Egy magyar tábornok a West Enden: Jeremy Irons (2006) 80% 1★

Szerintem nagyon rövid volt, csak ezért vontam le csillagot. Meg azért, mert lehetett volna – előadásfotók helyett / mellett – pár mozgóképes részlet is az darabból. Csak hát tudom, tudom, azok a fránya jogdíjak.

Visszatérve kicsit a beszélgetés hosszúságára: szerintem a két kutyus is sokkal jobban élvezte volna, ha még többet szaladgálhatnak a konzulátuson ahelyett, hogy a Jeremy mocijára szerelt műanyag – házibarkács – dobozban „nyomorogjanak”. :D (Amiről egyébként első blikkre azt hittem, hogy két műanyag bevásárlókosár egymásra rakva. :'D) Ezen kicsit azért elcsodálkoztam. Mindenesetre az ebek szemmel láthatóan nem voltak az utazás ilyen formájától depressziósak, sőt, amikor indultak elfelé, olyan mazonak tűntek, akik direkt élvezik a helyzetet, miszerint Jeremy felpakolja őket a járgányra. :D

Ezen kívül érdekes volt Jeremy Irons szájából hallani az interjú során elhangzó mondatokat. Élveztem, hogy szemmel láthatóan füllel hallhatóan nagyon hasonlóan vagyunk „bekötve”, igazán tetszettek a gondolatai. A barátsággal kapcsolatos dolgokban is azt vettem le, hogy sok bennünk a közös. Még ha én nem is direkt így alakítom, ahogyan ő teszi, de valamiért nekem is ilyesmi felállás jut végül… Illetve hasonlóan reagálom le a szituációt, ahogyan ő… :-)

Jót mosolyogtam azon, hogy először visszautasította a szerepet, mondván, ehhez ő még „túl baba” és majd ha 72 lesz, keressék meg újra az ajánlattal. :D De aztán – szerencsére – csak meggyőzték, és végül csodásan abszolválta a feladatot. Még úgy is, hogy rengetegen támadták az előadást – főleg a bulvárlapok. Tetszett, hogy Bogyay Katalin meg is jegyezte, hogy azok, akik csak azért járnak színházba, hogy bemenjenek és megmutassák ott magukat, azoknak ez a darab valóban nem [volt] való, mert ezen gondolkozni is kell… :P :D