Ezek vagyunk mi (2021) 79% 85★

Több karakterben is magamra ismertem… tulajdonképpen jelenetenként változott, ki is volt éppen én…

Kedves, és hát úgy ahogy, a maga nemében vicces film volt. Néha nevettem is, az most jól jön, de a vége, az nekem nem kellett volna. Amúgy a covid elején, amikor még semmit nem tudtunk az egészről, hittük, nem hittük, tök mindegy, élni akartunk és nem akartuk, hogy bárki, bármi beleszóljon a mi kis éltünkbe.Aztán, hogy belerázódtunk mégis. Sőt, a covidon kivül is van élet, meg baj, minden. De, kedves film, nekem tetszett.

Rá kellett jönnöm, hogy igazából túl friss még az „élmény” ahhoz, hogy igazán jót lehessen szórakozni egy ilyen filmen. Legalábbis kb. a felétől már menekültem volna a pandémiától, mert ugye még mindenhol ez megy. Persze az én hibám valamennyire, mert minek néztem meg.
Az elején még jól szórakoztam, jókat mosolyogtam a kezdeti dolgokon, amikor még senki sem tudta, mi is ez, mit csináljunk. És bizony szerintem mindenki magára ismerhet a filmben legalább egy pillanat erejéig. Voltak komolyabb pillanatai is, ami nem baj. Nem baj, hogy emlékeztették a nézőt, hogy azért nem szabad elfelejteni a rosszat. A vége spoiler
A másik bajom az volt, hogy nagyon egyik szereplőt sem tudtam megkedvelni, mindegyik idegesített leginkább. A doki pl. nagyon, és nem találtam egyáltalán viccesnek. És a karakterében és tetteiben rejlő üzenet sem tetszik igazán. Nem tudom, hogy ezt próbálták e átadni burkoltan, vagy sem, de nekem nem jött be.
Szerintem még kell jópár év ahhoz, hogy igazán jót szórakozhassunk és nosztalgiázhassunk egy ilyen történeten.

A francia Égigérő fű, csak nem olyan jó.

Jó kis szatíra a járvány közepén, francia humorral és drámával megspékelve. Mert hát hiába a sok tragédia, nevetni tudni kell a legrosszabb helyzetekben is.

Mindenkinek, aki túlélte az előző két évet.
Lehetőség arra, hogy mosolyogjunk magunkon. Emlékeztető, hogy ne felejtsünk el nyitottak maradni vagy újra nyitottabbá válni. Egy kicsit tréfás, egy kicsit szomorkás, de abból a fajta jó-franciából, amivel olyan ritkán találkozni.

Nekem nagyon tetszett, az ahogy képesek a franciák finoman kritikát megfogalmazni, és enyhe szatírát alkotni. Imádom, nem volt túlzó, a végén bőgtem, hát na….viszont nem lett volna pozitív utózöngéje, ha elpoénkodja a covid helyzetet és nem realizálja a valós részét ennek az egésznek.

Hát, ez aranyos film volt. Olyan igazi francia, bolondos, kedves, bohém.
Igazából vártam már, mikor készítenek filmet erről az időszakról. A Covid első évéről. Amikor még minden olyan új volt, amikor még csak ismerkedtünk a helyzettel, amikor még nem tudtuk, mire számítsunk. Az első karanténról, kijárási korlátozásokról, a félelemről, az első veszteségekről. Nekem is emlékidéző volt ez a film, pontosan eszembe juttatta azt az időszakot másfél évvel ezelőttről. Az új helyzetben hirtelen kialakult összefogást, az önzetlen segítségnyújtást, egyesek leleményességét.
Ebben a filmben pedig mindez benne volt, az összes sztereotípia, álhír és hiedelem is, mindez elképesztően humorosan tálalva, a film első felében szakadtunk a röhögéstől…
…aztán a végére kaptunk egy olyan fordulatot, hogy már nem a nevetéstől potyogott a könnyünk. De ebből is egy borzasztó kedves végkifejletet kanyarítottak.
Kedves film volt, jópofa figurákkal.

Erősen a sztereotípiákra épít, lapos poénokkal, a realitástól igen messze (a védekezés alapvető szabályait be nem tartva). Történetileg a felszínnél lejjebb nem merészkedik, nehogy véletlenül olyasmit találjon, amit meg is lehetne filmesíteni…

Nem teljesen figyeltem oda a film elején … shame on me …
Voltak benne vicces jelenetek és meghatóak – még mindig jó filmeket készítenek a franciák.
Sajnos a COVID is a történelem része lett…