A Mole Antonellian Torino jelképe. A maga félhomályban úszó, labirintusszerű folyosóival, szűk csigalépcsőivel és a házak fölé nyúló, szédítő magasságú tornyával tiszteletparancsoló látvány.
Martino ezért nem egyszerűen egy mindennapi gondnok: ő ennek a varázslatos univerzumnak, a… [tovább]
A Mole Antonellian Torino jelképe. A maga félhomályban úszó, labirintusszerű folyosóival, szűk csigalépcsőivel és a házak fölé nyúló, szédítő magasságú tornyával tiszteletparancsoló látvány.
Martino ezért nem egyszerűen egy mindennapi gondnok: ő ennek a varázslatos univerzumnak, a filmművészet monumentális szentélyének őrzője. Szabad óráit is itt tölti – az épület egyik félreeső zugában rendezte be búvóhelyét. Éjszakánként a csöndes, kietlenül kongó termek életre kelnek, mint a mesékben: az elátkozott palota megtelik élettel, Martino pedig bölcs királyként uralkodik népe, a némafilmek fekete-fehér szereplői fölött.
Angelo egy piti tolvaj a külvárosból. Életének két dolog ad értelmet: az autók és a nők – azok is ebben a sorrendben. Angelo egyébként Amanda fiúja.
Amanda gyorséttermi fizetéséből próbálja fenntartani magát. Keményen dolgozik, hogy megvalósíthassa tervét: átlagos életet szeretne élni távol attól a miliőtől, amelyben egész eddig része volt. Mégis? joggal tart tőle, soha nem lesz képes változtatni saját sorsán.
Egy végzetes éjszakán, a rendőrség elől menekülve, Amanda a múzeumban talál menedéket, ahol belebotlik Martinóba. Véletlen találkozásuk mindkettejük számára tartogat csodás pillanatokat, mint ahogy megrázó felfedezésekkel is szolgál. A fiú a magány hosszú évei után kénytelen beismerni magának, mennyire hiányzott neki a gyengédség, egy nő társasága. A lányt pedig lenyűgözi a művészet és az ábrándozás ismeretlen világa.
Aztán egyszer csak betoppan az ördögi Angelo, és a három fiatal élete fenekestül felfordul… [bezár]
