Én és a bringám (2014) 88% 4★

Eszméletlen aranyos! Annyira érződik rajta, hogy skandináv, hogy ha nem látom előtte a kiírást, akkor is tudom róla, hogy ezt valami északi kreálta :-) Imádom ezt a keserédes melankóliát, ami őket jellemzi.
A háromlábú széken akkorát röhögtem :-))

Milyen az, amikor a szüleid a legjobbat akarják neked, de te egy 7 éves kislány vagy, aki – a modernista építész szüleidtől eltérően – nem feltétlenül gondolod azt, hogy az elképzelhető dolgok legjobbika olyan anyukád által készített ruhákat viselni, amiktől úgy nézel ki, mintha egy installáció lennél a kortárs művészetek múzeumában, és a gyomrod is belefájdul a gondolatba, hogy az apukádé a város egyetlen, ráadásul rögtön salvadordalínyi bajusza? Milyen ajándék biciklire számíthatsz, ha az étkezőtökben még a székeknek is csak három lába van a szokványos négy helyett, aminek következtében a nővéreiddel folyton lebucskáztok róluk, és maximum pszichoszomatikus eredetű gyomorgörcsöt tarthatsz otthon, ahelyett, hogy lenne egy kutyád, ami az egyetlen olyan kutya után kapta a nevét, ami túl jó volt ahhoz, hogy a sarkvidéki expedíció vezetője megegye? Hát kevés eséllyel olyan szokványos darabra, amitől közelebb kerülsz a célodhoz, és jobban hasonlítasz a többi kislányra.

Tetszett ebben a rövidfilmben, hogy ugyan a kislány nézőpontjából ismerjük meg a fura, nem éppen konvencionális családot, akit a másságérzet el is idegenít a szüleitől, ugyanakkor mégis szereti és meg akarja őket kímélni a csalódásoktól, de azért érezhető a felnőtt Torill Kove jelenléte is, aki már elnézőbb szeretettel, sőt, némi büszkeséggel áll a felnőtt szemmel nézve kimondottan klassz szüleihez. Ki tudja, lehet, hogy ő is biztatta már a hétvéves kislányát arra, hogy rajzoljon valami szépet Paul Klee stílusában.