Kedvencelte 1

Várólistára tette 77


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Ez jó volt, nekem tetszett, pedig nagyon ritka, hogy magyar film tetszik, de ez szórakoztató volt, és vicces, na meg cuki is. :-D Nagyon cuki volt Dorka, meg a többi gyerkőc, és még Csobot Adél se idegesített, pedig nagyon nem csípem szegényt, de ez a karaktere tetszett, olyan kis kedves volt, és szerethető is. Jobban, mint Viola, ő ritka idegesítő volt, meg a Hudák is, de többiek szimpik voltak. :-D Frici bajsza, viszont nagyon brutál. XD Az elejétől a végéig tök jó volt, bár eleinte nagyon féltem tőle, hogy csalódás lesz a vége, de cuki volt. A zenéket viszont imádom, na meg a táncot. :-D A látvány is tetszett, annyira színes, csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek van gyerkőce, megéri megnézni, de amúgy mindenkinek ajánlom, aki szereti a zenés táncos filmeket. :-)

MrsCumberbatch 

Ha túl tesszük magunkat azon, hogy lerágott csont a történet és naaaaagyon sooook benne a klisé… Akkor – Adélka szörnyűséges vernyákolását leszámítva – nem is kapunk rossz filmet. Lehet, csak azért nem utáltam, mert iszonyú alacsonyra tettem a lécet és mert találtak egy olyan jó hangmérnököt, aki egész hallgatót varázsolt Adélka hangjából, de még meg merném kockáztatni hogy élveztem is. Végig néztem és ez nagy szó.
Járai Máté karaktere pedig hatalmas arc volt. De a kedvenc akkor is Friciii :D

3 hozzászólás
Kincsanna 

Ami értékelhető: a casting. Pálmai Anna, Nagypál Gábor és Pindroch Csaba is telitalálat, de Csobot Adél sem rossz választás. És néhány klassz apróság: Viola táskái, Viola és Eszter sminkjei, András házának és a kertnek pár részlete…
Ami értékelhetetlen: a színészvezetés, főleg a gyerekszínészeknél. A párbeszédek. A felnőttes koreográfiák a kislányoknak. A rágógumizene. A gagyiság és a ripacskodás a látványban és a forgatókönyvben is (meg úgy általában mindenhol).

Ancsúr 

A színvilág és néha kicsit maga a történet is egy magyar Nanny McPhee-filmhez hasonlított.
15 év alattiak számára ajánlanám ezt a filmet.

Nikolett_Varga 

Aranyos film volt, a zenéjét meg tuti le fogom szedni:D

mandu 

Próbáltam leküzdeni az elvárásaimat, hiszen egyrészt magyar filmről van szó, amiknek általában nem vagyok nagy rajongója, valamint a legtöbb művet ért kritika igen negatív. Viszont az ismert pozitívumok listája nem annyira rövid, mint egyesek hinnék. Személy szerint rajongok a musical műfajért, Csobot Adél a szívem csücske, nem mellesleg tegnapelőtt néztük meg A tizenötödik c. színdarabot a Madáchban, ahol pont azt ecseteltük anyummal, hogy a Zsófiát játszó hölgy mennyire emlékeztet minket Adélra és hogy szívesen látnánk hasonló szerepben.
Nem fogok hazudni, az animáció nagyon trash, a színészi játék a minősíthetetlen kategóriát súrolja néha (főleg a gyerekek alakítása), DE! Mert itt bizony van egy de is. A zenék dallamosak, jól esnek a fülnek, a sztori emlékeztet a 2000-es évek amerikai filmjeire, ahol a kislány egy képzeletbeli világba varázsolja magát a trauma hatására.
Ha nem kis hazánkban készült volna, magyar színészekkel, animátorokkal, stábbal, akkor ez egy közel tökéletes alkotás lenne, tele jó kis zenékkel.
Ezt nyilván sokkal jobban is el lehetett volna készíteni, minőségi(bb) képvilággal, de mivel Magyarország adja az alapot, többet nem várhatunk el.

Tony_Soprano 

Bevallom, igen erős előítélettel ültem neki, ugyanis az előzetes valami óriási giccsparádé ígéretével borzasztott. Most, hogy megnéztem és túl is éltem ezt a közel száz percet, azt mondom, hogy szerencsére jóval kisebb a giccsfaktor mértéke, mint gondoltam.

Az alap, amire a film építkezni próbál teljesen rendben van. A sztorit itt-ott átszövő fantasy elemek is okésak, habár az én szájízemnek túl sótlanok és túl kis adagban tálaltak. A mozi végéhez közeledve sajnos a kihagyott ziccerek száma is emelkedik spoiler

Írásom elején annak örvendeztem, hogy a giccs mennyisége elfogadható… de aztán elérünk a fináléhoz, ahol ugyanis megnyílnak a csiricsáré kapuk és olyan temérdek cukros-nyálas szirup zúdul a nyakunkba, hogy savlekötő legyen a talpán, aki hunyorítás nélkül képes nézni.

A film egyetlen egyik erénye a tisztességes színészi játék. Itt kiemelném a mostohát játszó Pálmai Annát, aki szerintem a mozi fénypontja, illetve Csobot Adél visszafogott, kedves alakítását. A Dorkát játszó Marcinka Bori szerepeltetését viszont határozottan mellényúlásnak érzem.

Mindent összevetve az El a kezekkel a papámtól (micsoda borzalmas cím) valahogy nem áll össze. Nem eléggé kidolgozott és merész ahhoz, hogy épkézláb fantasy legyen és nem eléggé izgalmas ahhoz, hogy (ifjúsági) kalandfilm legyen. Több bátorsággal, (és nyilvánvalóan több pénzzel) JÓ forgatókönyvvel, erős rendezéssel akár európai szinten egyedülálló fantasy-kalandfilm is kerekedhetett volna belőle. A szándék és az alap dicséretes, a végeredmény egyáltalán nem meggyőző.

lakatoszoltan01 

Ez szigorúan egy gyerek tévéfilm.

Ha bárki meg akarja nézni, akkor erre számoljon. Én 33 percig próbáltam áltatni magam, hogy jó lehet, aztán jött a „Hudák” és ettől már csak egy Űrgammák érzetem maradt. Egyedül Frici szuper játéka és a jelmezek dobtak nekem a dolgon, illetve helyenként Gubás Gabi gonosz alakítása.

Hát ezt nem ajánlom, csak gyerekeknek, gyerekeseknek és unatkozó gyereklelkűeknek.

July 

Egyszerre bizarr és aranyos. Sok ami történik, mégis valahogy varázslatos.

Junes 

Drága Édesanyám akarta megnézni a filmet, nem tudom, mi okból. Valószínűleg nem volt világos a számára, hogy melyik korosztálynak szánták, így egy csapat gyerek közé ültünk be a kora esti vetítésre.
No kérem, volt itt minden, legfőképpen erőteljes színek és klisék, valamint kissé túljátszó, affektáló gyerekek. Ettől függetlenül nekem a szemüveges okostóni kislány volt a kedvencem, mert ő Hitchcock A gyanú árnyékában című filmjének egyik szereplőjére emlékeztetett.
Gyakorlatilag kaptunk egy kicsit modernizált mesét, amiben a zenék néha nagyon nem jól jöttek ki, sőt. Szerencsére nem volt belőlük túl sok. Szegény Csobot Adélért én sohasem rajongtam, ez most sem változott, de kétségtelen, hogy jó hangja van, és nem volt túl sok a folyamatosan füléig érő mosoly sem. Egész jól játszik, azt meg kell hagyni. A szereplőgárda nagy részét nem ismertem, vagy nem ismertem fel a maszknak köszönhetően.
A helyszínt, a család házát felismertem: a XVI. kerületben van az a csicsás, műemlékvédelem alatt álló épület, melyet nemrég adtak el, és máris áll a balhé körülötte, engedély nélküli építkezés miatt.
A tábor helyszínét nem sikerült felismernem, és az oda vezető utat is nagyon jól kiválasztották: egysávos, fasorral övezett sejtelmes kis út.
A fényképezés szép volt, a díszletek pazarak, Kálmán készítőjét nagyon megkedveltem, csakúgy, mint a dokit.
Summa-summárum: 10 év alatti gyerekeknek ajánlott, a fölött már unatkozásra ad időt. Egyszer nézhető, hamar felejtős. Mindenesetre szép próbálkozás.


Népszerű idézetek

system456 

András: Mit mondott? Mi szép dolog?
Frici: Az alkotmányjog, ügyvéd úr! Az a sok szép paragrafus, megmelengetik az ember szívét.

system456 

András: Én jogász vagyok Szilágyi, nem Rómeó.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján