1499 karácsonyán egy angliai kisváros műkedvelői szokásos karácsonyi misztériumukra készülődnek. A női szereplőt baleset érte, így a helyi kocsmáros szolgálója ugrik be Mária szerepébe. A kocsmáros, hogy megakadályozza az előadást, az egész kisvárost a társulat ellen hangolja, látszólag sikerrel.
Éjféli színjáték (1986) 1★
Képek 6
Szereposztás
Szabó Gyula | |
---|---|
Kováts Adél | |
Lippai László | |
Haumann Péter | |
Székhelyi József | |
Vajda László | |
Szirtes Ádám | |
Hollai Kálmán |
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Megint egy tévéjáték, megint a műfaj nagyon sajátosnak tűnő szabályrendszerével: egyhelyszínes, kamaradrámát látunk, tulajdonképpen egy rendkívül színpadszagú díszletben, nagyszerű színészekkel, akik pontosan úgy játszanak, mintha színházban lennének. Ebből fakadóan a film szigorú értelemben vett filmként nyilvánvalóan nem működik jól – de mint a színjátszás oltárán áldozó kevert médium, igenis funkcionál.
Esetében a „színjátszás oltárán áldozni” szó szerint értendő, hiszen az előadott történet egy betlehemes csoport elszánt, reményvesztett törekvéséről szól, hogy előadhassák darabjukat az egyre mostohább körülmények között. Mivel alig van zene, az operatőri munka pedig minimalista, csak gondosan odafigyelve érezzük át az alkotás végtelen szomorúságát és tragédiáját.
Miután azonban legfőképp és szinte kizárólagosan a színészi játékban tudunk gyönyörködni, ezen a téren fogást nem nagyon találunk: Szabó Gyula remek, nagy meglepetés az ifjú Lippai László (vajon elégedett volt-e, amikor végleg eldőlt, örökké szinkronszínészként fog rá emlékezni a közönség?), illetve a szintén nagyon fiatal és csodálatosan szép Kováts Adél. Haumann Péter tőle szokatlan, ördögi figurát játszik. Mindannyiukról elmondható, hogy látványosan nem okoz nekik gondot ebben a furcsa közegben dolgozni, ha valami egészen példaértékű volt a szocialista éra televíziós világában, akkor a szakmai alázat és odaadás mindenképpen.
A Éjféli színjáték alapvető gyengeségei a formátumból erednek: a műsoridő kétségkívül sok, a cselekmény abszolút híján van bármiféle mozgásnak, tényleg jobban jár a néző, ha úgy ül le a képernyő elé, mintha színházi darabra váltott volna jegyet. A zene ezúttal nem hiányzik, maga az ekkor még egyáltalán nem kétes megítélésű Benkő Dániel készített régi zenés betétet az alkotáshoz.
Visszafogottabb lelkesedéssel, de tudom ajánlani az Éjféli színjátékot azoknak, akik bizonyos filmek esetében megelégszenek a puszta színészi munka csodálatával, és nem igénylik a megszokott, hagyományos filmnyelvi eszköztár által generált ingereket. A műfajjal való ismerkedést én azonban talán nem itt kezdeném el.