Elhallgatott gyalázat (2013) 12

A háborúkban egyfajta hadviselési formának számít a nők megerőszakolása, de talán a legbrutálisabbak e tekintetben a Magyarországot megszálló szovjet katonák voltak. A korabeli nemibeteg-gondozók adatai szerint ötven- és kétszázezer között van az 1945-ben Magyarországon megerőszakolt nők száma.… [tovább]

magyar

Kedvencelte 1

Várólistára tette 13


Kiemelt értékelések

lakatoszoltan01 

Ez egy erősen ítélkező film a nemi erőszakot elkövetett szovjet katonákon keresztül a szovjet hadseregről. Addig érthető, hogy elképsztő számú nemi erőszak történt a szovjetek bevonulásával, amit szerencsére mostmár nyíltan lehet tárgyalni és kutatni (Oroszországon kívül), és a megszólaltatott idős tanúk mindezeket igazolják a megéltek elbeszélésével. Illetve a veteránok tagadják az emlékeik alapján…
De nincsenek pontos tények: dátumok, nemzetközi összehasonlítások, történelmi tények, statisztikák, egyéb bűnelkövetések… szóval bármi, ami komolyabb dokumentumfilmjelleget kölcsönözne ennek az egy órának.

A legidegesítőbb része az volt a filmnek, amikor a riporter hölgy rátámad olyan idős férfiakra, akik hittek és a mai napig hisznek a szovjet felszabadításban, és közben széttrollkodja az „ünneplésüket”. Érthető, hogy valakinek fájdalmas a múlt, másoknak viszont az az időszak jobblétet adott. Így semmi értelme nem volt annak, hogy kérdőre vonjon megrögzött szocialistákat. Messze nem dokumentumfilmbe való jelenet. (Ha netán olvassa a hölgy, akkor megírhatná, hogy mégis mit akart elérni ezzel a tettével?)

Szóval nagyon jó kezdeményezés, hogy elkezdték feltárni az ilyen gaztettek valóságát, de ez a végig mesélgetős, objektivitást teljesen hanyagoló, a történelemből kiragadott egyetlen téma (mélyebb tudományos kutatás fel nem mutatva) nekem nem volt meggyőző. Csupán hatásvadászat…

2 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján