Be kell jelentkezned, hogy megtekinthesd az oldalt!

Kiemelt értékelések

Thézeusz 

Az eredeti se semmi, de ez talán egy hajszálnyival még rosszabb is annál.
Szóval az amerikaiak ismételten fogtak egy külföldi filmet, amit leszinkronizáltak, megvagdostak, forgattak vagy nyolc jelenetet hozzá és eladták, mint a saját filmjüket. Bár ezúttal nem pont ez történt. A film végén szerepel az eredeti stáblista. Meg az is, hogy „a japán emberek ábrázolását japán emberek csinálták, úgyhogy minket hagyjatok békén”, ami nem hülyeség, mert Japánban azóta is be van tiltva a film önmaga, azaz a Toho áltál, mert mutáns vademberekként ábrázolják a burakumin kisebbséget (note: Honda filmfesztiválokon azért még le-leadják).
Egy másik fontos eltérés a szokásos sémától, hogy nincs leszinkronizálva, a film gyakorlatilag Carradine-VHS-alámondás orosz módra, azaz ahelyett hogy szószerint idéznék, hogy mit mondanak a karakterek, vagy hogy elmondanák a lényegét annak, amiről beszélnek (pl.: két ember azt mondta, hogy nem tudja) mondatonként összefoglalja, hogy miről is van szó (értsd: Egy ember azt mondta, hogy nem tudja. Ekkor egy másik ember is felállt, és azt mondja, ő sem tudja.)
Ha pozitívumot kéne mondanom, szerintem a plakát szokatlan képarányát emelném ki.


Hasonló filmek címkék alapján