Kedvencelte 4

Várólistára tette 64


Kiemelt értékelések

Röfipingvin 

Sok mindent lehetne írni, több oldalon át okfejteni az indokokat, keresni a mögöttes tartalmat, feltérképezni pszichológiailag Isabelle-t és az összes mozgatórugóját. Látleletet adni róla és a környezetéről. De ahogy a film is csak megcsillogtat egy egy apróságot ebből a hatalmas képből így arra jutottam, hogy nem most fogok ebből az egészből esszét írni.
És sajnálom ezt a csillogtatást, jobban élveztem volna, ha Marine Vach nem csak a szemével játszott volna, hanem kicsit többet beszélt és mesélt volna.

Ad3lka

Rájöttem, hogy felőlem a franciák bármiről csinálhatnának filmet, én így is, úgy is elájulok tőle. Szeretem, hogy konkrét témákhoz nyúlnak, és – még ha nem is túl festőiek – azokról a legnagyobb tapintatossággal, a lehető leggyönyörűbben húznak le minden réteg bőrt. Ez a film is álomszép, pedig korántsem a leggálánsabb életúttal dolgozik. Én látom benne a tanulságot.

ophe_lilka

Ez a film (és főleg a főszerepő lányka) olyan természetes irritációt váltott ki belőlem, hogy nehezen tudnék rendes értékelést összehozni. Az olyan egyértelmű hibákon túl, hogy a főszereplő lány nem tud színészkedni, a karaktere pedig elviselhetetlen, a legnagyobb bajom az volt, hogy a teljes történet nélkülöz mindenfajta ok-okozati összefüggést. Ott vagyunk a sztori végén, hogy fogalmunk sincs, hogy a film alaphelyzete miért jött létre, mi volt a főszereplő motivációja… És innentől kezdve az egész értelmetlen, mert nincs sem karakterfejlődés, sem morális mondanivaló, sem végkövetkeztetés, senki nem halad sehová, csak a nézőket idegesítik.

fayakezdet

Ide is csak azt tudom írni amit François Ozon többi filmjéhez. Jó témákhoz nyúl és jó színésznőkkel dolgozik. 9/10

woolfe

Nem rossz, nem rossz, de lehetett volna jobb is. A színésznő mindenesetre igazi gyöngyszem, remélem ajánlatok tucatjait kapja azóta, és egyszer még hallok róla.

Bélabá

Közepes, mesterkélt és nem hiteles , ezt éreztem. Ennek tudatában nem jött át drámaisága sem.

Emese_Szalai 

Hát, a téma érdekes, de a vége nekem fura. Sajnos nekem ez nagyon mű.

Corvus_CoRex 

Gyerekként lehet tetszett volna (könnyen szerzett pénz), de mostani fejjel… csak az maradt meg bennem, amit a kocsiban mondott az egyik kuncsaft: aki k*rva, az is marad. :/

Timi98 

Tanulságos és hiteles film. A színészi munka és a történetvezetés is nagyon rendben van. A film próbálja komolyan megértetni a nézővel, hogy milyen ok állhat egy – egy döntés mögött és hogy hogyan formál át egy embert az, amiben él. A döntéseink és tetteink határoznak meg minket.


Hasonló filmek címkék alapján