„Hallo, Diktator” – Orbán, az EU és a jogállamiság (2021) 69% 14★

Ez egy kegyetlen jó film. És most próbálok úgy írni róla, hogy tényleg a filmben bemutatottakra reagáljak, és ne a politikai tartalomra.
Jó film, mert külső perspektíva. Mi, akik benne élünk a mai magyarország politikai helyzetében, több szempontból is nehezen alkotunk róla képet – egyrészt, egyes dolgokra hevesebben reagálunk, más szempontból viszont olyanok vagyunk, mint a béka a mesében, akit lassú tűzön megfőztek, mert a fokozatosan egyre melegebbé váló vízből nem ugrott ki időben. Könnyű az egyes, kis problémákra legyinteni és azt mondani, hogy még nem érint, még nem olyan rossz – és észre sem vesszük, hogy azért vannak határok, amiket nem szabadott volna átlépni. Ez a film német, német szakemberek kutatják a témát. Beszélnek magyarokkal, tényeket, fontos eseményeket tárnak fel, de mégiscsak egyfajta külső szemszögből – nekik nem személyes kérdés, ami Magyarországon van, maximum a meggyőződéseikkel ellenkezik, és az vált ki érzelmi reakciót is. Ez néhány ponton gyönyörűen látszik, amikor valamilyen politikai döntésre mondjuk közlik, hogy „a tálalással nem értenek egyet, mert túlzó és populista, de maga a megállapítás jogos”. Tényleg képesek racionálisan megmondani, ha egy döntés logikus volt, és pont ezért hiteles, amikor egy másikat elfogadhatatlannak ítélnek.
Jó film, mert borzalmasan őszinte. Sok ponton nagyon nyíltan beszélnek arról, hogy mennyire meg van lőve – nem jó értelemben – a magyar államfővel európa. Sokszor borsódzott a hátam a szekunder szégyenérzettől, mert annyira elemi dolgokat emeltek ki, amiben nem akarnak és nem tudnak közösködni Magyarországgal, hogy egyszerűen rosszul esett. Nem akarok belegondolni, hogy ha kimegyek külföldre, ez a szemlélet van az emberek (legalábbis a politikában tájékozottabb emberek) fejében az országomról.
Harmadrészt: egyszerűen csak kegyetlenül érdekes. Ha az embert érdekli, hogy milyen eszközökkel dolgozik a populizmus, egyszerűen szónoki és stratégiai szempontból, azt nagyon szépen összeszedi. Archív felvételektől elkezdve a rendszerváltás idejéből egészen mai jelenetekig tényleg mindenféle videót sikerült összevágniuk, és tényleg olyan eseményeket hoznak példaként, amik az utóbbi időben történtek, és tanúi voltunk.
Egyértelmű a konklúziója? Igen. Nem jó fényt vet a mai magyar vezetőségre? Nem bizony. De nem azért, mert szélsőséges, vagy túl akarja dramatizálni a történetet, hanem mert minden, amit bemutat, erre a konklúzióra mutat. És bár elég száraz dokumentumstílusban készült, de pont ez éri el, hogy érdemes legyen megnézni.

Érdekes látni, hogy a doku elkészülte óta mennyit romlott nálunk a helyzet, ebből adódóan létrejöttek olyan új vagy megváltozott körülmények, hogy akár egy folytatást is készíthetnénk ehhez a filmhez, de viszont.. a végeredményt látva inkább mégsem.

Az egy dolog, hogy magyarként nem mond nekem semmi újat, de a tételes felsoroláson túl és az azt kommentáló interjúalanyok üres, tárgyilagosságot mellőző megnyilvánulásaikban a németek számara sem lesz több az egész információ halmaz egy wikipedia cikknél, amit még feleslegesen véleményeztek is. Nem éreztem azt, hogy igazán felakarják kelteni a figyelmemet, holott ez a film azért készült. Szívesen láttam volna például egy komolyabb montázst a félrement beruházásokról, ami joggal nagy szégyen foltja a jelenlegi rendszernek. Ehelyett beérik mindössze a felcsúti kisvasúttal.. A másik oldal reprezentáltságának hiánya is egy kihagyott ziccer, bár az is elképzelhető hogy nem találtak elég magas befolyású interjúalanyt hozzá, de akkor mást kellett volna megszólaltatni. A legfájdalmasabb hiba pedig, hogy túlságosan érezhető, hogy merről fúj az ideológiai szél a film vitorlájába, így pedig a valós problémák elvesztik élüket, nem azért beszülünk róla mert szükséges, hanem azért, hogy eszközünkké tegyük céljaink eléréséhez. Tehát voltaképpen tekinthető ez a dokumentumfilm egy puhább ellenpropagandának is, ami akár az M1 is büszkén leadna, ha működéseben nem is, csak pártállásban oldalt változtatna.