Anyám mosolya (2002) 70% 1★

    Érdekes film, bár lényegében nem sok minden történik benne, mégis végig lekötötte a figyelmemet, és nem tudtam, hogy hová fogunk kilyukadni. Bírom az olaszokat, hogy ilyen bátran mernek az ateizmus témájához nyúlni, és ilyen profán módon ábrázolják ezeket a vallási buzgóságokat. Semmi álszentkedés! Az alaptörténet is meghökkentő: van három fiútestvér, és az egyik megölte az anyjukat, akit azonban ennek következményeként az egyház szentté készül avatni. Mert hogy halála előtt megbocsátott a fiának, meg állítólag csodákat tett stb. Ernesto ateista, sose kedvelte az anyját, úgyhogy hidegen hagyja az egész bohóckodás. Lekötik a saját problémái: éppen válófélben van, beleszeret valami szélhámosnőbe (?), akit a fia hittantanáraként ismer meg (de nem az!), és egy zakkant gróf kihívja párbajra… De tényleg, ki ez a nő, ez a Diana? Valami csodavárás azért Ernestoban is van, mert íme, ő a szerelemtől várja a megváltást, és nem is akad fenn a nő dolgain, hisz benne, mint egy angyalban! A hívőkről persze kiderül, hogy kicsit megkapargatva a felszínt, mennyire álságos a keresztényiségük, ami valójában nem szól másról, mint a közösséghez tartozás biztonságáról, a nyájmelegről, és az ezzel járó kényelmi funkciókról. Tetszett Filippo figurája is, tényleg vicc ez az egész (szentté avatás dolog). Ugyanakkor szép volt, ahogy Ernesto magához ölelte a bátyját, aki gyilkolt, lám, ez is egy ösztönös humanista reakció, a hamis keresztényi gesztusok éles ellentéteként.