Györgyike, a 17 éves, illúziókkal teli színinövendék fellázad a szülei által szorgalmazott gazdag nagyiparossal kötendő házasság ellen. Lázadása azonban hamar kudarcba fullad s aláveti magát a szülői akaratnak és férjhez megy, hogy megtanulja, hogyan kell „úri” nőnek lenni.
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Londonna
2 hozzászólás
Számomra – különösen a címszereplő – túlságosan színpadias volt, habár egy színdarabból készült tévéjáték esetében azért ez valahol bocsánatos bűn.
Olvastam a művet, amit ez a film tökéletesen leadaptál. De kb. ennyi. Szerintem ez így ebben a formában színpadon jobban működik / működne, de aki szereti a történetet, annak mindenképpen jó, hogy ilyen is van. (Ha már színházi közvetítés nincs belőle, öhm-öhm.)
Nekem annyira nem szívem csücske ez a sztori – inkább a Tündérlaki lányok felé húzok –, mert főhősünkkel nem tudok megbékélni. Ki nem állhatom ezt a típust, viszket tőlük a tenyerem. (A film végén személy szerint legszívesebben belevágtam volna egy baseball ütőt a monitorba. Ha lenne baseball ütőm.) Györgyike az én szememben köpönyegforgató aranyásó, számító kis luvnya, és ezen a megítélésemen az események eleje sem segít. A családja meg olyan, amilyen. Ha a kedves papa nem „magánakciózna”, akkor őt pl. maradéktalanul csípném, de hát akciózik. Mindenesetre Zenthe Ferenc imádnivaló ebben a szerepben, lubickolt benne, nagyon-nagyon tetszett az alakítása.
Akit még muszáj megemlítenem, az Hübner. Jaj, én imádom ezt az embert… De most komolyan. Olvasva is szerettem, és itt is szimpatikus, habár mintha a mozgóképen kicsit többet csapná a szelet a többi csajnak is?… (Ez a része most annyira nem dereng az olvasottak után, de sebaj.) :D Nem baj. Tényleg úriember, kedves, lelkes, őszinte. És végig vérzik érte a szívem, hogy bedőlt ennek a kis aranyásónak. :'( Sztankay István szerethetően hozza a karaktert, vannak kifejezetten hűha-pillanatai, ugyanakkor úgy gondolom, ha rajtam múlt volna a szereposztás, akkor nem rá aggatom Félixet. De (!) ettől függetlenül teljesen rendben van.
Balogh Erika sajnos nagyon idegesített, az egész lány sok(k) nekem. Szerednyey Béla pedig… Jaj. De baba volt még itt és… öhm. Az akcentusát megdicsérem, tetszett, ahogyan a magyart törő osztrákot hozta, de Hugó nekem itt gyorsan elvesztette a szimpátiámat. (Olvasva valahogy nekem nem ilyen volt a karakter.) Meg a jelmeze is… Jesszus. Most vagy másra osztották eredetileg a szerepet, aki mégsem vállalta, vagy pedig annyit fogyott ez az ember, hogy minden úgy lógott rajta, mint tehénen a gatyó… Pff. :D
Mindent összevetve tényleg azt tudom mondani, hogy korrekt. De biztos vagyok benne, hogy élőben, színházban, színpadon, egy jó szereposztással sokkal nagyobb élmény. :-)
Népszerű idézetek
Londonna
Úrinő vagyok, férjes asszony, Hübner Félixné vagyok. A szemem kinyílt. A lelkem megérett. Nem hiszek többé fantáziákban, dicsőségben és komédiákban, az ábrándoknak vége. Sok minden elmúlt, kedvesem. Sok minden. A szavaknak, a puszta szavaknak nincs többé varázsuk előttem. A valóság; a nagy, izzó valóság köt le csak.
Londonna
Hát hogy képzeled ezt? Hogy elmenjek innen, az uramtól, a házamból, amit szeretek? Ó, fiacskám, komolyan csak nem gondolod ezt? Most jössz, most törsz rám, amikor már szeretek itt? Mikor megszoktam itt? Amikor le vagyok bilincselve, le vagyok tűzdelve egy arany gombostűre, mint egy lepke?
Londonna
Szeretem ezt a gyermeket, mint még soha senkit nem szerettem. Elbűvöl, elmámorít, betölt. Olyannyira, hogy az egész életem értelmét benne látom.
Londonna
Én nem akarom magát megbántani. Nem akarom, hogy szenvedjen. Épp maga szenvedjen, aki a legjobb közöttük? Aki szeret engem. Lássa, én is szeretem magát. Hát csak úgy szeretem. És vonzódom is magához, mert… maga olyan igazi férfi.
Londonna
Lássa, én nem csodálom, hogy magának minden sikerült! A bécsi gyár, a híres porcelán, a vagyon… Én… Lássa, én nem csodálom, hogyha magának ilyen szerencséje volt. Mert maga nagyon jó ember. Egy borzasztóan jó ember, Félix.
Londonna
Szeretünk. A sors mi vagyunk. A végzet. Minden az akarat, az erő, a fiatalság; minden mi vagyunk, a tavasz, a reggel… Az élet, ami ébred. Mondd meg: mi az, amit le nem győzhetünk? […] Egy világ, egy család vagyunk. Az epedők, a küzdők, a rajongók világa! Egy faj, egy vér… A lihegők, a művészideál felé! A vágyunk közös. A célunk, a hajlamaink, az ösztönünk. Isteni bűntársak vagyunk!
Londonna
– A szerelemnek oly kevés kell! Még ruha sem kell. Hübner csak forgatta a szemét, aztán még jobban forgatta a szemét, míg csak azt nem látta, hogy Györgyike szebb, mint a királyi vár, a Gellérthegy, a Duna…
– Mint a parlament.
– Igen, mint a parlament. Egyszóval: meg volt őrülve, ahogy a negyvenéves férfiak szoktak olykor. Visszavonhatatlanul és gyógyíthatatlanul.
Londonna
Itt van egy ember. Egy úriember. Aki annak rendje és módja szerint eljegyzi a leányát, aki a leglojálisabban viselkedik mindnyájunkkal, aki… mit mondjak még? […] És maga fel akar hozni ide, ebbe a lakásba, amit ő fizet, […] egy csavargót, egy sehonnait, egy szeretőt?!
Londonna
Hiába mondom magamnak, hogy ez a legnagyobb szerencse, ami itten történik Györgyikével, az egész családommal, ez a legnagyobb szerencse, ami itten történik! S hiába mondom magamnak, hogy ez egy regénybe illő dolog! Hogy egy komoly ember, egy dús gazdag ember, egy nagy indusztriel!…, mint ez a Hübner… Lejön Pestre, meglát egy lányt, aki éppen az én lányom, mint egy tündért, mint egy királykisasszonyt… […] És menten beleszédül, bele őrül, egy negyvenéves ember, a Hübner! […] Mint egy iskolás fiú! És hiába mondom magamnak, hogy ez egy finom ember, gavallér!… […] És hiába mondom magamnak, hogy ez a Györgyike szerencséje, szerencséje, szerencséje, mégis fáj a szívem érte!
