Földünk, a műanyag bolygó (2009) 6

Plastic Planet
95' · német · dokumentumfilm 12

Mi lenne, ha kiderülne, hogy a levegő rákkeltő? Csak legyintenénk, hisz nem tudunk nélküle élni. Hasonló a helyzet a műanyaggal, azzal a különbséggel, hogy sok fajtája bizonyítottan egészségkárosító. Nehéz dolog a témáról szórakoztatóan és mégis kissé elmélyülten beszélni, Werner Boote rendező… [tovább]

Várólistára tette 10


Kiemelt értékelések

amnézia 

„A műanyagról szóló filmemet légi felvételekkel akartam kezdeni. Alattunk nem látszott volna más, csak a tiszta, érintetlen természet. Csak az a baj, hogy ma már nincsen sehol tiszta, érintetlen táj a Földön."
Nem, nem ez a baj (mármint ebben az esetben), hanem az, hogy ha fel akarod hívni a környezetszennyezésre a figyelmet, azt úgy teszed, hogy növeled a karbonlábnyomod, ami a műanyagszennyezés mellett egy másik jelentős probléma. Olyan visszás és bájos, mint amikor a klímakonferenciára magánrepülőkkel érkeznek a résztvevők.
Na mindegy, nem egy szerencsés kezdet.

Mostanra (remélhetőleg) mindenkinek világos, milyen súlyos következményei vannak az irdatlan mennyiségű műanyagnak. Pontosan emlékszem, hogy 2018-ban kapott fokozottabb figyelmet a téma, amikor is megjelentek a képek az óceáni szemétszigetekről, és a szerencsétlen állatokról, akik „közelebbi kapcsolatba" kerültek a műanyaggal. A film megjelenéséből is látható viszont, hogy már régebb óta fennáll a probléma (2009-nél is előbb).
Nem rossz dokumentumfilm, de a fókusz az egyén egészségre gyakorolt hatásán volt, ami szintén súlyos gond, természetesen nem hagy hidegen, ha valaki emiatt megbetegszik, de engem speciel az ökoszisztéma és az állatok jobban érdekelnek.
Rámutatott néhány lényegi dologra, mint, hogy a műanyag egyszerre áldás és átok (igen, voltak és vannak pozitív következményei), hogy szinte minden abból van, de lehetett volna részletesebben beszélni a témáról, több aspektusban is.

Nienna001 

Figyelemfelkeltő film, ami a műanyagok veszélyeire hívja fel a figyelmet. Engem pl arra késztet, hogy sürgősen be kell szereznem egy nem műanyagkulacsot, mert eddigpetpalackokat használtam vz hurcolászásra :/ Azt hiszem az ilyen filmek hatására hajigálnak ki minden műanyagot az otthonukból az emberek.

piciszusz 

Már nem is tudom ki ajánlotta ezt a dokumentumfilmet olyan régen mentettem el. 2009-ben ez valószínűleg jobban odaütött, akkor még nem foglalkozott ennyire a társadalom ezzel a problémával, de ahogy látom, akkor is hasonlóképpen reagáltak az emberek, mint most, nem veszik/vették komolyan. A film maga nekem nagyon csapongó volt, felhívta ugyan a figyelmet a problémára, de hangsúlyozhatta volna jobban az egyéni felelősséget, így nem éreztem hova akar kilyukadni azon kívül, hogy rákkeltő.

StAngela

Szeretem a dokumentum filmeket, így evidens volt, hogy megnézem ezt.
Rólam a környezetemben mindenki tudja, hogy mennyire utálom a műanyagokat. 8 hónapon át dolgoztam egy műanyaggyárban, 12 órában mint diákmunkás. Na ott kezdtem megutálni a műanyagot. Aztán mikor eljöttem és szembesültem a ténnyel, hogy milyen környezetkárosító hatásai vannak, már rá sem bírtam nézni. A mai napig taszít a PET palackok és műanyag háztartási eszközök látványa a boltokban.
Az összetevőiről mindeddig keveset hallottam, azt is leginkább a Zero waste és Minimalista csoportban a közösségi médiában. Nem tudatlanul, de mégis kellő információ hiányában ültem le, hogy végignézzem ezt.
A végére számtalan kérdés fogalmazódott meg bennem.: Lehet, hogy az én szervezetem is tele van azokkal az anyagokkal, amik meddővé tehetnek vagy rákot okozhatnak? Vajon apám rákbetegségének kialakulásához mennyiben járultak hozzá a műanyag csomagolásban megvásárolt élelmiszerek illetve a műanyag tárolódobozok? Hogyan küszöbölhetném ki, hogy bekerüljenek ezek a szarságok az otthonomba?
Egyébként el kell mondjam, szerencsére egyre több a környezetbarát alternatíva. Sőt, ma már az élelmiszerek csomagolását is meg lehet oldani műanyag használata nélkül!
Nagyon jó szemnyitogató film. Csak ajánlani tudom mindenkinek!


Hasonló filmek címkék alapján