Kiemelt értékelések
Borisz Berezovszkij szerintem korunk egyik legizgalmasabb zongoristája – emberi léptékű jelenség, tökéletlenségében tökéletes, ráadásul még lenyűgöző karakter is, egy igazi orosz medve, akinek a lapátkezei alatt bármelyik zongora összerogyhatna, ő mégis meséket és drámákat csihol ki velük a billentyűkből. Nagy volt az öröm, mikor a Liszt zeneműboltból sikerült megszerezni ezt a DVD-t – egyrészt mert láthatjuk benne Berezovszkijt akcióban, úgymond, hazai pályán, és számára idegen térségekben kalandozva is.
A koncert nyitányában Nyikolaj Medtner Mesék című ciklusából válogat Berezovszkij* – ezekből időről időre lemezre is vesz bizonyos tételeket, ezek adták az 1996-ban orosz műveket feldolgozó antológialemezének gerincét is. Óriási lenne az öröm, ha ezen sor koronájaként színre kerülne Balakirevtől az Iszlamej is, de itt egy kortárs darab, Dafydd Llywelyn avantgárd Mutata Consilia című műve következik**. Az egész kiadvány központi motívuma Berezovszkij és Llywelyn kapcsolata és együttműködése a darab előadását illetően, szóval szava igazából nem lehet rá az embernek. Izgalmas, számos csúcsponttal rendelkező daraból van szó, amiben azonban nincs túl sok abból a bárki által megérezhető természetes vonzerőből, ami Sztravinszkij vagy Bartók hasonszőrű műveiből árad.
A koncert második fele tökéletesen ellopja a show-t Llywelyn elől, Berezovszkij meglepő módon Beethoven Diabelli-variációit veszi elő, kottából, lapozó segítségével***. Ez nem az ő világa, hiába készített az utóbbi években több felvételt is Beethoven zongoraversenyeiből – mégis, ahogy ezek a nehéztüzérségre emlékeztető munkáskezek elkezdik táncoltatni Anton Diabelli keringőtémáját, a bizarr előérzet hirtelen játékos és önfeledt kíváncsiságba vált át. Pedig az első variáció „szinte már” szovjet himnusszá alakítása nem ennyire derűs meglepetés.
A ráadások papírforma szerint érkeznek: Godowsky és Ljadov, Berezovszkij újra otthon van.
A koncertfilm egyetlen furcsasága a zárt kameraszögek használata: soha, egyetlen pillanatra sem nézünk Berezovszkijra a közönség szemszögéből. Ettől az élmény intimmé válik, de szerintem elveszti a koncertszerűségét is, engem legalábbis nagyon zavart, hogy sosem tudtam felmérni, mekkora tömeg előtt, miféle térben zajlik ez az egész zenei szeánsz.
A gazdagon vágott, csak a zenére koncentráló, de még így is igen hosszú koncertet két kísérőfilm követi: egy nagy, karrierösszegző interjú Berezovszkijjal, meg egy doku a koncert előkészületeiről és Llywelyn, a komponista, meg Berezovszkij, az előadó kapcsolatáról. Ezekben Berezovszkij talán nem okvetlen a legszimpatikusabb énjét vezeti elő, de legalább meg sem próbálja hamis legendák, álszent maszkok mögé rejteni valódi önmagát. Ahogy azt láthatjuk is, simán ülhetne mellettünk a söröző teraszán cigivel, literes söröskorsóval az asztalán – nem lógna ki a tömegből. Próbáljuk csak meg összevetni ezt az életképet a nyugat-európai felső tízezer életmódját mímelő felkapott kortárs komolyzenészek viselkedésével, és egyből megragadhatjuk, miben is rejlik a Berezovszkij-jelenség zenén túli ereje.
Borisz Berezovszkij egyébként jelen pillanatban az orosz-ukrán háború kapcsán tett szerencsétlen megjegyzései miatt pária az európai művészeti életben – ügynöksége felmondta vele a szerződést, lemezfelvételei nem készülnek. Az egyetemes kultúra nagy vesztesége ez, illetve butaságunk bizonyítéka: nincs annál durvább és nagyobb félreértés, mint amikor a világról, a körülöttünk zajló folyamatokról alkotott koncepcióinkat olyan emberek megnyilatkoztatásai révén próbáljuk alátámasztani magunkban, akik a nap 24 órájából legalább nyolcat egy zongora előtt ülve töltenek el. A jeles művészeknek nem feladata iránytűként funkcionálni a napról napra gőzerővel zakatoló nagybetűs történelem viharában – de kétségkívül sokan szeretnék maguk helyett rájuk testálni ezt a nehéz feladatot.
* https://www.youtube.com/watch…
** https://www.youtube.com/watch…
*** https://www.youtube.com/watch…
