Balaton retró (Retró 3.) (2007) 83% 24★

Már sokadik nézés, de most jutottam el odáig, hogy írjak is róla valamit.
Első és legfontosabb napirendi pont: imádom az ilyen régi felvételeket nézni, ez már önmagában élmény. Sok esetben az akkori divat is szívcsücsök (például az egykori – többet takarós – fürdőruhák nekem sokkal jobban tetszenek), úgyhogy maximálisan elszórakoztat.
Ugyanakkor elképesztően nevetséges, sőt, olykor már „bicskanyitogató” az akkori cikkek és híradások visszahallgatása, ahogy a nyugatot szidják és ekézik, meg beállítják fertőnek. ??! Ráadásul sok esetben ott is ment a sima parasztvakítás spoiler. Grr.
Aztán a Balaton. Mint olyan. Gyerekként sok időt töltöttem ott, valószínűleg így eshetett meg, hogy ma már szó szerint csömöröm van tőle, és tkp. mindenhová szívesebben megyek, mint ehhez a híres-neves tóhoz. Meg aztán utálok strandolni is, ez van.
Avagy: nekem a Balaton nem a riviéra. (Bár akár az is lehetne, mert a riviéra sem hat meg igazán.) Akkor már inkább egy borongós brit vízpart, széllel, komor, szürke felhőkkel, szitáló esővel, kavicsos parttal.
(Már azt is teszteltem, na, az viszont tetszett. :D)

Nagyon jó kis dokumentumfilm, a korabeli felvételek és életképek egy adag balatoni hangulatot varázsolnak itt a betondzsungelben :)

Üdítő filmélmény (Akarok egy Pálma matracot!)

A nyár véget ért, de ezzel a dokumentumfilmmel még fel lehet idézni a nyári pillanatokat. A Budapest retro után ez az összeállítás is érdekes volt. Turizmus, víkendházak, úttörőtáborok, vitorlások… utóbbi számomra inkább az Ötvös Csöpi-filmekből volt ismerős. Érdekes volt az a részlet, ami a szállodák és a magánszállók viszonyát mutatta be. Talán ebben a filmben több dal hangzott el, mint a korábbiakban. Természetesen mi mással indulhatott volna a film, mint a „Nekem a Balaton a riviéra” c. számmal, a végén pedig jól sikerült a retro hangulatú végefőcím is, a klasszikus strandbüfés és fagyis kiírásokat felidézve.

Jól van összeollózva, és a végefőcím is jó lett. A Balatonról nekem nincs annyi személyes élményem (ellentétben Budapesttel, főleg, mióta itt lakom), 18 éves koromban láttam életemben először „a magyar tengert”, és azóta is csak 2 vagy 3 alkalommal jártam ott. De ennek ellenére hangulatos, megfelelően körüljárja a témát, és az úttörő-nosztalgia is megcsapott, amire aztán végképp nem számítottam.