Kedvencelte 2

Várólistára tette 38


Kiemelt értékelések

julcseee 

Nem volt ez rossz. Annak egész jó, aminek eladja magát: horror vígjátéknak. Ha nem vesszük vérkomolyan (höhö, bocsi a szóviccért), akkor egész jól el lehet rajta szórakozni.

Corvus_CoRex 

Na, végül annyira nem volt vacak, mint amire számítottam, de azért ez is csak tini(lányos) gyilkolászós filmecske. Amiből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni…
Viszont nem tudom miért, azon jót nevettem, hogy: én nem hallottam semmit, inkább igyunk vizet… X,)))

dulkap 

Számomra túlságosan próbált moralizálni és társadalomkritikus lenni ahhoz, hogy paródiának vagy akár vígjátékként tekintsek rá. Egy-két poén működött benne, de inkább olyan volt, mintha a filmet McKayla karaktere írta volna. Keménykedő, de rendkívül bugyuta. A film pozitívumaként csupán Kevin Durand játékát tudnám kiemelni és hogy Brianna Hildebrand gyönyörű, mint mindig.

csokidani 

A The Babysitter (2017) jutott eszembe róla, ott próbálták a horrort ilyesfajta (helyenként fekete) humorral kombinálni. De ami ott végig működött, itt kevésbé vagy csak helyenként. Láttam már sokkal rosszabbat is, és végül is végig néztem, de sok semmit nem kaptam a filmtől. Inkább a tiniknek vagy lányoknak fog jobban bejönni sztem, de lehet h tévedek.

Vikunya8

Ajánlásra néztem, de te jó isten mi a sz@r volt ez?? Soha többet nem használom a közösségi médiákat. Tipikus példája a beteg pszichopata+hírnév kombónak, aminél kevés veszélyesebb van. Gyilkolunk, hogy több legyen a követő, nagyobb a nézettség, és mivel ilyen sok a követő és ilyen nagy a nézettség, muszáj még gyilkolni. Hmm…fincsi. Aki pszichopatának az ember születik, de ezek a lányok hiába voltak buták, mégis értettek a dologhoz, mindent jól csináltak, és hiába nem volt kidolgozott tervük, mindig szerencséjük volt. Akinek a fejében akár csak megfogamzott a pszichopata hajlam, az ne nézze meg ezt a filmet, gyakorlatilag egy kézikönyv. Borzasztóan beteg. A legijesztőbb pedig az volt, hogy a lányoknak még az együttérzés vagy a megbánás egy szikrája sem látszott a szemükben.

virrasztó

A Heathers-re emlékeztető, felső középosztálybeli szórakoztatási faktorral rendelkező, abszolút komolytalan és realitást végképp kerülő horror-vígjáték_ Nem is kell több péntek estére_
Ég a gyertya, ég..


Hasonló filmek címkék alapján