Kedvencelte 4

Várólistára tette 52


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Ennél a filmnél nincsenek szavak. Teljesen lesokkolt, szeretem az igaz történeteken alapuló filmeket, de ez még nekem is sok volt. spoiler Úgy álltam neki a filmnek, hogy tudtam mi a lényege, de akkor is borzalmas és sokkoló volt, főleg amikor a végén felsorolták azt a sok nevet is… spoiler Nem Tudor, hány csillagot adjak ezután, de lehet, hogy egyet se, mert ezt meg kell nézni, és átélni mindenegyes percét. Csak azoknak ajánlom, akiknek eléggé erős lelke van, és idegzete, mert ez nagyon kemény és szomorú, teljesen ledöbbentett.

2 hozzászólás
Coralie 

Ezt is, mint általában a történelmi filmeket két szempontból lehet értékelni.
Egyrészt maga a valós esemény, ami egy döbbenetes és megrázó tragédia, amit ép ésszel felfogni is alig lehet. Mosolygós kis gyerekek, akiket reggel a szüleik nyugodt szívvel elküldenek az iskolába, majd sosem látnak viszont. Ez a része jól lett érzékeltetve a filmben is, és ezt (is) nézve komolyan elgondolkodtam, hogy mi a fenét is művel az emberiség ezzel a világgal!
Másrészről, mint film, azért már voltak gyenge pontjai. Az ifjú (és az idősebb) színészekre nem lehet panasz, ők nagyon jók voltak, főleg a Henryt alakító fiú. A forgatókönyvre már annál inkább. Értem, hogy valamivel ki kellett tölteni a játékidő nagy részét, mert gondolom magát a tragédiát nem akarták másfél órában az arcunkba nyomni, de azért ennél kicsit jobban megerőltethették volna magukat. Mi volt ez a felesleges romantika? Értem a kiábrándultságot és a bűnbánatot, de majdnem nagyobb hangsúlyt kapott a kitalált Teresa és Frederik a filmben, mint maga a történelmi esemény. Azt sem értettem, hogy Frederik esetében miért volt szükség arra, hogy a HIPO-sokat emberként próbálják láttatni. Jaj, szegény hibázott, de megbánta. Kb. mintha azon filozofálnánk, hogy az SS tisztjeit kellene-e sajnálnunk, amiért a gonoszságot választották. Persze erről is lehetne elmélkedni, de valahogy méltatlannak tűnt a gyerekek sorsa mellett. (Persze Alex Høgh Andersen jól mutatott a szerepben, gondolom kellett legalább egy húzónév.) Teresa meg keresi Istent és a hitét. Szerintem elég sokan keresték miközben milliók haltak meg körülöttük, ezt még el is tudnám fogadni, de ahogy teszi…
De a fentieket leszámítva mindenképp ajánlom megnézésre, a képi megoldások is nagyon szépek… és a vége…

E_W

Háromszor is bőgtem rajta. Így kell olyan háborús filmet készíteni, hogy elakadjon az ember szava. Mert a háború könyörtelen, értelmetlen, csak áldozatokat és megnyomorítottakat hagy maga után, és bármilyen alkotás, ami szükségesnek, jónak és hősiesnek állítja be, az egyszerűen hazudik…

Imoran 

Nincsenek szavak,se csillagok.
Ha itt is lenne olyan, hogy Néztél-e ma elég filmet, mint Molyon az Olvastál ma eleget kérdés, igen lenne a válasz.
Mára eleget láttam…

K_A_Hikari

Képtelen vagyok csillagozni, vagy bármit írni. Ezt látni kell.


Hasonló filmek címkék alapján