Egy magyar tábornok a West Enden: Jeremy Irons (2006) 1

Interjú Jeremy Ironsszal annak kapcsán, hogy az Oscar-díjas színész egy magyar tábornokot alakít A gyertyák csonkig égnek című Márai-mű alapján készült darabban a londoni West Enden.

Képek 6

Szereposztás

Jeremy Ironsönmaga
Bogyay Katalinönmaga
Szabó Istvánönmaga

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Londonna 

Szerintem nagyon rövid volt, csak ezért vontam le csillagot. Meg azért, mert lehetett volna – előadásfotók helyett / mellett – pár mozgóképes részlet is az darabból. Csak hát tudom, tudom, azok a fránya jogdíjak.

Visszatérve kicsit a beszélgetés hosszúságára: szerintem a két kutyus is sokkal jobban élvezte volna, ha még többet szaladgálhatnak a konzulátuson ahelyett, hogy a Jeremy mocijára szerelt műanyag – házibarkács – dobozban „nyomorogjanak”. :D (Amiről egyébként első blikkre azt hittem, hogy két műanyag bevásárlókosár egymásra rakva. :'D) Ezen kicsit azért elcsodálkoztam. Mindenesetre az ebek szemmel láthatóan nem voltak az utazás ilyen formájától depressziósak, sőt, amikor indultak elfelé, olyan mazonak tűntek, akik direkt élvezik a helyzetet, miszerint Jeremy felpakolja őket a járgányra. :D

Ezen kívül érdekes volt Jeremy Irons szájából hallani az interjú során elhangzó mondatokat. Élveztem, hogy szemmel láthatóan füllel hallhatóan nagyon hasonlóan vagyunk „bekötve”, igazán tetszettek a gondolatai. A barátsággal kapcsolatos dolgokban is azt vettem le, hogy sok bennünk a közös. Még ha én nem is direkt így alakítom, ahogyan ő teszi, de valamiért nekem is ilyesmi felállás jut végül… Illetve hasonlóan reagálom le a szituációt, ahogyan ő… :-)

Jót mosolyogtam azon, hogy először visszautasította a szerepet, mondván, ehhez ő még „túl baba” és majd ha 72 lesz, keressék meg újra az ajánlattal. :D De aztán – szerencsére – csak meggyőzték, és végül csodásan abszolválta a feladatot. Még úgy is, hogy rengetegen támadták az előadást – főleg a bulvárlapok. Tetszett, hogy Bogyay Katalin meg is jegyezte, hogy azok, akik csak azért járnak színházba, hogy bemenjenek és megmutassák ott magukat, azoknak ez a darab valóban nem [volt] való, mert ezen gondolkozni is kell… :P :D


Népszerű idézetek

Londonna 

– Nagyon felkavart, hogy Szabó Istvánnak vádakkal kell szembesülnie. Azt gondolom, mindannyiunknak át kellene gondolnunk, mi hogyan viselkednénk olyan körülmények között? Talán mi magunk is megdöbbennénk. Úgy gondolom, most, amikor békében és viszonylagos szabadságban élünk, nagyon óvatosnak kell lennünk, ha el akarunk ítélni valakit, aki olyan korban élt, amikor elnyomó rezsim uralkodott. És jegyezzük meg: mi sem tudjuk, hogyan reagálnánk hasonló helyzetben. […] mi sem tudjuk, hogyan viselkednénk hasonló helyzetben, hogy azt túléljük.

Londonna 

– Színészként az erősséged abban rejlik, hogy saját, személyes tapasztalatodból játszol.

Londonna 

– Én inkább a férfi-nő barátságban hiszek, mert eléggé rivalizáló típus vagyok.

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján