A lány, aki ellopta az Eiffel-tornyot (1964) 72% 28★

Meglepve láttam a százalékot nemcsak Snitten, de nemzetközi fórumokon is, ezek alapján pedig egy silány és unalmas darabra számítottam. Én viszont merőben más élményt kaptam. A maga nemében zseniális alkotás, számos kiszólás és megjegyzés hangzik el a filmben a filmekre. A forgatókönyvre, amit szűkös két nap alatt dobnak össze, így természetes, hogy bugyuta lesz a cselekmény; a filmes klisékre, amelyek milyen vicces, hogy már akkoriban is voltak és továbbdolgoznak velük ma is, mert működtek; az áttűnés: az egyik kedvenc elemem ebben a filmben, mert igenis ezzel segítik át a nézőt egyik jelenetből a másikba. A film művészet és egy fontos eleme az áttűnés az élmény érdekében.
Szoktuk mondani, hogy olyan a szerep, mintha ráöntötték volna, mintha ráírták volna a színészre, és ebben az esetben szerintem ez tökéletesen illik Audrey Hepburnre. A forgatókönyv átfogja a munkásságát vagy említés szintjén (Breakfast at Tiffany's, My Fair Lady), vagy egy betétdal által (Funny Face), vagy utal a filmjeiben megjelenő egyes elemekre, ami alapján alakítja a filmben végigkövethető forgatókönyvet. Mert vannak „bugyutácska” munkái, aminek a vége happy end egy pitiáner konfliktus után. És én úgy látom, hogy direkt ilyen, ezt akarta elérni, kifiguráz valamilyen szinten. William Holdenről nem tudok sokat, egyedül annyit, hogy valóban alkoholista volt a forgatás alatt, mint ahogy azt Benson szerepében „játsza”. Nem tudok sokat kettejükről sem, hogy pontosan mi történt köztük az évek alatt, de nagyon működött köztük a filmben a dinamika. A kritikákkal ellentétben, Audrey egyáltalán nem rossz. Nem tudom, hogyan érezte magát a film alatt, de tökéletes Kathy – ahogy elhangzik a szájából is.

„– A világért sem akarom siettetni, de későre jár. Mennyi időre van szükség, hogy kiszálljon a kádból, magára öltse a jelmezt és beüljön a kocsiba?
– Egyáltalán nincs szükségem időre. Egy áttűnés az egész.” Erről beszélek.

Fúúú, ez azért elég jól lefárasztja az embert. Vannak benne iszonyat nagy blődségek, nagy-nagy túlzások, de aranyos részek is.
Nem lesz kedvenc, de egynek elment…
Viszont Audrey Hepburn annyira nő, stílus és elegancia, minden mozdulata kecses. Sosem fogom megunni nézni.

Néhol tényleg fárasztó, fel kell készülni rá, hogy egy igazán dilinyós filmről van szó, de ha az ember ezt elfogadja, nagyon lehet szeretni :)

Talán ez az egyik legbecsapósabb és leginkább félreértelmezett klasszikus film, ugyanis egy nagyon jó kis Hollywoodi szatíra és filmcenzúra kifigurázás van becsomagolva egy bugyutának tűnő (!) vígjátékba, amit ha közelebbről megvizsgálunk mégsem annyira bugyuta. Érdekes, ha egy gyengébb üzenetű történet nagyon drámaian van tálalva, az általában nagyobb sikert tud aratni, mintha ez épp fordítva történik.
Már önmagában azzal kifigurázzák a Hollywoodi filmgyártást, ahogyan „összeszenvedik” a készülő film forgatókönyvét a filmben. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyi film alapja készülhet(tett) ilyen módon. És akkor a klasszikus filmek világában jártasabb néző még rengeteg utalást és kifigurázást láthat a filmben. Ne feledjük, hogy a film bemutatásakor még érvényben volt az ún. Hays kódex, ami számos ponton bekorlátozta az amerikai filmkészítést.
És ne feledkezzünk el a két főszereplőnkről, William Holdenről és Audrey Hepburnről, akik között olyan jól működik a kémia az egész film alatt, hogy önmagában emiatt megéri megnézni a filmet. Mondjuk ez nem meglepő, tudva azt, hogy a két színész fülig szerelmes volt egymásba. Érdemes ismerni Hepburn és Holden néhány másik filmjét, illetve életrajzát is, ugyanis azokra is számtalan utalás van a filmben.
Tehát, aki klasszikus film, Audrey Hepburn és William Holden rajongó is egyben, annak garantáltan fog tudni mutatni újat a film. Egyébként pedig szigorúan eredeti nyelven érdemes megtekinteni a filmet, Holden és Hepburn karakteres hangja és a köztük lévő fergeteges kémia kihangsúlyozása miatt.

Jópofa volt benne, hogy egy olyan film, ami arról szól, hogyan próbálnak megírni egy filmet, aminek a központi szereplője egy film.=) És nekem nagyon bejöttek azok a személtető snittek, amikor az elképzelt jeleneteket vizualizálták, átírták, eljátszották, meg persze összemosódott a nézett történet és a megírandó sztori, a szerelmi szálak és a motivációk, szóval kaptunk egy kuszaságot, ami alapjában aranyos kis tingli-tangli szerelmecske történet.
Ami viszont nem tetszett benne, az épp a végkifejlet, ugyanis annyira nem futott ki sehova az egész, hogy ilyen befejezéssel lényegében nem szól semmiről a történet. Pedig ahogy néztem, annyi ötletem volt a végső csavarra, hogy tűkön ültem, mi is lesz ebből az egészből. És, hát… nem lett csavar. spoiler
De azért pár nappal később aztán leesett, hogy a film poénját lelőtték a filmben.=) spoiler
Mindenesetre Tony Curtist imádtam.=)

Nagyon nem tetszett és nagyon nem tudott lekötni, pedig szeretem Audrey-t :(