Banksy és a tiltott művészet felemelkedése (2020) 12

Banksy and the Rise of Outlaw Art
112' · egyesült királysági · dokumentumfilm 15

Bansky a világ leghíresebb-leghírhedtebb utcai művésze, aki a politikai és társadalmi mondanivalójú művészetével és merész megnyilvánulásaival kihívta maga ellen az állami szervezetek haragját. Pályafutását Bristolban kezdte graffitisként, amitől eljutott a jellegzetes stencilezett technikáig.… [tovább]

angol

Szereposztás

Banksyönmaga (archív felvételek)
Felix Braunönmaga
Mark Holgatenarrátor
Ben Eineönmaga

Kedvencelte 1

Várólistára tette 58


Kiemelt értékelések

Sadie 

Ennek a dokumentumfilmnek nem az a lényege, hogy felderítse a névtelenségbe burkolózó Banksy kilétét. Épp ellenkezőleg. Úgy építi tovább a művész mítoszát, hogy maximálisan tiszteletben tartja Banksy ezen döntését.

A film tehát sokkal inkább a Banksyt övező jelenségről szól, mint magáról a művészről. Időrendben végigveszi a művészetének főbb korszakait és legmeghatározóbb alkotásait, de emellett kifejti azt is, hogyan hatott a világra. Mindemellett kontextusba helyezi Banksy művészetét azzal, hogy a kortársaihoz hasonlítja, valamint, hogy bemutatja a művészeti ág (vagyis a graffiti, street art) történetét, fejlődését. A filmben nem szakértők szólalnak meg, hanem olyan kortárs művészek, akik többnyire személyesen is ismerik Banksyt, sőt, még dolgoztak is vele.

Inkább azoknak ajánlom ezt a filmet, akik valamilyen szinten már jártasak a témában, és legalább minimálisan utánanéztek már Bansky munkásságának. Teljesen laikusként ugyanis nehezen fogtam fel az elmondottakat a film gyors tempója miatt. Rengeteg információt zúdít ránk rövid idő alatt, miközben egyszerre kell figyelni a szöveges magyarázatra és a képre. A műalkotásokat csupán néhány másodpercre mutatják, időnk sincs megemészteni a látottakat. Az értékelésemet tehát nagyrészt annak köszönheti, hogy inkább csak összezavart, mint felvilágosított a témáról.

negoti 

Azt még mindig nem tudni, igazából ki is az a Banksy. A street art fenegyereke, a stencilezés maestroja, akiért a 2000-es évek eleje óta folyamatosan rajonganak az emberek. Vicces, provokatív, elgondolkodásra késztető képei vannak. Nekem az tetszett a legjobban, amikor a Sotheby's árverésén elkelt egy képe és aztán félig ledarálódott, ezzel is kigúnyolva a pénzes, sznob, divatból művészetet kedvelő milliomosokat. Bárhol, bármikor felbukkanhat egy Banksy kép és ez a szabadság és főleg a titokzatossága nagyon érdekes személlyé teszi. Ebben a filmben hozzá közel álló emberek beszélnek róla, a művészetéről, annak hatásáról a hétköznapi emberekre és az ún. elitre, celebekre. akik mindent maguknak akarnak, pedig az utca művészete nem azé aki a legtöbbet fizet érte, hanem mindenkié.

kelgit

Minél többet hallok róla, annál inkább úgy gondolom, hogy Banksy a világ legmenőbb embere? csoportja? ötlete?… művésze. És ahogy a filmben is elhangzik, tényleg hozzátartozik ez a bizonytalanság is ahhoz, hogy enyire érinthetetlennek, mégis mindenhol jelenlévőnek tűnik. A film jól bemutatja a hátterét és a pályáját is, és jó, hogy hozzá közel álló emberek mesélnek róla.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján