A cigány (1975) 78% 4★

Delon a hetvenes évek közepén két filmjében is arra alapozta karakterformálását, hogy pusztán a külsőségek, frizurák, bajszok, sminkek segítségével egzotikus, tőle alapvetően idegen figurákat is hitelesen alakíthat. Ezek közül a Pierrot és bandájában játszott pumuklifejű, magánál talán tíz-tizenöt (húsz?) évvel fiatalabb őrült bandavezérrel teljesen melléfogott, A cigány címszereplőjeként pedig minden próbálkozása ellenére képtelen hitelesen teljesíteni. Nem mintha ez baj lenne: ez a két film nemhogy az életmű, de még bűnügyi zsánermozik műfaján belül sem éppen emlékezetes, de a kettő közül mégiscsak ez utóbbi érhet meg egy misét.

Delon ugyanis, bár nyilvánvalóan nem válik cigánnyá egy tömött pornóbajusztól és egy fekete kalaptól, érezhetően keres valamit a szerepben. A film legjobb jelenetei azok, amikben a cigányok között próbál asszimilálódni, és bár ilyenből nincs sok, sőt, alapvetően ezekben is kudarcot vall, érezhetően sokkal több energiát öl a szerepbe, mint a legtöbb krimiben nyitójelenettől a vége főcímig. A cigánynak talán nem is kriminek, hanem valamiféle családi drámának kellett volna lennie, és ebben az esetben minden tétet felrakhattak volna arra a kérdésre, hogy Delon képes-e még levetkőzni a hallgatag macsóságot. Szerintem ment volna neki, de a maga korában egy ilyen mozi biztosan befuccsolt volna a pénztáraknál.
Bűnügyi vonalon sem vagyunk azonban igazán sínen: A cigány meglehetően túlgondolt történet, amiben tehetséges és ismerős színészek egész garmadája jelenik meg és osztozik a műsoridőn. Döbbenetes is, hogy az egyébként nem is hosszú film még így is unalmasnak hat néha. Természetesen a cigánysággal kapcsolatos bármilyen gondolat, a társadalomban elfoglalt helyükről, lehetőségeikről, problémáikról szóló eszmefuttatás nincs a filmben, leszámítva néhány régi közhelyt.
A zenei háttér egy részét Django Reinhardt felvételekből rakták össze, de a gypsy-swing és a hetvenes évekbeli francia cigánytelep képei furcsa mód nem illenek össze, bár ezzel a párosítással nagyon érdekesen mutatnak rá, milyen nagy elánnal tudja beszívni és kanonizálni a nyugati kultúra a cigányság egyes neki tetsző művészeti megnyilvánulásait.
A rendezés alapvetően rendben van, szép a filmezés, az akciószekvenciák nagyrészt tisztességesek, csak épp a forgatókönyvön lehetett volna még dolgozni.

Nem rossz film, de a maga kategóriájában bőven nem is a legjobb. Delon, mint cigány, érdekes, de nem túl emlékezetes jelenség, alapvetően nem bizonyítja általa univerzalitását – de nem is ezért szeretjük őt.