva bámulom, mennyire máshogy működtek a filmek régen. Ezt például csak 40 éve forgatták, de mégis annyi mindenben eltér a maiaktól. Nem csupán történetet mond el, hanem tudósít egy másik világról. Embereket mutat meg, az arcukat. Utcákat, vidékeket. Afféle újságírói aktivizmus süt az egészből. Fontos témákra természetesen ma is rá lehet irányítani a figyelmet, de ez a film nem csupán a témát kapja fel, hanem az egész szüzsét, az egész közeget próbálja közelebb hozni. Ahogy egy ismerősöm fogalmazta meg erről a világról: nőként nem a legkedvezőbbek a kilátások. Ha mindezt lehántom a filmről, s csak a főszereplőre koncentrálok, akkor egészen elképesztően frissnek tűnik a téma. Egy nő fordul szembe mindenkivel, és csodaszép, ahogy három férfi is jogot formál rá különböző mértékben. Talán egy negyedik is. Neki mindvégig a férfiak társadalmával kell küzdeni, a férfi gondolkodásmód által meghatározott szokásjogból kitörni, a férfiak vájta csapásnyomból kiugratnia a saját szekerét. Mindezt úgy, hogy vonzódik hozzájuk, jót akar nekik, őszinte velük, és időnként nagyon pontosan megvilágítja a téveszméket. Csodás történet, amely nem akar megható lenni, nem akar beolvasni nekünk. Viszonylag tárgyilagosan tanít. Akárcsak a főszereplője. Ezt különösen nagyra értékeltem.

4 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján